SZTE BTK 2024. május

2024. május 30.

Az SZTE BTK Amerikanisztika Tanszéke május 24-25-én rendezte meg az Amerikanisták Magyarországi Társaságának (angol rövidítéssel HAAS) kétévente megrendezésre kerülő vándorkonferenciáját. A nemzetközi eseményen tíz országból csaknem száz egyetemi oktató és doktorandusz hallgató vett részt. Az esemény jelentőségét mutatja még, hogy a kar több tanszékéről is adtak elő oktatók. A konferencia előadásai az amerikai kultúra válságán való túllépés különböző módjairól és narratíváiról szóltak.

2024. május 27.
2024. május 27.

Kétnapos konferenciával, emléktáblák avatásával, díjátadóval és kiállítással ünnepelte az SZTE BTK Régészeti Tanszéke a százéves fennállását. A szegedi régészképzés centenáriumán „Rideg régésztartás” címmel nyílt kiállítás a képzéshez ezer szállal kötődő Móra Ferenc Múzeumban. A tárlatot Fogas Ottó múzeumigazgató, a Régészeti Tanszék egykori hallgatója nyitotta meg.

2024. május 27.

Második alkalommal, 2024. május 13-15. között rendezte meg a szegedi bölcsészkar a Kari Tudományos Napokat, amelynek része volt az Új Nemzeti Kiválósági Program idei ösztöndíjasainak konferenciája, valamint a kar professzorainak székfoglaló előadásai. A három nap alatt majdnem negyven előadás hangzott el a legkülönbözőbb témákban a Kari Konferenciateremben.

2024. május 24.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának Politológiai Tanszéke és a Magyar Történelmi Társulat Szegedi és Dél-alföldi Csoportja tudományos konferenciát szervez A magyar holokauszt 80 év távlatából. Jogfosztás – deportálás – emlékezés címmel 2024. június 6-7-én a Jogi Kar Aulájában (Szeged, Tisza Lajos krt. 54.).

2024. május 22.

A magyar szakok közül harmadikként, Szegeden először tartott szakhetet az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete 2024. május 6-9. között. A programsorozaton a szervezők többek között kötetbemutatókkal, lapszámbemutatókkal, finn majálissal, török gasztrokalandokkal készültek a magyar szakos hallgatóknak és a tágabb közönségnek, de a rendezvényhét része volt a hagyományosnak mondható szakest is, amelyen az egykori hallgató, Grecsó Krisztián is részt vett.

2024. május 22.

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on. Zsuzsa az SZTE-n végzett kommunikáció- és médiatudomány szakon, jelenleg is stabil partnere az SZTE Alumni mentorprogramnak.

2024. május 20.

A Kolozsvárról Szegedre költözött Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen 100 évvel ezelőtt, 1924-ben Buday Árpád és Banner János kinevezésével indult meg a régészeti intézet működése. Az elmúlt 100 évben kisebb kihagyással ugyan, de folytonos volt a régészeti oktatás, és tudományunk olyan meghatározó alakjai tanítottak és kutattak az intézetben/tanszéken, mint Trogmayer Ottó és Fodor István. Az egykori oktatóinkra is megemlékezve az intézet/tanszék fennállásának centenáriumát több, az esemény fontosságához méltó programmal ünnepeljük meg 2024. május 21. és 23. között.

2024. május 20.

Az Amerikanisztika Tanszék 2024. május 24-25. között rendezi meg a Hungarian Association for American Studies 14. nemzetközi konferenciáját, amely az amerikai kultúra válságán való túllépés különböző módjaival és narratíváival foglalkozik. A plenáris előadók között lesz Prof. Bollobás Enikő, aki annak idején a szegedi amerikanisztika szak beindításában játszott kiemelkedő szerepet, Prof. Christopher Danielson Montanából, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Fulbright ösztöndíjas oktatója, valamint Prof. Arijana Luburić-Cvijanović, a Novi Sadi Egyetem angol tanszékének tanszékvezető helyettese, illetve Matt Sedillo mexikói költő. A szekciók a bölcsészkar különböző termeiben kapnak helyet, erről a részletes programban lehet tájékozódni.

2024. május 16.

Grecsó Krisztiánnal zárult a Radnóti-estek sorozat ötödik évadja. Az egykori szegedi egyetemista mára már országos népszerűségű író. Május 8-án a Café Radnótiban a Vágyálmok netovábbja: Szeged című beszélgetésen Szilágyi Zsófia, az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék oktatója kérdezte az írói forrásairól.

2024. május 15.

A Lábjegyzetek Platónhoz konferenciasorozat 22. rendezvényét 2024. május 16-17-én rendezik meg az MTA SZAB Székházban. A Magyar Filozófiai Társaság, az SZTE BTK Filozófia Tanszék, a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság közös rendezvényének témája a félelem. A konferencia előadásai minden érdeklődő számára nyitottak!

2024. május 13.

A Magyar Tudományos Akadémia a 2025-ben esedékes 200. „szülinapja” ünnepére készülődik, miközben a 197. közgyűlését is kitüntetésekkel és nyilatkozatokkal tette kivételessé. Az mta.hu májusi hírei között a tudomány szegedi kiválóságairól szóló információkat is kerestünk.

2024. május 10.

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.

2024. május 07.

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.

2024. május 07.

Negyedik alkalommal rendezik meg szegedi diákok a IV. Design- és Művészetmenedzsment Fesztivált. A rendezvény idén új formát ölt, ugyanis az SZTE BTK design- és művészetmenedzsment mesterképzés hallgatói a művészeti programok mellett egy szakmai konferenciával is készülnek. A május 17-i rendezvénynek a Grand Café ad otthont, ahol a konferencián túl performansz művészettel, könyvbemutatóval és tervezői vásárral várják az érdeklődőket. A 10-től 18 óráig tartó program díjmentesen látogatható.

2024. május 07.

Második alkalommal rendezzük meg a Kari Tudományos Napokat, amelyen az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasainak beszámolóit, valamint a frissen akadémiai doktori címet szerzett oktatók előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. A programra május 13-15. között a Kari Konferenciateremben kerül sor.


Támogassuk karunk oktatóit és hallgatóit tudományos munkájuk sikerességében! Szeretettel várunk minden érdeklődőt az előadásokra!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Nevtelen_terv_6

A pekingi Beijin International Studies University (BISU) 13 diákja fejezte be kedden alapszakos tanulmányait karunkon. A hallgatók külföldiekre adaptált Magyar alapszakon tanultak hungarológia specializációval kiegészítve.