SZTE BTK 2014. május

2014. május 27.

2014. április 29-étől a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete, Neveléstudományi Doktori Iskolája és Oktatáselméleti Kutatócsoportja adott otthont három egymást követő rangos nemzetközi eseménynek, tíz nap alatt szakmája kiemelkedő hazai és külföldi kutatóit látta vendégül.

2014. május 26.

Richard Shusterman esztétikai írásaiból összeállított kötetet mutattak be 2014. május 21-én az Auditorium Minimumban. A Szómaesztétika és az élet művészete című könyvet a fordító, Krémer Sándor a Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója ismertette, a beszélgetést egykori hallgatója és jelenlegi kollégája, Antoni Rita vezette.

2014. május 24.

Rangos városi kitüntetést vehetett át a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont több munkatársa. Szeged díszpolgári címét Trogmayer Ottó régészprofesszornak ítélték oda 2014-ben.

2014. május 23.

A régészeti szempontból komoly kihívásnak tekinthető 9. század Alföldjének tárgyi és kulturális hagyatékát mutatják be háromnapos konferencián a SZAB-székházban.

2014. május 19.
2014. május 19.

Két filmfesztivált is volt 2014. május közepén, ahol szép sikerrel szerepeltek az SZTE BTK kommunikáció szakos hallgatói.

2014. május 16.

A bizalom áll a középpontjában a „Lábjegyzetek Platónhoz” elnevezésű szegedi konferencia-sorozat 13. részének, ahol a filozófusok két napon keresztül vitatják meg az erény különböző értelmezéseit.

2014. május 15.

Mit csinált 25 évvel ezelőtt? Erre a kérdésre is választ vár miközben dokumentumokat gyűjt a nemzetközi Europeana 1989 projekt csapata Szegeden. Az SZTE Klebelsberg könyvtárban 2014. május 23-án és 24-én esedékes gyűjtőnapról is szó esett a budapesti OSA Archívumban tartott országos sajtótájékoztatón.

2014. május 14.

Az oktatás fontosságára hívták fel a figyelmet az előadók a kétnapos tudományos seregszemlén, ahol a nemzetközi holokausztkutatás színe-java képviselteti magát.

2014. május 13.

A bizalom kerül terítékre a Lábjegyzetek Platónhoz elnevezésű konferencia-sorozat 13. részében, 2014. május 15-én és 16-án a szegedi SZAB székházban. Bemutatják a legutóbbi szimpózium alapján készült tanulmánygyűjteményt, A hazugság című kötet is.

2014. május 12.
Megjelent a Kari Kurír 294. száma.
2014. május 07.

2014. május 13-án 19 órai kezdettel Pukánszky Béla (gordonka) és Dombiné Kemény Erzsébet (zongora) közös hangversenye várja az érdeklődőket az SZTE Rektori Hivatal épületénk dísztermében.

2014. május 05.

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ szervezésében rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen az Esélyegyenlőségi Napokat, az eseményt 2014. május 5-én nyitotta meg Sebőné Szenes Márta.

2014. május 03.

„A magyar holokauszt 70 év távlatából – a nagypolitikától a hétköznapokig” című nemzetközi tudományos konferenciának az SZTE Rektori Hivatal épületének díszterme ad otthont 2014. május 14-én és 15-án.

2014. május 01.

2014. május 30-ig lehet jelentkezni a Campus Hungary hallgatók, illetve a felsőoktatásban dolgozó munkatársak részére is hirdetett ösztöndíjaira. A korábbiaktól eltérően 15 százalékkal emelkedett a hallgatói ösztöndíj összege.

2014. május 01.

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Auditórium Minimumában 2014. április 29-én Tomka Bélával, az SZTE BTK Legújabbkori Egyetemes Történelmi Tanszékének professzorával Rácz Lajos, az SZTE JGYPK a Regionális és Környezettörténeti Szakcsoport professzora beszélgetett az európai társadalomfejlődés kérdéseiről.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.