SZTE BTK 2022. június

2022. június 30.

MTA doktora címet szerzett a BTK három oktatója: prof. dr. Hansági Ágnes, prof. dr. Bibok Károly és prof. dr. Hárs Endre. A hosszú és szigorú pályázási folyamat eredményeként idén 80 kutató vehette át a tanúsító oklevelet. Az új MTA doktorokat június 28-án köszöntötték az MTA Székház Dísztermében.

2022. június 24.

– A FIEALC elnökségi posztjának elnyerése után a CEISAL igazgatótanácsába is beválasztották őket


Karunk Hispanisztika Tanszékét a június 12 – 15. között Helsinkiben megrendezett nemzetközi konferencián a CEISAL (Latin-Amerikai Társadalomtudományi Kutatások Európai Tanácsa) igazgatótanácsába választották. A legfontosabb európai latin-amerikanista szervezet vezetői tisztségét 2025-ig tölti be a Tanszék, miközben még másfél évig a másik jelentős tudományos szervezet, a FIEALC elnökét is ők delegálják, dr. habil. Lénárt András személyében. A két vezető pozíció egy időben való betöltésére korábban még nem volt példa.

2022. június 15.

Interjúsorozat a tavaszi félévben kari elismerésben részesültekkel – 2. rész


Interjúsorozatunkban olyan személyeket szólaltatunk meg, akik saját feladatkörükön belül kiemelkedő munkát végeztek a karon az elmúlt évek, évtizedek során. Sikereikkel, amellett, hogy a kar mindennapi színvonalas működését segítették, országos és sok esetben nemzetközi elismertséget is hoztak az intézménynek. Munkájukkal, személyükkel kivívták maguknak a kar polgárainak megbecsülését. A Kari Tanács elhivatottságukat Pro Facultate Philosophiae díjjal vagy Dékáni Elismerő Oklevéllel köszönte meg.


2022. június 15.

Pedagógusainkat hagyományosan június első vasárnapján ünnepeljük. Karunk vezetősége és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezet szervezésében karunk dolgozóit június 8-án köszöntötte Balázs Péter, az FDSZ BTK titkára, Szilágyi Zsófia, karunk általános és tudományos dékánhelyettese és Vasas Júlia, a BTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke. A beszédek után kötetlen beszélgetés vette kezdetét az Auditorium Maximumban.

2022. június 08.

A Hungarológia Központ, a Konfuciusz Intézettel együttműködve, újra megerősítette a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemmel (SISU, Shanghai International Studies University) korábban már kialakított jó kapcsolatát: a tavaszi félévben nyolc magyar szakos kínai hallgató tanult részképzésben a BTK Hungarológia Tanszékén. A program zárórendezvényén a hallgatók az itt megszerzett tudásukat felhasználva magyar nyelvű előadásokat tartottak, tanáraik pedig magyaros ebéddel és egy jó hangulatú táncházzal búcsúztatták el őket.

2022. június 01.

Interjúsorozat a tavaszi félévben kari elismerésben részesültekkel – 1. rész

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.