Interjúsorozatunkban olyan személyeket szólaltatunk meg, akik saját feladatkörükön belül kiemelkedő munkát végeztek a karon az elmúlt évek, évtizedek során. Sikereikkel, amellett, hogy a kar mindennapi színvonalas működését segítették, országos és sok esetben nemzetközi elismertséget is hoztak az intézménynek. Munkájukkal, személyükkel kivívták maguknak a kar polgárainak megbecsülését. A Kari Tanács elhivatottságukat Pro Facultate Philosophiae díjjal vagy Dékáni Elismerő Oklevéllel köszönte meg.

Dr. Gécseg Zsuzsanna 2014 és 2020 között oktatási dékánhelyettesként segítette a Kar oktatási tevékenységét. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a kar oktatási portfóliójának és szakstruktúrájának megszilárdításában, egy olyan időszakban, amely a szigorodó gazdasági feltételek következtében hátrányosan érintette az intézményt. Az egyetemi oktatáspolitikai fórumokon rendíthetetlen elkötelezettséggel képviselte érdekeinket, munkáját pedig mindeközben többnyire derűs nyugalommal, kollégáira való odafigyeléssel és kifogyhatatlan energiával, szenvedélyes odaadással végezte.

Érdemei alapján a BTK Kari Tanácsa 2022-ben a Pro Facultate Philosophiae díjat, a BTK legmagasabb elismerését adományozta számára.

Gécseg Zsuzsannát kérdeztük a vezetői szerepben eltöltött évekről, a bölcsészet- és társadalomtudományok megítéléséről és értékeiről, a szakmai siker „titkáról”…

Ön abban az időszakban töltötte be az oktatási dékánhelyettesi pozíciót, amikor a kar nehéz gazdasági feltételek mellett kellett, hogy működjön. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?

Két cikluson át, 6 évig voltam a BTK-n oktatási dékánhelyettes, illetve 3 évig ifjúsági dékánhelyettes is. Az én munkám eredményességét nem befolyásolták a gazdasági feltételek (amelyek tényleg nehezek voltak, és minden évben egyre nehezebbek), mivel fő feladatom az oktató tevékenység felügyelete és koordinálása volt. Ami viszont tényleg nehézséget jelentett nekem dékánhelyettesként, az a folyamatosan változó „játékszabályok” voltak, az, hogy sokszor egészen rövid idő alatt komoly változtatásokat kellett véghezvinnünk a képzéseink szerkezetében. Komoly kihívás volt például a Neptun rendszerre való átállás, ami a kar összes oktatóját és adminisztratív munkakörben dolgozóját próbára tette. Fő eredményemnek a napi rutinon, a hallgatói ügyekkel való foglalkozáson túl a zökkenőmentes oktatási adminisztráció megteremtéséért tett erőfeszítéseimet, valamint az oktatói és hallgatói munka jogi hátterét alkotó szabályzatok megreformálását tekintem.

A kari vezetés tagjaként a bölcsészkar és a bölcsészet- és társadalomtudományok képviselete is a feladatai közé tartozott. Milyen helyzetben volt akkoriban ez a két tudományterület, visszanézve mekkora kihívásnak látja ezt?

- A bölcsészet- és társadalomtudományokat már akkor is jelentős ellenszélben kellett művelni, a közhangulat meglehetősen ellenséges volt a humán tudományok iránt, és ennek egyes politikusi nyilatkozatok szintén nem tettek jót. A bölcsész például sokszor léhűtőként, romkocsmában üldögélő kétes egzisztenciaként jelent meg a köztudatban. Nem véletlen, hogy mindkét dékán, akinek a csapatában voltam, nagy súlyt fektetett az efféle tévhiteknek az eloszlatására, sokszor kitértek az ünnepi beszédeikben ezekre a kérdésekre. Számomra a két tudományterület mostoha helyzete annyiban jelentett kihívást, hogy ugyanúgy, mint most, folyamatosan küzdenünk kellett a hallgatói létszám növeléséért: a dékánhelyettesi megbízatásom hat éve alatt szinte minden képzésünk megújult tartalmilag, és rengeteg új képzést – elsősorban specializációkat, de mesterképzéseket is – akkreditáltattunk. Ezek a képzések mind hiányt igyekeztek pótolni: a bölcsészet- és társadalomtudományok olyan területeire fókuszálnak, amelyekre komoly igény van, és amelyek megfelelnek a 21. század bölcsészével és társadalomtudományi szakemberével szemben támasztott elvárásoknak. Jelentősen megnőtt a külföldi hallgatóink száma is, köszönhetően a nagyszámú idegen nyelven is meghirdetett képzésünknek.

Ön szerint mi a bölcsészet- és társadalomtudományi képzések legnagyobb értéke?

- Tény, hogy minden évben meg kellett és még most is meg kell győzni a középiskolásokat, de legfőképpen a szüleiket arról, hogy nem csak a közvetlen „gyakorlati haszonnal” kecsegtető pályákon lehet sikereket elérni, hanem az olyan munka is jelenthet szakmai és egzisztenciális kiteljesedést, amely a kultúra legkülönfélébb szféráiba van beágyazva, és amely közeli kapcsolatban van a társadalommal, annak minden ellentmondásával együtt. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy ezeknek a képzéseknek az a legnagyobb értéke, hogy az ismeretek átadásán túl olyan készségek elsajátítását is lehetővé teszik, amelyek révén az ember a legkülönfélébb területeken elboldogul: jó kommunikáció, empátia, szervezőkészség, csapatmunka, mások irányítása, a tágabb összefüggésben való gondolkodás, és még sorolhatnám. A bölcsészet- és társadalomtudományi képzések egyfajta életszemléletet is adnak, rugalmasságot, a másik ember tiszteletét, a másik nép kultúrájának tiszteletét. Mindez egyre fontosabbá válik mind a közösség, mind az egyén boldogulása szempontjából.

Mit gondol, mennyire befolyásolja a kollégákkal való kapcsolat a vezető pozícióban lévők munkájának eredményességét?

- A kar működtetése csapatmunka, melyben mindenki részt vesz, aki csak a karon dolgozik. Ha nem tudjuk meggyőzni a kollégákat arról, hogy az előttük álló feladatnak van értelme, az igen rossz hatással van a munkamorálra. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy milyen iszonyatos teher van a dolgozókon, és ez a teher évről évre nő, amivel a munkabérek még most sincsenek arányban. Együtt kell működnünk egymással, beosztástól függetlenül tisztelnünk kell egymást, és tekintettel kell lennünk a másik ember érzéseire. Én soha nem éreztem azt, hogy dékánhelyettesként valakinek a főnöke lennék: munkatársak voltunk, ugyanazon célért küzdöttünk, legfeljebb bizonyos kari ügyekben nekem kellett döntenem, és nekem is kellett felelősséget vállalnom ezekért a döntésekért. Azt gondolom egyébként, hogy a hallgatókkal is sikerült kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot kialakítanom, ami szintén nem elhanyagolható. Miután véget ért dékánhelyettesi megbízatásom, megkeresett a kari HÖK akkori elnöke, és köszönetet mondott a hallgatók érdekében tett erőfeszítéseimért. Mint mondta, különösen hálásak voltak azokért a javaslataimért, amelyek kifejezetten a hallgatók érdekeit védték.

A Pro Facultate Philosophiae díjat azok kaphatják meg, akik jelentős mértékben hozzájárultak a kar fejlesztéséhez, elismertségének növeléséhez. Hogyan látja, mi az Ön sikerének „titka”?

- Nagy titokról nincs itt szó. Bölcsészkari munkatársaim láthatták, mekkora energiát fektetek a dékánhelyettesi munkába, mindenki számára 24 órán belül elérhető vagyok, és fontos értéknek tartom a következetességet. Munkámat nagyban elősegítette a hallgatói ügyek intézési rendjének optimalizálása, és az információk elérhetővé tétele a Coospace megfelelő felületein minden érintett számára. Ugyanezt az utat folytatja utódom, Kasik László dékánhelyettes úr, aki máris komoly eredményeket ért el a rá bízott feladatok terén.

Csintalan Ákos

(Fotó forrása: fr.u-szeged.hu)