SZTE BTK 2023. február

2023. február 21.

A Magyar Anglisztikai Társaság a Miskolci Egyetemen tartotta kétévente rendezett konferenciáját, ahol két kitüntetettnek átadták az Országh László-díjat. Sári B. László, a PTE docense mellett a másik díjazott Karunk professzora, Kiss Attila volt.

2023. február 20.
2023. február 16.

Minden idők legjobb Világkupa eredményét ismételte meg a Kónya Zsófiával felálló, magyar női rövidpályás gyorskorcsolya váltó azzal, hogy a hollandiai versenyen ezüstérmet szerzett. Az SZTE BTK pszichológia szakos hallgatója az egyetemi lapnak mesélt a sikerről és a terveiről.

2023. február 13.

Tavasszal is folytatódik a BTK Radnóti-estek elnevezésű rendezvénysorozata. Ebben az évadban a történelem áll a beszélgetések középpontjában – négy alkalom, a történelem négy arca. Először egy történész-akadémikussal beszélgetünk, aki a saját édesapja sorsából kiindulva alkotta meg egy egész nemzedék csoportképét, majd egy gyerekkönyv-kiadó új vállalkozására, az Abszolút törire leszünk kíváncsiak, szerzők és a főszerkesztő társaságában, harmadszorra a téma szakértőit kérdezzük a történelem a zenében, a filmen és a regényben való megjelenéséről, végül pedig egy pszichoterapeuta segítségével igyekszünk jobban megérteni a transzgenerációs traumákat.


Szeretettel várunk minden érdeklődőt szerda esténként a kar főépületében, a Café Radnótiban! A rendezvényekre való belépés díjtalan!

2023. február 16.

A szegedi MCC képzési központban járt Dr. Gali Máté történész, a Szegedi Tudományegyetem alumnusa, hogy bemutassa legújabb könyvét, amely A próbára tett nemzet címet viseli. Kötete az 1867-es kiegyezés és a második világháború vége közötti magyar történelem egyes fejezeteit öleli fel. Szegedi éveiről és könyvének témáiról kérdeztük.

2023. február 14.

A BBC brit műsorszolgáltató vezető tudományos rádióműsorában szerepelt Dr. Tomka Béla professzor, a Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszékének vezetője. A téma a második világháború utáni szovjet megszállás és jóvátétel idején kialakult 41,9 kvadrillió százalékos magyarországi infláció története volt.

2023. február 07.

Kortárs magyar ifjúsági regények magyarországi és határon túli reprezentáns szerzői, a szakma legjobb gyerekirodalom-kutatói, szerkesztők, magyartanárok és irodalomterapeuták lesznek 2023. febr. 13-a és április 24-e között a szegedi Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék Informatóriumának (6722 Szeged, Egyetem u. 2., BTK-főépület, I. emelet) vendégei. Az eleve izgalmas alkotói pályával, sokféle szerepkörrel (műfordító, dramaturg, tanár, színész-rendező, kiadóigazgató, szerkesztő, könyvtáros) rendelkező regényírók fontos szakmai díjak (Déry Tibor-, Vas István-, Balázs Béla-. Margó-díj) kitüntetettjei, sőt életrajzi vonatkozásaik egy részüket Szegedhez is kötik (pl. Vészits Andrea Móra Ferenc dédunokája, Dávid Ádám nagyszülei szegediek, Szabó Tibor Benjámin a napfény városában volt egyetemista).

2023. február 07.

A TIK Kongresszusi termében vették át diplomájukat azok a hallgatók, akik a 2022/2023-as tanév őszi félévében fejezték be tanulmányaikat karunkon. Ebben a szemeszterben a BTK-n 129-en tettek sikeres záróvizsgát, a február 3-án, 11 órától kezdődő ünnepségen nyolcvan diák vette kezébe az oklevelét. A diplomaosztón az alap-, a mester-, az osztatlan képzésben és a szakirányú továbbképzésben résztvevőket is köszöntötte a megjelent Avatótanács.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.