– Hogyan emlékszik vissza a Szegeden eltöltött éveire, mi az, amit az egyetemtől kapott?

– Szegeden 2006 és 2009 között pedagógia–történelem alapképzésre, majd 2009-től 2012-ig történelem mesterképzésre jártam. Számos kiváló szakembertől, nagyszerű tanáregyéniségek sorától tanulhattam, akiktől olyan tudásra tettem szert, amely számomra máig hasznosnak bizonyul, és a munkám során kamatoztatni tudom. A teljesség igénye nélkül említem Bencsik Péter, Karsai László, Nóbik Attila, Pelyach István, Pukánszky Béla, A. Sajti Enikő és Tomka Béla nevét. A legnagyobb hatással azonban Sipos József volt rám. Történészhallgatóként a kari tudományos diákköri dolgozatom, valamint a mesterszakos szakdolgozatom is nála jegyeztem, amin felül ő mutatott be a későbbi doktori témavezetőmnek, Romsics Ignácnak, aki nemcsak az egyik legjobb magyar történész, de szegedi öregdiák is, hiszen 1970–1973-ban magyar–történelem szakpáron a Tanárképző Főiskola hallgatója volt.

– Milyen érzés volt visszatérni Szegedre, immár a legújabb könyve bemutatójára, melyet nagy érdeklődés fogadott?

– Kevés ehhez fogható jó érzés van az ember életében, azt hiszem. A fentebb említett Nóbik Attila neveléstörténész, aki az alapszakos szakdolgozatom témavezetője volt, például a legelső sorban ült, és elmondta, hogy nemcsak ez a kötetem van meg otthon a könyvespolcán, de a Berzeviczy Albertről írt munkám is, amelynek alapja a doktori disszertációm volt. Úgy vélem, hogy szép visszaigazolása egy történész teljesítményének, ha a műveit még az egykori tanárai is haszonnal forgatják. Szegedre pedig mindig szívesek jövök. A könyvbemutató előtt a város utcáin sétálva rengeteg ismerős hellyel találkoztam, sok kellemes emlék tolult fel bennem. Amíg élek, Szeged kitüntetett helyet foglal el a szívemben.

Dr. Gali Máté történész a szegedi MCC képzési központban. Fotó: Sahin-Tóth István

– Új könyvének címe A próbára tett nemzet. Mit gondol, e próbatételek közül voltak olyanok, melyekért a nemzet volt felelős, vagy csupa sorsszerűség alakította így a történelmünket?

– Meglátásom szerint volt olyan próbatétel, amely a történelmi determináltságból következett, és volt olyan is, amelyből tanulnunk szükséges. Előbbiek közé tartozott a nemzetiségi kérdés, melynek gyökerei a török korig nyúlnak vissza, amikor is a harcok nyomán a magyar etnikumot pótolhatatlan vérveszteség érte. De ilyen az a kényszerpálya is, amelyre az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés állította az országot. Utóbbiak kapcsán pedig könyvem azon fejezeteit említeném, amelyek a numerus clausus-szal, illetve a két világháború közötti zsidókérdéssel foglalkoznak. Ezekre a próbatételekre az akkori döntéshozók szerintem rossz válaszokat adtak, amelynek tanúságaiból az utókornak mindenképpen okulnia szükséges.

– Az Ön által említett nemzetiségi kérdéssel összefüggésben gyakran elhangzik, hogy a történelmi Magyarország felbomlásának legfőbb oka volt. Egyetért ezzel a nézőponttal? Nem kellett volna a politikai elitnek legkésőbb az 1910-es népszámláláskor belátnia, hogy ez bekövetkezhet?

– A nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezésének elmaradása valóban a régi Magyarország felbomlásának egyik fontos tényezője volt. Nem tudjuk azonban, hogy ha az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-ban győztesen fejezi be az első világháborút, akkor hogyan alakult volna a történelmünk. Hiszen az ország soknemzetiségű jellege mellett más tényezők összejátékának is be kellett következnie a széteséshez, amiben például a világháborús vereség nagy súllyal esett a latba: a szomszédos államok irredenta törekvései, az első világháborúban győztes antanthatalmak stratégiai érdekei, továbbá a „Nagy Háború” végével a Kárpát-medencében kialakult polgárháborús viszonyok.

– A Horthy-korszak Magyarországát évtizedeken keresztül a „hárommillió koldus országa”, a nemzetiszocialista Németország „utolsó csatlósa”, és más negatív jelzőkkel illették. Mi a véleménye ezekről a meglátásokról?

– Nem értek egyet a leegyszerűsítésekkel és az egyoldalú címkézésekkel. A két világháború közötti időszaknak, akárcsak más periódusoknak a történelmünkben, megvoltak a maga fény- és árnyoldalai. A Horthy-korszak kapcsán egyfelől beszélhetünk változatos és eredményekben igen gazdag szellemi életről, másfelől azonban számottevő társadalmi feszültséggócokról is. Ezeket egyben szükséges látni és vizsgálni, az érveket ellenérvekkel ütköztetve kialakítani az álláspontunkat. Hiszen sokféle történelmi igazság létezik, és az a jó történész, aki ezekből az igazságokból a lehető legtöbbet tudja megjeleníteni.

Forrás: Fülöp Kata (u-szeged.hu)

Borítókép: Dr. Gali Máté történész könyvbemutatóján a szegedi MCC képzési központban. Fotó: Sahin-Tóth István