Egyetemi oktatók hangversenye a Rektori Hivatal épületében

2014. május 13-án 19 órai kezdettel Pukánszky Béla (gordonka) és Dombiné Kemény Erzsébet (zongora) közös hangversenye várja az érdeklődőket az SZTE Rektori Hivatal épületénk dísztermében.

A Szegedi Tudományegyetemen oktatói, Dombiné Kemény Erzsébet és Pukánszky Béla első diplomájukat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán szerezték. Kemény Erzsébet zenei tanulmányait Bán Sándor növendékeként végezte. Több mesterkurzuson vett részt, 1986-ban Artisjus-díjjal, 2007-ben pedig Artisjus zenepedagógiai díjjal ismert el munkásságát. Zongorakísérőként Európa számos országában hangversenyezett, több zenepedagógiai témájú könyve jelent meg.

Pukánszky Béla gordonkatanári diplomáját 1976-ban Báthory Sándornál szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán. A zenetanítással töltött évek során (1976-1985) szólóműveket és szonátákat játszott zeneiskolai koncerteken. 1985-től a Szegedi Tudományegyetem oktatója, pedagógiai tárgyakat tanít, és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógusképző Intézetét vezeti. Kemény Erzsébettel évtizedek óta szonátapárost alkotnak, főleg barokk és romantikus műveket tűznek műsorukra.

A május 13-i esten felcsendül Vivaldi: e-moll szonáta, Kodály Zoltán: Adagio, Schubert: Szerenád, Astor Piazzola: Oblivion, Csajkovszkij: Valse sentimentale Op. 51. No. 6. és Andante cantabile Op. 11. No. 1., valamint Gershwin: Két dal.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)