Negyedik alkalommal rendezik meg szegedi diákok a IV. Design- és Művészetmenedzsment Fesztivált. A rendezvény idén új formát ölt, ugyanis az SZTE BTK design- és művészetmenedzsment mesterképzés hallgatói a művészeti programok mellett egy szakmai konferenciával is készülnek. A május 17-i rendezvénynek a Grand Café ad otthont, ahol a konferencián túl performansz művészettel, könyvbemutatóval és tervezői vásárral várják az érdeklődőket. A 10-től 18 óráig tartó program díjmentesen látogatható.
A fesztivál gerincét jelentő konferencia a transzgresszió kortárs művészeti megjelenéséről szól majd – a témát a bölcsészkar egy részének költözése ihlette. A Petőfi Sándor sugárúti épületet felújítják, így a BTK néhány egysége, köztük a rendezvényt szervező Filozófia Tanszék erre az időre a Pulz utca 1. szám alá költözött. Az órákat a 19. századi épületben tartják, átellenben a Csillag börtönnel. A szakmai találkozó ötletét, amely az ország számos kutatójának felkeltette a figyelmét, ez a térpoétikailag összetett színtér adta.
Az utcát Pulz Lajos altábornagyról nevezték el, akinek halálát a nagyárvíz utáni mentőakció során szerzett tüdőgyulladás okozta. A 19. században Rókus Epreskertként nevezett városrészen, a Pulz utca nyomvonalán 1873-ban járványkórházat létesítettek a kolerás betegek ellátására. 1884 augusztusában Wagner Gyula tervei nyomán elkészült a „Csillag börtön”, 1894-ben pedig az ún. trachomakórház a Pulz u. 2 szám alatt. (Ekkoriban népbetegségnek számított ez a kór.) 1901-ben megnyílt a sebészeti osztály, valamint az elme- és nemibetegek számára emelt kórház. 1914-ben urológia-, tüdő- és fertőző osztály épült a Pulz u. 12 szám alatt. A Pszichiátriai Klinika Ideg- és Elmekórtani Klinika Elmekórtani Osztálya 1940–2010-ig működött a Pulz u. 1 szám alatt.
A fesztiválon a magyar kortárs művészet egyik legizgalmasabb alkotójának, Fajgerné Dudás Andrea performanszára is sor kerül majd. Fajgerné feminista, feleség és anya, de ezek mellett festő és performansz-művész, aki foglalkozik színházi előadásokkal és filmekkel is. Művészete középpontjában a női identitás kérdései állnak, amelyeket általában saját életéből merít. Festményei gyakran önarcképek, ahol különböző szerepekbe helyezkedik bele: olykor Madonnaként, olykor pedig háziasszonyként ábrázolja magát.
Fajgerné Dudás Andrea sadudaerdna című performansz-előadása
Az esemény András Edit művészettörténész könyvbemutatójával zárul, a rendezvény teljes ideje alatt pedig tervezői vásáron vehetnek részt és kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a Grand Café külső terében. A design- és művészetmenedzsment szakos hallgatók célja, hogy felpezsdítsék a szegedi művészeti életet, hogy szakmai beszélgetéseket kezdeményezzenek. A rendezvényre hallgatótársaikat, a szakmabelieket, valamint a Szegeden és környékén élő, művészetet kedvelő közönséget várják.
Dr. András Edit: Határsértő képzelet – Kortárs művészet és kritikai elmélet Európa keleti felén
A részletes program itt olvasható. A belépés ingyenes!