A Petőfi emlékévhez egész napos programmal kapcsolódik Paál-Petőfi Platform címmel 2023. március 15-én a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Egyetemi Színház. A tragikusan elhunyt Paál Istvánra, az egyetemi színház ikonikus rendezőjére emlékeznek emléktábla avatással, monográfia bemutatóval, kiállítással, és az 50 éves Petőfi-rock felidézésével. Ezen a napon nyílik meg a VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó is.
Az Országgyűlés 2020 decemberében határozatban döntött arról, hogy a 2022–2023-as évet Petőfi Sándor Emlékévvé nyilvánítja a költő születésének (1823. január 1.) kétszázadik évfordulója alkalmából. Az ünnepségsorozathoz számos fővárosi, vidéki, sőt határon túli intézmény, szervezet csatlakozott/csatlakozik, így a Szegedi Tudományegyetem is.
Az SZTE, a Szegedi Egyetemi Színházért Egyesület és az idén húsz éves fönnállását ünneplő Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) 2023. március 15-18. között rendezi meg a VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót, amely a magyar felsőoktatási intézmények hallgatóiból szerveződött alternatív színházi társulatok reprezentatív seregszemléje. A SZESZT nyitónapját, március 15-ét négyes jubileum teszi rendkívüli dátummá: egyrészt az idén ünnepli Magyarország Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, másrészt 2023. március 15-én emlékezünk meg a 175. évvel korábban kitört 1848-as magyar forradalomról.
Továbbá ezen a napon lesz ötven éve, hogy a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad Petőfi napja – nosztalgikus rekviem című előadásával (amely később Petőfi-rock néven vált legendává) megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett és közvetített, Szóljatok, szép szavak Petőfi Sándorról! elnevezésű országos irodalmi színpadi vetélkedőt. A negyedszázaddal azelőtt történt fájdalmas eseményt is illendő fölidéznünk a találkozó nyitányán: 1998. február 16-án hunyt el Paál István, Jászai Mari-díjas színházi rendező, aki Szegeden született, itt végezte tanulmányait, és 1965-től több mint egy évtizeden át volt a Szegedi Egyetemi Színpad vezetője és emblematikus előadásainak létrehozója. Szuggesztív művészi világa, karizmatikus személyisége, későbbi, immár professzionális színtársulatoknál fölívelő karrierje a hazai színháztörténet megkerülhetetlen jelentőségű alkotójává tette.
A hatodik SZESZT kezdőnapja ezért „Petőfi napja” elnevezéssel a Szegedi Egyetemi Színpad, az azonos című egykori előadás és Paál István emléke előtt tiszteleg. Emléktáblát avatnak Paál István szegedi lakóhelyének, a Gyertyámos (egykori Ságvári) utca 6. szám alatti épület homlokzati falán. Megnyílik az SZTE BTK Egyetem utcai épületében a Paál István avantgárd színháza Szegeden című, a valahai együttes és vezetője munkásságáról fönnmaradt fényképeket, újságcikkeket, dokumentumokat és tárgyi rekvizitumokat fölvonultató kiállítás, amelynek tervezője és kivitelezője Perovics Zoltán. A kiállítás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet támogatásával és közreműködésével jött létre. Kerekasztalbeszélgetésen mutatják be a Radnóti Kávézóban Nánay István: Paál István amatőrszínházi korszaka című kismonográfiáját.
Este az Auditórium Maximumban mutatják be a Petőfi-rock átértelmezett előadását az egykori premier helyszínén, a Bölcsészettudományi Kar Auditórium Maximumában, az együttes még élő tagjainak részvételével, Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező - szintén hajdani csapattag - irányításával. A Székesfehérvári Vörösmarty Színház bemutatja Paál István-Vági László Petőfi Rock című rockoperáját, amely a Szegedi Egyetemi Színpad 1973-as Petőfi Napja előadás zenéjének felhasználásával készült. Rendező: Lőrincz Zsuzsa. Az esten a Petőfi-rockban elhangzott megzenésített verseket Vági László és a Paál István Emlékzenekar adja elő. Közreműködnek a Resti Kornél együttes zenészei.
A hatodik SZESZT további három napján pedig az egyetemi színjátszó csoportok előadásait tekintheti meg a közönség.
A március 15-i ünnepség részletei ide kattintva elérhetők!
A VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) teljes programja pedig itt olvasható!