„Bár 1934. július 24-én Budapesten született, gyermekkora meghatározó éveit Komáromban, e dunántúli kisvárosban, tisztviselő szülők gyermekeként élte le. Kései ismeretterjesztő írásai szerint ezek az évek meghatározóak voltak számára, több szempontból is. Bár színésznek készült, a pesti egyetem irodalom szakára vették fel, de végül egy véletlenül végighallgatott László Gyula előadás után a régész szakon kötött ki. 1956-ban, múzeumi gyakornokként került Szegedre, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1997-ig élt és alkotott.

Neve elsődlegesen a szegedi múzeum, illetve később a Csongrád megyei múzeumi szervezet munkásságával kapcsolatban vált ismertté. Ősrégész volt, aki 28 évesen új bronzkori kultúrát fedezett fel és írt le doktori disszertációjában, majd nemzetközi hírűvé vált a korai neolitikum (Kőrös-kultúra) kutatása terén. (1969-ben kandidált.) Ásatásai, publikációi felölelték a korai neolitikumtól a középkorig terjedő teljes régészeti/történelmi időszakot, földrajzi tekintetben pedig majd a teljes Békés és Csongrád megyét.

Nem várt ásatási megbízással kezdődött 1970-ben az a sövényházi vállalkozás, amelyből mára az Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark nőtt ki. Közel 6 év alatt felszínre került annyi emlék, melyek alapján, hozzátéve a Feszty-körkép odatelepítését, valamint egy szerencsés ötlet alapján egy dél-alföldi néprajzi/történelmi skanzen létrehozását, mára környékünk egyik leglátogatottabb múzeumi látványossága lett.

1965-tól óraadó a szegedi egyetemen, 1969-től címzetes egyetemi docens, majd 1989-től az önállósult régészeti tanszék vezetője (1998-ig). Tanítványai ma már az ország majd minden múzeumában megtalálhatóak, többen az egyetemi oktatásban is utódai. Iskolateremtő tevékenységéért 1992-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Tudományszervező és tudománypolitikai tevékenysége mellett kimagasló munkát végzett a múzeumi tudományok (elsősorban a régészet) népszerűsítése terén. Az 1970-es évek végétől a 90-es évek derekáig nem volt hét, hogy ne tűnt volna fel valamelyik rádió vagy TV adásban, e két, a múzeumi ismeretterjesztés területén addig elhanyagolt műfajban.

Külön meg kell említeni régészeti kiállítás-szervező és -rendező tevékenységét. Az általa tervezett és menedzselt kiállítások hazai múzeumainkban évekig nagy látogatottságnak örvendtek, a külföldre vitt bemutatók nemzetközi elismerést szereztek. Méltán állíthatjuk, hogy Móra Ferenc és László Gyula után a XX. század egyik legismertebb és leghatékonyabb, szakmailag magas szintű ismeretterjesztője volt! E munkáját nyugdíjazása után régészeti visszaemlékezéseiben, illetve kultúrtörténeti ismeretterjesztő könyveiben folytatta.

Kitüntetéseit felsorolni kevés ez a hely, de közülük mindenképpen említésre méltó a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti kereszt (polgári tagozat – 1995), a Magyar örökség díj (1997), valamint a 2013 tavaszán átvett Magyar Érdemrend középkeresztje.

Tudomány- és kultúraszervező tevékenységének nagy részét Szeged városa „élvezhette”. Igazgatói kinevezése után évtizedekig a szegedi múzeum a szegedi, illetve a Csongrád megyei művészek bejáratott kiállítóhelyévé vált, koncerteknek, könyvbemutatóknak, kortárs tudósokkal és művészekkel folytatott beszélgetéseknek adott helyet. A Somogyi-könyvtár 1984-ben történt kiköltözése után az egész Kultúrpalota múzeumi célokat szolgált, az átépítés után a gyűjtemények elhelyezése szakmaibbá vált, a kiállítások mérete és száma megnőtt. Az igazgatása alatt a múzeumba került kutatók révén méltán vált 1990 tájára az ország második, szakmailag preferált megyei intézményévé a szervezet. Az intézmény, illetve Trogmayer Ottó Szegeden, a város kultúrpolitikájában játszott szerepével érdemelte ki, hogy 2014-ben a városi közgyűlés Szeged díszpolgárává választotta.

Trogmayer Ottó, mint ember, sokszínű és ellentmondásos egyéniség volt. Megérttette magát államfőtől a dorozsmai kubikusig mindenkivel, akivel dolga összehozta. Ahol megjelent, a társasági élet központjává vált, alapvetően derűs lelkivilága meghatározóvá vált egy-egy összejövetelen. Aligha lehet kollegát, barátot találni, aki ne tudna anekdoták seregével előállni, ha visszaemlékezésre kerülne sor. Szűkebb baráti és munkatársi körben más arcait is láthattuk, azonban alapvetően toleráns és liberális volt mindenkivel szemben.

Trogmayer Ottó gazdag életútjának szimbolikus elemeként fogom fel, hogy a tavalyi díszpolgári cím átvétele, illetve a Somogyi-könyvtárban történt (immár hagyománnyá vált) „könyv-örökbefogadás” napra pontos évfordulóján, idén május 24-én, Pünkösd vasárnapján látogatott utoljára városunkba, s az ópusztaszeri emlékparkban az ányási kápolna fölszentelésén vett részt. Nem találkoztunk, nem tudom, búcsúzott-e Szegedtől, de aligha. Barátai hetek óta új szegedi lakást kerestek számára, vissza akart költözni a „Napfény városába”, de ez már nem adatott meg neki” – írja nekrológjában egykori kollégája, a szegedi közgyűjtemény nyugalmazott régésze, Dr. Kürti Béla, Móra Ferenc Múzeum nevében.

2015. május 27-ről 28-ra virradó éjszaka, Budapesten, életének 81. évében elhunyt Trogmayer Ottó, a szegedi egyetem egykori oktatója, a szegedi múzeum egykori igazgatója, Szeged város díszpolgára.

Trogmayer Ottóra az SZTEtelevízió SZTE BTK stúdió Professzorok című portréfilm sorozatban róla készült filmmel is emlékezünk:

Szegedi Tudományegyetem | Dr. Trogmayer Ottó régész

E portréfilmmel emlékezik Trogmayer Ottóra 2015. május 29-én (pénteken) este fél nyolctól a Városi Televízió Szeged. A 2006-ban készült filmet vasárnap (2015. május 31.) 21 óra 20 perctől ismétli meg a televízió.

SZTEinfo