- A tavalyi évben az MTA doktora lett, amellyel tudományos munkássága újabb szintre lépett. Doktori értekezésében (A viktoriánus nonszensz poétikája és politikája: Metamediális játék Lewis Carroll fantáziavilágaiban) a viktoriánus szerző, Lewis Carroll életművét térképezte föl, amely Kalmár György opponensi véleménye alapján is hiánypótlónak minősül a magyar nyelvű tudományosságban. Milyen meghatározó pillanatok, események, munkák vezettek az értekezésig és az elnyert kinevezésig?

- Már a Debreceni Egyetemen 2016-ban védett habilitációs disszertációm is Lewis Carrollhoz kapcsolódott. A viktoriánus fantasztikum posztmodern utóéletét tárgyaló értekezésemben Carroll nonszensz gyerekirodalmi klasszikusának, az Aliz Csodaországban és A Tükör másik oldalán regénypárosnak a mai adaptációit elemeztem. A transzmediális történetmondás jellegzetes stratégiáit igyekeztem tetten érni a mesék legkülönbözőbb kortárs feldolgozásaiban a bábfilmtől a baletton át a számítógépes játékokig. Azt vizsgáltam, hogy a többnyire nyelvi játékkal társított nonszensz milyen alakváltozásokon esik át más médiumba való ültetése során, hogyan lépnek egymással párbeszédbe ezek az szövegek, hogyan vonják be a befogadót a jelentésalkotás/összezilálás folyamatába, és miképpen árulkodnak arról, hogy a képzeleti tevékenységnek milyen szerepet tulajdonítunk a 21. században.

Kutatási eredményeim az Alice in Transmedia Wonderland című monográfiában láttak napvilágot az amerikai McFarland kiadó gondozásában, s e kötet olyan pozitív nemzetközi fogadtatásra lelt, hogy a publikáció nyomán vendégelőadóként meghívást nyertem neves külföldi egyetemek kutatóműhelyeibe (Angers, Aveiro, Glasgow, Huelva, Krakkó, Lyon, Poznan, Verona). Az itt folytatott közös szakmai eszmecserék ébresztettek rá arra, hogy mennyire fontos lenne visszanyúlni a gyökerekhez és rávilágítani, hogy a transzmediáció kortársnak vélt jelenségének előzményeit fellelhetjük már a 19. században is.

Akadémiai doktori értekezésemben Lewis Carroll kanonizált szépírói eredményein túl más médiumokban és diszciplínákban végzett úttörő tevékenységének feltérképezését tűztem ki célul. Amellett érveltem, hogy a rendkívül sokszínű munkásság, a matematikai-logikai, tudományfilozófiai, teológiai, pszichológiai, fotóművészeti, illusztrátori, ludológiai, élménypedagógiai művei sorát egyazon – az egész életmű szövegmotorjaként tételezhető – nonszensz poétika és politika szervezi.

Prof. Dr. Kérchy Anna 2024. április 23-án átvette az MTA doktora címet igazoló oklevelet. (mta.hu)

A Carroll álnév mögött rejtőző Charles Lutwidge Dodgson a viktoriánus Anglia ellentmondásos szellemiségének emblematikus megtestesítője. Az általa oly kedvelt és változatos formákba öntött nonszensz következetesen a szokványos interpretációs stratégiáink, gondolkodási sémaink revideálására késztet; korspecifikus zsánerként ambivalenciái jól megragadják az éra jellegzetes episztemológiai válsághelyzetét, az egymásnak ellentmondó (vallásos, tudományos, fantasztikus) világnézetek párhuzamos együttállásából fakadó bizonytalanság érzetet, a kétkedés és kíváncsiság elegye átitatta korszellemet. (Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a különleges korszakot az oktatásom során a hallgatóimmal is megismertethetem, az egykori mentorom Reschné Marinovich Saroltától „megörökölt” Romanticism and Victorianism in English Literature évfolyamelőadás keretében, melyhez egy EFOP tananyagfejlesztési pályázat keretében alkalmam nyílt tankönyvet is készíteni.)

MTA értekezésemben arra világítok rá, hogy a carrolli nonszensz lényege a sajátos stilisztikai, retorikai, narratológiai eszközök, a bravúros lírai formanyelv, a reprezentációs trükkök, a filozófiai kérdésfelvetések, az ideológiakritikai intenciók mellett a metamediális játék aktiválása. Carroll különböző műfajokat, médiumokat, diszciplínákat állít kreatív párbeszédbe egymással, hogy egyszerre kérdőjelezze meg az Igazság nagy mesternarratíváját mint önkényes hatalmi/nyelvi konstrukciót, és hangsúlyozza az igazságosság etikai felelősségét a pluriperspektivizmus, a polifónia, a többértelműség, az irónia formabontó és rendszerkritikus lehetőségeink felismerése révén. Ennek köszönhetően a posztmodern előfutárként is funkcionál az a viktoriánus attitűd, amit a nonszensszel társíthatunk.

Az értekezés megírása szép kihívás volt, nem csak azért, mert egy ez idáig feltáratlan életmű átfogó bemutatásával valamelyest hozzájárulhattam a hazai világirodalomtörténetírás eredményeinek bővítéséhez (korábban Carrollal behatóbban Bókay Antal pszichoanalitikus, Kappanyos András pedig fordításelméleti aspektusból foglalkozott), de azért is mert egy jellegzetesen nyelvi humorra építő műfajról magyar nyelven kíséreltem meg írni. Sok izgalmas fejtörést okozott egy-egy szójáték magyarítása vagy a fordítások nyomán az eredeti angol változat visszafejtése, a kulturális különbözőségek megértetése. (Talán sokat mondó, hogy a disszertációban a metanyelvi magyarázatok több mint 1000 lábjegyzetben kerülnek kifejtésre.) A nonszensz fordíthatatlanságának kérdése annyira lenyűgözött, hogy végül külön fejezetet szenteltem az Alice kalandjai Csodaországban magyar fordításainak. Ezzel a témával korábban is alkalmam nyílt foglalkozni többek közt egy nagyszabású nemzetközi fordításprojekt keretében, mely 150 nyelv Carroll-fordításait vetette össze, s melyben én a magyar fejezetekért voltam felelős.

- Már francia-orosz szakos általános iskolás korától kezdve kiemelkedő szerepet kapott az életében a nyelvek tanulása, gyakorlása, a középiskolában francia-német szakon tanult, itt, a szegedi bölcsészkaron pedig francia és angol nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. Mi volt az oka annak, hogy végül az angol nyelv, vele együtt pedig az angol irodalom és kultúra kapta a legnagyobb figyelmet a karrierje során?

- Valójában az egyetemre kerülésem előtt nem tanultam angolt intézményes keretek között. Az angol nyelvtudásom alapjait mondhatni immerzív módszerrel sajátítottam el. Az 1980-as évek végén matematikus édesapám az Indiana University-n kapott vendégprofesszori megbízatása alatt ülhettem először, kistizenévesként amerikai iskolapadba. Az USA-ban töltött idő hatalmas kultúrsokk, nagy szabadságélmény, igazi toleranciatréning volt egy, a rendszerváltás előtti Magyarországról külhonba szakadt gyerek számára.

Később az egyetemi évek alatt angol-francia szakosként nagyon élveztem a „kettős-látás-képességét,” hogy hasonló irodalomelméleti problémákat, kérdésfelvetéseket több nyelven, több kulturális kontextusban, több nézőpontból is átgondolhattam a két szak kivaló oktatóinak kurzusain. Deleuze-nek az Artaud és Carroll írásmódját összehasonlító „A skizofrén és a nyelv” című tanulmányát például Gyimesi Timea és Kiss Attila szemináriumain is boncolgattuk – ezekhez a gondolatokhoz aztán visszatértem MTA doktori értekezésemben is. A nyúl üregébe való zuhanásom talán már ekkorra datálható.

A diploma megszerzése után kis híján a Sussexi Egyetemen Jonathan Dollimore-nál folytattam tanulmányaimat, de végül a francia kormány ösztöndíja jobb feltételeket kínált, és így rövid kitérő következett anglista tudományos pályafutásomban. Az Université Paris 7-en szereztem posztgraduális DEA diplomát, Georges Bataille műveiben vizsgáltam a szem szimbolikáját. Ebben az időszakban meghatározó élményt jelentettek számomra a rendszeresen látogatott, párizsi, kortárs művészeti kiállítások, Julia Kristeva és Jacques Derrida előadásai, illetve a jazz zenészként is ismert Francis Marmande témavezetőmmel való közös munka.

Hazaköltözésem után az angol irodalmár doktori programba jelentkezésemet egyrészt tudományos érdeklődésem befolyásolta: angol nyelvű kortárs nőírók (Angela Carter, Jeanette Winterson, Toni Morrison) testábrázolásaival kívántam foglalkozni. Másrészt pedig tudtam, hogy a számomra fontos francia irodalomelméleti, szubjektumszemiotikai megközelítéseket az angol tanszéken is alkalmazhatom a kutatásom során. Emellett nagy vonzerővel bírt az Angol-Amerikai Intézet szakmai műhelyeinek színvonalas munkájába való bekapcsolódás lehetősége, kiváltképpen a társadalmi nemek tudományával a hazai felsőoktatásban úttörő módon foglalkozó TNT kutatócsoporttal, valamint a nemzetközi színtéren is jegyzett Kulturális Ikonológia és Szemiográfia kutatócsoporttal való együttműködés ígérete. Már doktorandusz hallgató koromban is jelentős motiváló erővel bírt a HUSSE Magyar Anglisztikai Társaság azóta is támogató, inspiráló közege. Nagy megtiszteltetés, hogy választott területi képviselőként immár harmadik terminusban vagyok a szakmai testület vezetőségi tagja.

- Szakterületei közé tartozik az irodalom- és kultúratudományok, az irodalomelmélet, a társadalmi nem, a testtudományok és a szubjektum szemiotikai elméletei, ezeken belül számtalan témával foglalkozik, mégis, talán a fantázia- és gyerekirodalom az a terület, amelynek kapcsán a legtöbb nyilvános megnyilatkozását láthatjuk, olvashatjuk, s amelyekkel a BTK-n tartott kurzusain is foglalkozik. Mi irányította a figyelmét a mesék világára?

- Számomra a mesekutatáshoz Angela Carter brit írónő munkásságán keresztül vezetett az út. Míg hallgató koromban OTDK 2. helyezett diákköri munkámban Carter feminista meseátiratait elemeztem, PhD disszertációmban Carter mesei elemekben bővelkedő mágikus realista regényeihez korporeális narratológiai aspektusból közelítettem a groteszk testszövegekre koncentrálva. Carter tanulmányozása kapcsán jutottam el a University of East Anglián rendezett Fairy Tale after Angela Carter című konferenciára, ahol az előadások Carter utóéletét, a kortárs fantasztikus irodalomra kifejtett hatását vizsgálták. Stephen Benson konferenciaszervezővel egyeztetve vállalkoztam arra, hogy a tudományos eszmecserén elhangzott dolgozatokból egy tanulmánykötetet szerkesztek. Ebből lett a Postmodern Reinterpretations of Fairy Tales című válogatás (Edwin Mellen, 2011), ami – az itt publikált szerzők révén – a nagyon sok értékes szakmai kapcsolatot hozott a számomra.

Nemzetközi együttműködésben születtek a Stijn Praettel társ-szerkesztett The Fairy-Tale Vanguard. Literary Self Consciousness in Marvellous Genres (Cambridge Scholars, 2019), és a Björn Sundmarkkal társ-szerkesztett Translating and Transmediating Children’s Literature (Palgrave Macmillan, 2020) köteteim is. A gyerekirodalomkutatáshoz kötődően rendkívül izgalmas tapasztalatokra tehettem szert az Antwerpeni Tudományegyetem szervezte Gyerekirodalmi Nyári Egyetem visszatérő vendégoktatójaként, az IBBY Bookbird és Detinjstvo folyóiratok, valamint a Malmöi Egyetem Gyerekirodalom, Kultúra és Média könyvsorozatának szerkesztőségi bizottsági tagjaként.

Az angol tanszék mindig támogatta a tudományterületen indított új kurzusaimat; töretlen hallgatói érdeklődésnek örvend Literary Fantastic előadásom, Fairy Tales for Adults, Victorian Fantasies, Theories of the Fantastic, Reading and Translating Nonsense Literature szemináriumaim. (Ez utóbbi kurzus alcíme, Heffalumps, Twinkling Bats, Mome Raths mindig nagy derültséget vált ki, ezzel is bizonyítva a nyelvi játékok időtlen varázsát.) Nagy örömömre szolgál, hogy társ-témavezetésemmel figyelemreméltó doktori disszertációk is íródnak/íródtak a gyerekirodalomkutatás témában: Bálint Emma a Piroska és a farkas adaptációit vizsgálta a transzmediális történetmondás tükrében, Tóth Zsuzsanna az újraelvarázsolódás (re-enchantment) élményt elemezte Philip Pullman vallásos fantasy ifjúsági regényeiben, Elahe Mousavian az iráni és angol gyerekirodalom politikumáról, Armin Stefanovic pedig a Harry Potter fiktív világának kognitív narratológiai, biokulturális olvasatairól ír.

Tavaly megalakult tanszékközi együttműködésben az SZTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájának Gyerek- és Ifjúsági Irodalom és Kultúra Kutatóközpontja. Alapítótag-társaim Hansági Ágnes és Szilágyi Zsófia jóvoltából már sor került néhány olyan izgalmas szakmai eseményre, mint Békés Pál Kétbalkezes varázsló című meseregényének szentelt szimpózium, illetve a Károli Gáspár Református Egyetemmel és a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézettel közösen szervezett Pöttyös és Csíkos. Irodalomtörténeti és szociokulturális trendek a Móra Kiadó legendás könyvsorozataiban című konferencia.

- Tanulmányaiban gyakorta foglalkozik feminista elméletekkel, a társadalmi nemek kérdéseivel, testábrázolással, mindemellett pedig fordítóként, szerkesztőként is tevékenykedik: többek között a Pioneer Hungarian Women in Science and Education című köteteket is Ön szerkesztette munkatársnőjével, Cristian Réka Mónikával közösen. A művek a magyar tudományban és oktatásban úttörőnek számító nők életét, szakmai karrierjét foglalják össze. A saját kutatási területei szempontjából, a megszerkesztett két kötet irányából és személyes tapasztalatai alapján is kérdezem, milyennek látja a nők korábbi és jelenlegi helyzetét – elsősorban – a magyar tudományos szférában?

- Míg a habilitációs disszertációmat MTA Bolyai ösztöndíjasként írtam, az akadémiai doktori értekezésem megírását az akkor újonnan meghirdetett, a kisgyermeket nevelő kutatónők tudományos előremenetelét elősegíteni hivatott MTA ösztöndíj támogatta. Négy gyermekes anyaként számomra ez az egy éven át folyósított stipendium nem csak anyagi segítséget és praktikus motivációt nyújtott (a pályázatban vállalt határidőre kellett benyújtani az értekezést), de szakmai elismerést és morális támogatást is jelentett. Szimbolikus gesztusértékkel bírt, hogy az Akadémia elismeri, hogy a gyermekes kutató nők nehezített pályán, halmozott kihívásokkal néznek szembe, mikor anyaként, nőként és kutatóként, több szerepben is helyt kell állniuk a tudomány és társadalom hagyományosan férfiak dominálta világában.

Ezt a hátrányos helyzetet jól tükrözik azok a kutatások, amik bizonyítottak, hogy míg a covid járvány alatti karantén idején a férfikutatók tudományos produktivitása jelentősen nőtt, a nőké visszaesett, hiszen cikkírás helyett az otthon maradt családtagokról kellett gondoskodniuk. Lehangoló számadatokkal szembesülünk, ha évről évre megnézzük az akadémiai doktori címet szerzett kutatók nemi arányát. Míg 2023-ban a Qubit cikket közölt róla, hogy az abban az évben az MTA doktora címre érdemes 82 kutató között csupán 26 fő nő, az idén már nem ütötte meg a sajtó ingerküszöbét, hogy 2024-ben ez az arány az előző évi 32%-ról 22%-ra esett vissza (77 főből 17 nő). Az idén kinevezettekkel együtt az MTA tudomány doktora fokozattal rendelkező kutatók száma így 2023. december 31-én 2572, közülük 2122 férfi, 450 nő. Globális trendről van szó, a British Royal Society 2021-ben tagjai között 1352 férfit és 169 nőt számlált.

Hiánypótló munkát végez az MTA Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottsága, melynek jómagam is tagja vagyok, mikor ezen egyenlőtlenségek felszámolását tűzi ki célul; s a női akadémikusok alacsony számával összefüggő problémákra igyekszik megoldást találni. A bizottság tevékenységi köreibe tartozik a kutatói és az egyetemi oktatói életpályát választó nőket támogató pályázatok, középgenerációs mentorprogramok és az ifjúságmotivációs projektek mellett a sikeres női kutatói életpályákat bemutató publikációk megjelentetése is. A Bollobás Enikő elnökasszony felkérésére összeállított Pioneer Hungarian Women in Science and Education I., II. két tudományos ismeretterjesztő kötete (Akadémiai Kiadó 2022, 2023) valódi kuriózum abból a szempontból, hogy példaértékű de méltatlanul mellőzött, nagyban elfeledett női kutatói, oktatói életutak, életpályák bemutatására vállalkozik. (A Pioneer Women kötetpáros készülő magyar változata Palasik Mária, Hay Diána és Schadt Mária szerkesztésében a hazai akadémikusnőket veszi majd számba.) Pozitív élmény, hogy a Pioneer kötetekben bemutatott tudós nők közül a közelmúltban többen is bekerültek a nyilvános köztudatba: a biokémikus Banga Ilonáról nevezték el az SZTE új Egészségtudományi Képzési Központját, a botanikus Csapody Verának pedig az ELTE Fűvészkert bejáratánál interaktív köztéri műalkotást szenteltek. Karikó Katalin sikere nyomán talán reménykedhetünk benne, hogy más jelenleg élő és alkotó kutatónők munkája is elnyeri majd a szakmai plénum és a szélesebb nagyközönség támogatását, elismerését. Bízom benne, hogy két orvostanhallgató lányomnak már nem kell megküzdenie az elődeiket hátráltató nehézségekkel.

Helyi szinten az Angol-Amerikai Intézetben működő TNT Kutatócsoportunk is sokat tesz a nők láthatóságának elősegítéséért: a Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris E-folyóirat 2010 óta folyamatosan évente két lapszámmal jelentkezik, a Barát Erzsébet által életre hívott Nyelv, Ideológia, Média konferencia pedig az idén immár 19. alkalommal kerül megrendezésre, ezúttal a gender és az ön/életírás összefüggéseire koncentráló előadásokat várunk.

- A Mire képes egy képeskönyv? Képtelen interaktív képszövegek az Alice Csodaországban és Tükörországban első kiadásaiban című tanulmánya az eredeti megjelenési helye (Illusztráció – történetek, Tempevölgy Kiadó 2022) mellett a Mesecentrum oldalára is felkerült, ahol azt írják, mottója a következő: „Valahová okvetlen eljutsz – mondta a Fakutya –, ha elég sokáig mégy”. Az idézet Lewis Carroll Alice kalandjai Csodaországban című regényéből származik, amely nem titkoltan az Ön személyes kedvence. Mit jelent ez a mottó az Ön számára? Hova szeretne eljutni a jövőben Kérchy Anna mint kutatónő, tanár, esetleg magánember?

- Izgalommal nézek elébe jó néhány folyamatban lévő nemzetközi együttműködésem kibontakozásának. Az ESSE European Society for the Study of English szakmai szervezet támogatását a tavalyi évben elnyert Collaborative Alice Project keretében skandináv, brit és olasz oktatókkal térképezzük fel Carroll Alice-regényeinek pedagógiai lehetőségeit. A hidrológiai fordulat ökofeminista fogalmának a gyerekirodalom kontextusában való elhelyezésére, elemzésére lengyel, svájci és olasz kollégákkal vállalkoztunk. A viktoriánus heterotópiák térpoétikájának feltárása francia-olasz kollaboráció. Konferenciapaneleket, workshopokat, közös publikációkat tervezünk ezekben a témákban.

Le kell zárnunk néhány szerkesztett kötet szöveggondozási munkálatait. Ebből a legrégebbi tartozás a Brepols IKON sorozatába elkészítendő Iconology of Body and Soul, a legfrissebb projekt pedig programvezetői vállalásom, az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák doktori program hallgatóinak és oktatóinak írásaiból összeállított válogatás, illetve az Animalia kutatóközponttal készített tanulmánykötet.

Terveim között szerepel a hamarosan az Akadémiai Kiadó jóvoltából, az SZTE BTK IKDI Impulsio sorozatában megjelenő A viktoriánus nonszensz poétikája és politikája monográfiám angolra fordítása; valamint egy régóta érlelgetett projekt, a múzeumregényről szóló monográfia véglegesítése.

Nagy reményeket fűzünk a Gyerek és Ifjúsági Irodalom és Kultúra kutatóközponthoz: aktívan folynak a tárgyalások olyan nagyszabású nemzetközi tudományos eseményekről, projektekről, melyek a helyi kutatásokat be tudják kapcsolni a nemzetközi vérkeringésbe.

Jó lenne valamiféleképpen újraéleszteni a Mesecentrum Tanulmányok rovatot, amit majd három éven át szerkesztettem azzal a céllal, hogy a nemzetközi gyerekirodalomkutatásban mar jól bevált elméleti megközelítéseket, értelmezői apparátusokat meghonosítsuk a legfrissebb teoretikus trendek magyar kontextusba helyezésével. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, sikerült valami hiánypótlót létrehoznunk. A közép és felsőoktatási segédanyagként is használható tanulmányokban szó esett a képregények ikonotextuális dinamikájáról, a poszthumanizmusról, fordításelméletről, biblioterápiáról, cigány mesékről, autista regényről, a fogyatékosság gyerekirodalmi ábrázolásairól, és még sorolhatnám.

Készülök az őszi Nyelv, Ideológia, Média konferenciánkra, várom az Animalia kutatóközpontunk újabb eseményeit. Örömmel nézek az igen tehetséges fiatal kutatókkal, MA és PhD hallgatóimmal való közös munka elébe. Mindemellett remélem, hogy lesz időm sokat olvasni, mozizni, múzeumba járni, úszni, utazni és a családommal minőségi időt együtt tölteni. Ha a Harry Potter-féle időnyerő nincs is a birtokomban, mesterien űzöm a multitaskinget, úgyhogy van rá esély, hogy mindez a sok terv megvalósítása belefér a menetrendembe.

Fotók: Kérchy Anna