Műhelybeszélgetések 8.: Odú vagy kelepce a vallási közösség?

2013. június 10, 18 óra, Nyugi kert – kultúrkocsma

Az új vallási mozgalmakhoz kötődő fiatalokkal készített interjúkra alapozva írt könyvet Szenes Márta. A pszichológus, az SZTE Életvezetési Tanácsadó szakmai vezetője a személyiség és a vallás kapcsolatáról is elemzést ad új könyvében, mellyel a kérdésre válaszol: Odú vagy kelepce?

Ki vagyok? Mit akarok az élettől és mi a szerepem a világban? Többek között ezekre a kérdésekre kell választ adnia minden fiatalnak a felnőtté válás folyamatában. Ez némelyek számára akkora teher, hogy a „kész receptet” kínáló vallási mozgalmakhoz kapcsolódnak. E szervezetek arra az alapvető igényre alapoznak – többek között –, hogy miközben az ember közösségi lény, meg szeretné határozni az Istenhez való viszonyát is – hallottuk Szenes Mártától azon a könyvbemutatón, amelyen a pszichológust Újszászi Ilona újságíró kérdezte. Az Odú vagy kelepce című kötet az új vallási közösségek izgalmas világába enged bepillantást. Szenes Márta kötetét az az Oriold és Társai Kiadó és Szolgáltató Kft. gondozta, amely más pszichológiai témájú kiadványok születésénél is bábáskodott már.

– A 60-as évek Amerikájából induló új vallási mozgalmak a rendszerváltozás után értek Magyarországra – mondta Szenes Márta, aki diáktanácsadóként figyelt föl a fordulatra. –

Élménykeresés. A közösségben megélt vallási élmény egy fiatal felnőtt számára olyasmi lehet, mint a drog: a beavatás, az átmeneti üresség érzést követően a szenzáció magával ragadja a még fejletlen személyiséget. Sok fiatal úgy véli: csak neki szól az „ige”, a vallási közösségben átélt élménynek nem lesz alternatívája. Ez az a csapda, melybe sok gyanútlan ifjú belesétál. E közösségekből nehéz kiszakadni – összegezte tapasztalatait a pszichológus.

– Krízishelyzetbe került fiatalok számára különösen vonzó a vallási mozgalom, amely „receptet” kínál a mindennapi viselkedésre és a konfliktusok megoldására is – összegezte tapasztalatát Szenes Márta, aki kutatómunkájához folytatott beszélgetései közül 18 narratív interjút elemzett mélyebben. Az anonimitását megőrző 9 fiú és a 9 lány egy-egy vallási közösség tagja. Az interjúkból kiderül: e csoportokban gyakori a markáns külső kontroll, vagyis az intenzív csoportos együttléttel jár az új belépők gondolkodásmódjának átalakítása. Az is nyilvánvalóvá lett, hogy e gyülekezetekből kilépni szinte lehetetlen.

– A folyamat megértése segít azoknak a barátoknak, szülőknek is, akik szerettük elfordulását, vallási közösségbe lépését nem tudják megmagyarázni maguknak sem – magyarázta könyve célját a szerző. Szenes Márta úgy véli: a segítő szakembereknek, de a történelmi egyházak vezetőinek is iránytű lehet a kötete. Ugyanakkor az érintettek önismeretét erősítheti, ha a könyv elolvasása után válaszolnak a kérdésre: választott új vallási közösségük odú vagy kelepce?

SZTEinfo

Kihez beszél ez a faszi? – Boldog Zoltán könyvbemutatója a Millenium kávéházban

2013. június 10., 18:00, (Dugonics tér helyett) Milleniumi kávéház

Az Ünnepi Könyvhéten mutatta be első kötetét Boldog Zoltán szegedi író, szerkesztő. A kötet az Irodalmi Jelenben megjelent tárcáinak válogatása.

- A tárca valóságot csempész az irodalmi lapokba, amelyeknek a próza rovatai gyakran csak egy lehetséges vagy egy kitalált világot ábrázolnak – vallja Boldog Zoltán. Az Irodalmi Jelen online szerkesztőjével első kötetéről Bene Zoltán prózaíró beszélgetett a Milleniumi kávéházban, ahova az eső elől menekült a hallgatóság az eredetileg tervezett helyszínről, a Dugonics térről 2013. június 10-én.

Boldog Zoltán 1984-ben született. Egy Békés megyei faluban, Kunágotán nevelkedett. Immár 10 éve Szegeden él. Itt végzete el a magyar és történelem szakot, majd néhány évig középiskolában tanított. Ebben az időben több álnév „mögé bújt”, hiszen nem mindig olyan hangnemben fogalmazott, amellyel tanítványainak illendő példát mutatott volna.

Tárcái az Irodalmi Jelenbe készültek, a „Kihez beszél ez a faszi?” az író legkedvesebb műveinek gyűjteménye. A könyv négy részre tagolható: az elsőben a művelt olvasóhoz, majd magához, Szegedhez, és a népéhez beszél. A könyvet egyedi illusztrációk színesítik egy szegedi képzőművész tanár Balog Orsolya munkája nyomán. Boldog elárulta: azt, hogy meghatározott időközönként, „megrendelésre” kellett produkálni a tárcákat, kezdetben teherként élte meg, később azonban természetessé vált, hogy úgy figyelje az eseményeket az utcán, hogy miből lehetne tárcát írni. A könyv megjelentetésében kiadója és ismerősei is inspirálták.

– Sokan kérdezték tőlem, hogy miért nem adom ki a tárcákat könyv formájában. Mindig visszakérdeztem, hogy minek adnám ki? Nagyon jól olvassák az interneten: egy szövegre egy hét alatt 1600-an kattintanak. Egy időben úgy véltem, az internet maradandóbb, mint a könyv, mára azonban pont az ellenkezőjét gondolom. A könyv 50 év múlva is könyv lesz. Meg tudom majd mutatni a gyerekeimnek, az unokáimnak – magyarázta Boldog Zoltán. Véleménye szerint az irodalmi lapok tárca rovatai azért izgalmasak, mert ezek az írások jobban kacérkodnak a valósággal. A tárcák személyes történetek a szerző életéből, olyan közéleti reflexiók, amelyek nem egy az egyben egy meghatározott publicisztikát képviselnek, hanem egyfajta novellisztikus irányt az énen átszűrve. Belecsempészve azt az apró kelléket, amely megbolondítja a mindennapok eseményeit.

Zárásként a szerző felolvasta a „Nincs többé magány” című írását. Ízelítő a tárcából: „Amikor idejöttem, mindenki azt a dumát nyomta, hogy nincs többé magány. Fel is festettük a betonkerítésre, akkor tényleg éreztük, hogy nincs. Festék is alig, de valahogy elég lett. Majd át a Nyugiba, a törzshelyünkre. Néhány sört legurítottunk, utána előadás a magyarok őstörténetéről. A tanárok folyton azt hajtogatták, hogy a László Gyula egy hülye, mert nem volt kettős honfoglalás, még egyes is alig. Azért, mert a nők megszívták, lekaszabolták őket a sztyeppén idegen népcsoportok, nem jöhettek a férfiak után. A törzsfők látták a Kárpát-medencében a fonott hajú szláv csajokat, és úgy voltak vele, hogy egye fene, nincs többé magány. Aztán itt maradtak, mint mi a Nyugiban, csak nem mentek utána őstörire, mert maguk voltak az őstöri.

Másnap észrevettük, hogy valaki hozzáírt a feliratunkhoz. Először ott állt a kerek betűinkkel, hogy „Nincs többé magány”. Utána meg egy kérdés: „Mé’ nincs?”. Akkorát röhögtünk, hogy valaki még érti ezt a bölcsészdumát, és képes csavarni rajta. Eszem, faszom nem látott még ilyet Szegeden. De végül is mindig van magány, mert nekünk, bétékásoknak kell a csönd, hogy okosak legyünk. Van ám egyedüllét az albiban, a koleszban meg a lepukkant Béke Tanszéken, ha úgy akarja az ember. Kimehettünk este kocogni, vagy csak egyszerűen a meleg salakon végigfeküdve bámulni a csillagokat. Bár amióta ilyen olcsón adja magát a kar, tényleg nincs többé se magány, se nyugalom a Nyugiban. Nagy a zaj. Annyi a tahó errefelé, mert lejjebb vitték a ponthatárokat, és mindenki úgy érzi, ez az ideális elfekvő a munkanélküliség előtt. Azt hiszik, hogy valami csoda folytán gyárthatják a szép kis elméleteket minimálbérért. Vagy mennek a hökösök közé, és ott lébecolnak, amíg nyomatják nekik a pénzt. De a bölcsészet akkor is magányos dolog, ha itt van ez az Ady tér, ahol lehet stírölni a csajokat. Meg focizni, kosarazni. Ezen pörögtem abban az időben. Az öregebbektől hallottam, hogy ez az utolsó igazi grund a környéken, csak elég rossz állapotban van, le akarják tarolni. Akkor lesz ám magány igazából, csak a könyvtárban lehet csajozni, ott is halkan. Mert az olvasás magányos dolog, még akkor is, ha piszok jó nők vannak körülötted, és tényleg csak annyit kérdezel, mé’ nincs többé magány.”

SZTEinfó

Kiadói műhelyek 7.: SZEK-JGYFK – könyvvel tanítani, nem középiskolás fokon

2013. június 10., 17 óra 30 perc, SZTE Rektori Hivatal épülete:

Két évtizede született a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. A Szegedi Tudományegyetemen működő kiadói műhelyek – a könyvhetek történetében most először – nyilvános interjúval mutatkoztak be. A Dugonics téri könyvsátor helyett – a hirtelen támadt vihartól űzve – az SZTE Rektori Hivatal épületében Pitrik Józseffel, a Szegedi Egyetemi Kiadó – Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó menedzser igazgatójával Újszászi Ilona újságíró, a SZEK vezetője beszélgetett.

– Jubileumot ünnepelt e tanévben a Szegedi Egyetemi Kiadó – Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. Dióhéjban hogyan foglalható össze a két évtized? Az elmúlt húsz év kiadói munkájának mi a három legfontosabb értéke?

– Húsz éve azért hoztuk létre a kiadót, mert lehetőséget kaptunk arra, hogy a felbomló tankönyvkiadó után felsőoktatási kiadók jöjjenek létre. Ennek a változásnak a legfontosabb értéke az, hogy ott kezdtek a könyvek készülni, ahol dolgoztak is vele, nem pedig a tankönyvkiadónál, ahol ezer számra készültek kiadványok, de azokat különböző munkaközösségek készítették, és így nehézkes volt az egész rendszer, aminek következtében az újdonságok sem nagyon kerültek a hallgatók elé. Hozzáteszem, hogy ennek a két évtizede létező szisztémának van hátránya is, mert ha ma megnézzük a felsőoktatásban, hogy például hányféle analízis könyv létezik, kiderül: szinte minden egyetem, főiskola elkészítette a saját analízis jegyzetét, tankönyvét, holott célszerű és elegendő lenne a legjobb matematikustól kikerülő ilyen tankönyvet odaadni az ország minden e tárgyat tanuló diákja számára. Ugyanakkor tény: fölfrissítette az egész könyvkiadást a felsőoktatási intézmények kiadói műhelyeinek a jelenléte. Másik fontos értéknek tekintem, hogy az egyetemi könyvkiadásra fordítható pénz úgy került ide, hogy arányos volt a felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók számával. E pénzösszeg egy részét, 30%-át lehetett könyvkiadásra fordítani, 70%-ban pedig a hallgató megkapta állami támogatásként. Ez újdonságnak számított, így ugyanis nem két ára volt a könyvnek, hanem egy, viszont a hallgató felhasználhatta kedvezményét könyv vásárlásra. Ma sajnos ez a rendszer elvileg működik, de a gyakorlatban nem. Pénz híján sok olyan kézirat maradt kiadás nélkül, amelyeket terveztünk és hiányoznak is az oktatásból. A harmadik értéknek a mi szempontunkból azt tekintem, hogy megtanultuk a könyvkiadást. Úgy mondhatnám, hogy lelkes amatőrként kezdtük el, és én bízom benne, hogy most már félprofik vagyunk ezeken a területeken. Igaz ez a mi kiadónkra ugyanúgy, mint a JATEPress-re és a Polygonra, a SZEK partnerkiadóira. Így ismertek meg bennünket, mi pedig megismertük az íróinkat. Így sok szép munkát tudtunk készíteni, nemcsak az oktatáshoz közvetlenül szükséges kiadványokat, hanem Szeged városának könyvbarátai számára is örömet szereztünk több kötetünkkel.

– A tankönyvek és jegyzetek, illetve az egyéb kiadványok milyen arányban vannak jelen a kiadói műhely kínálatában?

– A kezdet kezdetén 100 százalék volt a tankönyv, a jegyzet, de most már ott tartunk, hogy az egyéb kiadványok aránya eléri az 50%-ot. Itt megemlítenék jó néhány sorozatunkat, amelyeket az egészségtan, a pedagógia, a mesterképzések, a nyelvészet területén indítottunk. De kiadtunk olyan csodálatos monográfiákat, szakkönyveket is, mint például a 100 éves a szegedi villamos, vagy 30 éves a szegedi troli című kötet, illetve festőművészeknek, képzőművészeknek is készítettünk ilyen albumokat. Legnagyobb vállalkozásunk az volt, mikor a múlt évben egy professzornak 1000 oldalas könyvet készítettünk.

– Mennyire tudnak eleget tenni olyan igénynek, hogy a szegedi felsőoktatás szereplői számára tankönyv készüljön – nem középiskolás fokon?

– Az oktatók álmait könyvbe foglalhattuk 15 éven át. Teljesíthettük azokat az igényeket, amiket maga után vont a társadalom és a felsőoktatás változása. E felfelé ívelő időszakban a 15 ezer példányszámban megjelentetett könyv is elfogyott – most viszont örülünk, ha legjobb kiadványainkból 300 példány olvasóra talál. Növeltük az e-könyvek számát is. Pénzbeli támogatás híján azonban nem tudjuk teljesíteni ígéreteinket, holott tudjuk: egy kiadónak nem szabad becsapnia a kézirattal nála jelentkező oktatót. Idén 25 könyv születése körül bábáskodtunk.

– Hogyan változtak a hallgatók olvasási szokások?

– Kiadónk működésének kezdetén rengeteg könyvet vásároltak a főiskolai és egyetemi hallgatók. Akadt olyan időszak, például 1998-ban, hogy pénzforgalmunk csak az első évesek tankönyv igényéből egyetlen napon több mint 1 millió forint volt. Ám manapság az egyetemisták alig vásárolnak könyvet. Még egy évtizede is élt a hagyomány, hogy a tanárjelöltek a felsőoktatási éveik alatt alapozták meg saját kézikönyvtárukat, megvették az oktatóik által ajánlott szakirodalmat, de ma már ez nem „divat ”. Hiába hangoztatom oktatóként is, hogy – minden újabb technikai újítás ellenére – nélkülözhetetlen egy diplomás ember munkavégzéséhez a polcról leemelhető, kézbe vehető szakkönyv! Így több kiadványunk is „beszorult” a raktárba. A raktári készletet a könyvheti és más akciókkal igyekszünk csökkenteni.

– A szegedi egyetemi kiadói műhelyek közül a SZEK- Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó a leghűségesebb a könyvhéthez: immár 15 éve kínálja kiadványait az ünnepi napokon …

– … Mert fontosnak tartjuk a jelenlétet, a kapcsolatot az olvasóval. És más kiadók kínálatát is népszerűsítjük. Idén vállaltuk és a Szegedi Tudományegyetem több kiadói műhelyének termékeit közvetítettük az olvasóhoz, de akadt olyan év, amikor például a Bába és Társa Kiadó kiadványait is árusítottuk. Az idei könyvheti ajánlatunkból sok olvasója akadt például a Dér Istvánról készült kötetünknek, vagy a Polner Zoltán gyűjtéseit közreadó sorozatunknak, és a konferenciaköteteket is keresték.

– Mit olvas egy, a munkájától búcsúzó, nyugdíjba készülődő kiadói menedzser igazgató?

– „Újraolvas” – a nyugdíjas évekre készülődve. Legutóbb ismét elolvastam Robert Merle: A sziget című regényét. Szakirodalomként pedig olyan kiadványokat veszek elő, amelyek segítik a kutatói munkámat: Szeged zajtérképének készítésében részt veszünk munkatársaimmal. Az pedig ugyancsak a nyugdíjas évekre való készülődéshez tartozik, hogy összegzem a tapasztalataimat. A fiam példája abban erősít meg, hogy a könyvgyűjtést nem szabad abbahagyni a divat változása miatt, mert egy fiatal ember is értékelheti az olyan ritkaságokat, mint amilyenek az én könyvtáramban is fellelhetőek. Az unokáim példáján pedig azt látom, mennyire fontos, hogy a kisgyereknek minden nap mesét olvassunk!

Palánk – Szeged egykori belvárosa

2013. június 10. 17.00, Móra Ferenc Múzeum:

Fári Irén és Simoncsics János „Palánk – Szeged belvárosa egykor” című kötetének bemutatóját tartották hétfőn a Móra Ferenc Múzeum dísztermében.

A Móra Ferenc Múzeum dísztermében telt ház előtt mutatták be Fári Irén és Simoncsics János könyvét, amely a „Palánk – Szeged belvárosa egykor” címet viseli. A moderátor Marton Árpád újságíró volt, szegedi kötődésű költőktől Kosztolányi József olvasott fel verseket, Bozsó Antal pedig muzsikájával gazdagította a rendezvényt.

Medgyesi Konstantin sajtóreferens köszöntőjében elmondta, hogy a múzeum hatalmas fotógyűjteménnyel rendelkezik, s ez a kötet is ilyen képekből készült el. Simoncsics János is elárulta, a munka úgy kezdődött, hogy ellátogatott ebbe a fotótárba, és rácsodálkozott, hogy milyen csodálatos képeket őriznek a régi Szegedről. Sajnálja, hogy nem tud regényt írni, hiszen abban a műfajban is szívesen feldolgozná a város és környéke múltját, de örömmel társult a képes, történelmi könyv projektjéhez is.

Fári Irén helytörténész ismertette: Palánk városrész akkor alakult ki, amikor Szeged városának első három területe összeért. Szegednek nem kellett városfal, nem is volt neki, csak egy megerősített palánk, innen kapta a nevét is a terület. A lakosság összetételéről megtudtuk, természetesen nem véletlenül épült itt az ortodox szerb templom, hiszen sok szerb élt a kerületben, számos német és magyar mellett. Az igazi polgári városrészt jobbára kereskedők lakták. Valódi iparterület is működött itt anno, például nyomdával, ahol József Attila első kötetét is nyomtatták.

A kiadványban a régi fotók mellett új felvételeket is találhatunk. Utcáról utcára járták a várost, és próbálták lefotózni ugyanabból a szögből az épületeket – tudtuk meg Fári Iréntől, aki hozzátette: népművelő szerzőtársa rengeteg helyi anekdotája gyönyörűen épült be a kötetbe. Elmondta, a régi városrész megörökítését nagyban segítette, hogy mikor elkezdődtek a bontási feladatok, a város profi fotósokat küldött ki, hogy fényképezzék azt le régi állapotában, majd bontás közben is, így sok utcáról maradt fenn kép. Simoncsics János hozzátetette, hogy majdnem mindenhol készült fotó, csak a régi Pécsi utcáról nem, ami a mai klinikakert főutcája.

Érdekesség, hogy a szerzők minden képnél a korábbi, eredeti nevet használták megjelölésre a kötetben. Például Templom kertként szerepel a kötetben a Dóm tér, hiszen a teret csak a negyvenes évek környékén nevezték át. De a Dömötör-torony is Demeter-toronyként szerepel, hiszen Szent Demeter után kapta a nevét.

Arra a kérdésre, hogy visszasírják-e a városrész régi formáját, Simoncsics János igennel, Fári Irén nemmel felelt. Simoncsics János szerint nagy húzóerővel bírna az idegenforgalomban. Fári Irén arról szólt, hogy a Móra-múzeum a Palánk egy régi darabja, ő ebben a szeletben dolgozhat, és úgy érzi, egyre inkább felpezsdülni látszik az élet ezen a területen.

Üllei Kovács László

Műfaja: Szeged

2013. június 10. 17 óra, a Millenniumi Kávéház terasza:

Az eső miatt családias kerekasztal-beszélgetésben emlékeztek meg az idén 25 éves Szeged folyóiratról a 84. Ünnepi Könyvhéten.

Tandi Lajos főszerkesztő mellett Blazovich László történész és Polner Zoltán író, néprajzkutató idézte fel a negyedszázaddal ezelőtti alapítást. A főszerkesztő elmondta, annak idején azt a gondolatot fogalmazták meg, hogy a Szeged olyan folyóirat, melynek műfaja: Szeged. Vagyis minden, ami ebben a városban történik, itt születő érték, de nem szerettek volna a körtöltésen belülre korlátozódni: a várost jellemző kisugárzás és vonzerő is helyet kapott a lapban. A Szeged aktuálpolitikával nem, de közélettel foglalkozott. Ugyanakkor Tandi Lajos azt is hozzáfűzte, a politika mindig el akarta foglalni a lapot, hét kiadót és hét városvezetést élt meg – de fennmaradt. – Azért, mert nem mentünk bele semmilyen kisstílű politikai dologba – mutatott rá a főszerkesztő. Jelenleg a Somogyi-könyvtár adja ki a lapot.

1988 októberében indult a Szeged, és Tandi Lajos Apró Ferenccel azt is elhatározta, hogy a tabutémákat is kicsit feszegetni fogják. Szembesülő képeslapok címmel például „régen és most” fotókat adtak közre szegedi utcákról, városrészekről. A képekről kiderült, a múlt század eleje óta hogyan változott, illetve fejlődött-e az adott terület. Olyan érdekességekre derült fény például, mint hogy megmenthető és restaurálható a Hősök kapujának freskója, melyet ekkor vakolat takart. Az egyetemalapítást megörökítő dombormű is úgy került vissza az Aradi vértanúk terére, hogy felhívták a figyelmet a hiányára, majd a múzeumnál meg is találták. – Nagy levegőt vett a lapnál az értelmiség, kiderült, hogy az íróasztalfiókokban rengeteg írásmű van. Érkeztek dolgozatok levéltárosoktól, könyvtárosoktól, egyetemi oktatóktól, pedagógusoktól, helytörténészektől és néprajzosoktól egyaránt – sorolta Tandi Lajos. Az első időszakban a lapalapítási bonyodalmak miatt a Szeged a tanácsi közlöny mellékleteként jelent meg.

A főszerkesztő nagy eredménynek érzi: rá lehetett venni a tudósokat arra, hogy kutatási területükről közérthetően írjanak a folyóiratba. Emlékezetes beszélgetéseket idézett fel például Telegdy Gyulával, Venetianer Pállal vagy éppen Grassely Gyulával. A lap a kezdetektől együttműködik a Szegedért Alapítvánnyal, mindig hoznak interjút Szeged város díszpolgárával is. Szeged-könyvek sorozatot is indítottak, Szeged-évkönyv és -repertórium, valamint különszámok is megjelentek, az egyikben például szegediek vallottak Szegedről, máskor a szerzőktől azt kérték, a saját munkájukat mutassák be. Tandi Lajos arról is beszélt, az elmúlt 25 év során csupán 4-5 év volt, mikor honoráriumot tudtak biztosítani az itt publikálóknak. A lap szerzőinek 90 százaléka ingyen írt és ír, ez a főszerkesztő szerint olyan bizalom, amit ki kellett vívni, és be kellett bizonyítani, hogy ezzel nem élnek vissza.

A Szeged folyóirat 25 éves fennállására ünnepséggel és jubileumi számmal – 25 szerző 25 dolgozatával – emlékeznek majd idén októberben.

Arany Mihály

A „legszögedibb szögedi” erkölcsi útmutatása

2013. június 10. 16.30, Somogyi-könyvtár:

Csapody Miklós történész, irodalomtörténész „Bálint Sándor (1904-1980). Életrajz” című új monográfiáját ismerhette meg az ünnepi könyvhét szegedi közönsége.

Igazi hiánypótló munkát mutattak be június 10-én a könyvhét alkalmából a Somogyi-könyvtárban. Az új Bálint Sándor-monográfia szerzőjével, Csapody Miklóssal Zombori István nyugalmazott múzeumigazgató beszélgetett.

Csapody Miklós könyvében – melynek alapja az egri EKF Történettudományi Doktori Iskolájában készített PhD-disszertációja – Bálint Sándor néprajztudóssal kapcsolatos kutatásait összegezte. Egy évtizeddel ezelőtt már megjelentetett egy kötetet a „legszögedibb szögediről”. Az a mű életrajzi keretben helyezte el a titkosszolgálati és egyéb levéltári forrásokat, összefoglalta a tudós évtizedeken át tartó megfigyelését és perét. Ezúttal viszont klasszikus, hagyományos életrajzzal jelentkezett – mondta el –, ebben fontos szálat képez a kereszténydemokrata politika és a szakrális néprajz területe, s kiegészítő elemként szőtte bele az állambiztonsági anyagot.

Hol lenne Bálint Sándor helye a mai szellemi életben és tudományban? – hangzott el a kérdés az új feldolgozás kapcsán. Csapody Miklós szerint a Magyar Tudományos Akadémia legfényesebb nevei között találnánk. Úgy véli, a legtöbb néprajtkutató még évtizedekig aligha fogja őt meghaladni. – Bálint Sándor szellemi, erkölcsi iskolát épített művein, személyiségén keresztül, miközben a rendszer megkülönböztetése miatt valódi egyetemi iskolát nem hozhatott létre. Szellemi hatása ma is érezhető. Neve a magyar szellemi életben egyfajta erkölcsi magatartást jelent, miközben természetesen a néprajz ismerőinek szakterületi hagyatéka is komoly kincs. Meggyőződésem, hogy a teljes magyar néprajz legnagyobb egyszemélyes életművét hozta létre – értékelt a szerző.

Bálint Sándor jelentősége Szegeden még ennél is sokkal nagyobb – fűzte hozzá Zombori István, aki arról szólt, hogy a néhai szegedi egyetemi professzor nem egyszerűen Szegedet, a szegedi nagytájat megörökítő történész, művelődéstörténész, néprajzos, hanem életformájával is személyes erkölcsi példamutatást jelent a ma embere számára. De miért rettegett ettől a jámbor tudóstól az államszocialista rendszer?

A sugárzó emberi jóság, a rendíthetetlen hit és az állambiztonság zsigeri ateizmusa voltak a fő okok – foglalta össze Csapody Miklós. – Elsősorban a belenevelt Isten-hit mint fundamentum tette erőssé. Ezért a magatartásért üldözték, majd indítottak pert ellene, amikor az 1963-as nagy amnesztia után kapóra jött, hogy le lehetett „fasisztázni” egy a közéletben is ismert, elismert katolikust. Az ellene való fellépéssel több ezer hívőnek, pedagógusnak, papnak kívántak intő példával szolgálni – ismertette a gépezet ördögi működését.

A rendszerellenes szervezkedés vádját aztán ejteni kellett, „csak” államellenes izgatásban találták bűnösnek 1965-ben Bálint Sándort, aki többek között Ortutay Gyula és Erdei Ferenc közbenjárására végül elkerülte a börtönt – kényszernyugdíjazták. Csapody Miklós úgy fogalmazott: „a Gondviselés ezzel adott egy pofont a rendszernek”, hiszen a következő másfél évtizedben a Jóisten útmutatásával olyan alapművekkel gazdagította a szellemi életet, az utókort, mint az Ünnepi kalendárium, a Karácsony, húsvét, pünkösd vagy a Szögedi nemzet.

SZTEinfo

Múzeumi kiadványok vására

2013. június 10. 14.00, Móra Ferenc Múzeum:

Különböző tudományterületeket érintő kiadványaival szerepelt a szegedi Móra Ferenc Múzeum a könyvhéten.

Aki nem tudja, hogy van-e élet a halál után, milyen volt a honfoglalás idején a lányok ékszere, esetleg egzotikus állatokról szeretett volna olvasni, mind megtalálta a számítását múzeumi kiadványok vásárán. Június 10-én a délelőtt a Móra Ferenc Múzeum a saját kiadványait kínálta a tudomány iránt érdeklődő látogatóknak. Az aulában tartott kedvezményes könyvvásár külön érdekessége volt délután a Palánk Kiadó könyvbemutatója.

Rejtvényfejtés és nyomozás

2013. június 10. 9.00, Dugonics tér:

Június 10-én a Dugonics téren különleges könyvheti nyomkeresésre invitálták az oda látogató gyerekeket.

A szegedi könyvhét rengeteg különféle olvasnivalót kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Hogy az ifjabb korosztályt is bevonják a vásár forgatagába, a rendezők különböző programokkal kedveskedtek nekik. A nekik tematikus napokon a verseket és népmeséket ezúttal a rejtélymegoldás és nyomozás követte. A kisebb-nagyobb csoportokba verődött gyerekek villámként cikáztak a könyves standok között a feladatban szereplő könyveket keresve. Miután megtalálták, az adott oldal kibetűzésével igyekeztek választ találni az árus kérésére. Amennyiben sikerrel jártak, a jutalmuk egy pecsét volt. A legsikeresebb nyomozók pedig a nap végén sorsoláson is részt vehettek.

2013. június 6-10. közötti 84. Ünnepi Könyvhét programjai:

- Betűvetés és könyvaratás: a Bába Kiadó hagyományai és újításai

- Könyvhéten a szegedi egyetem

- Program kavalkád a könyv szegedi ünnepén