Vers, esszé, regény – a tavaly osztrák állami kitüntetésben (Großer Österreichischer Staatspreis) részesült Waterhouse több műfajban is kipróbálta magát, sőt angol és olasz művek fordítójaként is számon tartják. Magyarországon korábban is jelent már meg kötete, Szijj Ferenccel közösen kétnyelvű verseket adtak közre.

Nem is annyira regény, inkább egy nagyszabású prózai mű – így jellemezte Szijj Ferenc a Kalligram gondozásában megjelent Háború és világot. A kötet középpontjában egy apa áll, aki a brit titkosszolgálatnál dolgozik. Az apa keveset beszél, nem mesél távollétjeiről, míg fia tele van kérdésekkel. Az egész könyv egy nagy kérdés – jellemezte a fordító a kötetet.

Peter Waterhouse elmondta, mintegy tíz éven át foglalkoztatta a könyv gondolata, édesapjától való búcsúnak szánta. A kötet tulajdonképpen egy ember életéről szóló kutatás elemeit dolgozza fel egy 5-10 éves gyerek szemszögéből. Arra a kérdésre, mi a mondanivalója, értelme a könyvnek, Waterhouse szkeptikusan válaszolt. Mint mondta, szünetnek, csendnek szánta művét – erre utal a zárójelbe tett cím is –, talán a jelentés és az értelem csendjének is. Visszatekintve persze lehet például az apára vonatkoztatni a kérdést, és az ő élete értelmét keresni. Alapvetően azonban a könyvben nincs csúcspont, fontos és fontosabb mozzanat. A mondatok rövidek, többnyire tőmondatok, az író tudatosan nem használja az „és” kötőszót sem. Az apa beszéde a szavakra, azok ismétlésére fókuszál. A hagyományos eleje-közepe-vége szerkezeti felépítést is hiába keresnénk a Háború és világban. Waterhouse szerint ugyanis éppen a művészet a legalkalmasabb eszköz arra, hogy megmutassuk: csak kezdetek léteznek. Az irodalom pedig kifejezetten halmozza a kiindulópontokat.

Az estet az SZTE Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszéke, a szegedi Osztrák Könyvtár, a Grand Café, valamint a budapesti Osztrák Kulturális Fórum szervezte.

Arany Mihály