honlap_kezdoPro Scientia Aranyérem 4 szegedi egyetemistának

60 éves az OTDK: kitüntetések a jubileumon

Három – közte 2 szegedi egyetemhez kötődő – tudós vette át november 23-án az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által alapított Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet; negyvenöt fiatal – közte az SZTE 4 hallgatója – Pro Scientia Aranyérmet kapott a XXX. Jubileumi OTDK zárórendezvényén az MTA dísztermében.

Elismerésben részesültek témavezetők is, valamint Mestertanár Aranyéremmel tüntettek ki ötvennégy – közte 10 szegedi – olyan oktatót és kutatót, akik sokat tettek a tudományos nemzedékváltásért.

Három tudós – közte a Szegedi Tudományegyetem történész professzora, Anderle Ádám, továbbá a szegedi egyetemen diplomázó Pálinkás József, az MTA elnöke Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet kapott, mely kitüntetésben olyan professzorok és közéleti személyiségek részesülnek, akik segítik a felsőoktatásban tanuló fiatalok önképző tevékenységének ügyét.

„Mivel a tudósok a nemzeti erőforrás pótolhatatlan részét képezik, továbbra is kiemelt figyelmet kell szentelni a tudományos diákköri munkának” – hangsúlyozta az akadémiai ünnepségen a szegedi egyetem professzora, Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Kifejtette, a diákkör legfontosabb feladata a felelősségteljes értelmiségiek kinevelése.

A tudományos diákköri munkát a korábban a szegedi egyetemen is oktató Szendrő Péter professzor, az OTDT elnöke mutatta be. A XXX. OTDK eredményeit értékelve kiemelte: míg 1951-ben csak néhány száz résztvevője volt a konferenciának, addig 2011-ben mintegy tizenötezer. A Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fővédnökségével rendezett konferenciára idén 4470 pályamunkát neveztek be, közülük 16 szekcióban 410 tagozaton 4169 dolgozatot mutattak be. A rendezvénynek az ország 9 városában 16 egyetemi kar adott otthont. OTDK szakmai rendezvényei után, többlépcsős megméretést követően a konferencia különféle szekcióiban szereplő egyetemi hallgatók közül idén negyvenöten nyerték el az érmet, amely Szendrő Péter szerint a mesterképzésre és a doktori iskolába egyaránt jó belépő.

Az OTDT által alapított Pro Scientia Aranyérmet 1989 óta kétévente 45-50 fiatal kutató kapja meg, akik egyetemi pályájuk során – elsősorban az OTDK-n – tudományos munkájukkal kiemelkedőt alkottak. Jelenleg több mint ötszázan büszkélkedhetnek az éremmel. Idén a Szegedi Tudományegyetem diákjai közül 4 kapott Pro Scientia Aranyérmet: Auer Ádám (Állam - és Jogtudományi szakbizottság), Pipicz Márton és Szegi Tímea (Orvos- és Egészségtudományi szakbizottság), Nagygyörgy Katalin (Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi szakbizottság)

Elismerésben részesültek a fiatal aranyérmes kutatók témavezetői is, valamint Mestertanár Aranyéremmel tüntettek ki idén ötvennégy olyan oktatót és kutatót – közte 10 szegedit –, akik sokat tettek a tudományos nemzedékváltásért. A Szegedi Tudományegyetem oktatói közül: az állam és jogtudomány területéről Hajdú József tanszékvezető egyetemi tanár (ÁJTK); a biológia tudomány területéről Papp Tamás egyetemi docens (TTIK), Rákhely Gábor egyetemi docens (TTIK); fizika, földtudományok és matematika területről Kovács Attila Pál egyetemi adjunktus (TTIK); a humán tudomnyok területéről Barna Gábor tanszékvezető egyetemi tanár (BTK); kémiai és vegyipari területről Visy Csaba egyetemi tanár (TTIK), Péter Antal egyetemi tanár (TTIK), művészeti és művészettudományi területről Újváriné Illés Mária főiskolai adjunktus (ZMK); orvos- és egészségtudományi területről Csont Tamás egyetemi adjunktus (ÁOK); pedagógia, pszichológia és andragógia területről Németh Dezső egyetemi docens (BTK).

További információ: http://mta.hu/tudomany_hirei,


A magyar felsőoktatási tehetséggondozás egyik legfontosabb pillére, a tudományos diákköri mozgalom ebben az esztendőben 60 éves. Ezen ünnepi alkalomból az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöksége a diáktudományos tevékenységet támogató, abban kiemelkedő eredményeket elérő tudományos, felsőoktatási és közéleti szereplők elismerésére megalapította a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Emlékérmét, amelyet egyetlen alkalommal, a TDK 60. „születésnapján”, összesen 200 személynek ítélt oda. A kitüntetéseket 2011. október 27-én adták át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavár Konferencia és Rendezvényközpontja Mária Terézia Termében. A Szegedi Tudományegyetem oktatói közül összesen 24 tanár részesült ebben az elismerésben. Az OTDT szakmai bizottságai javaslata alapján: az agrártudományi területről Mészáros Attila főiskolai docens (SZTE Mezőgazdasági Kar Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet); az állam- és jogtudományi területről az ÁJTK oktató közül Nagy Ferenc professzor és Szomora Zsolt (Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék); a biológia tudományterületről Fekete Éva professzor (TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék), Kovács Kornél tanszékvezető egyetemi tanár (Biotechnológiai Tanszék), Szabó Margit egyetemi docens (Növénybiológiai Tanszék), Toldi József tanszékvezető egyetemi tanár (Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék); fizika, földtudományok és matematika területről Mucsi László egyetemi docens (Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék), Sümegi Pál tanszékvezető egyetemi tanár (Földtani és Őslénytani Tanszék), Szatmáry Károly egyetemi docens (Kísérleti Fizikai Tanszék és Csillagvizsgáló); humán tudomány területről Anderle Ádám professzor (Hispanisztika Tanszék), Penke Olga egyetemi tanár (Romanisztika Intézet Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék); kémia és vegyipari tudomány területről Halász János egyetemi tanár (Alkalmazott és Környezetkémiai Tanszék); közgazdaságtudomány területről Lengyel Imre intézetvezető professzor (Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet), Sallai Miklós egyetemi docens (Üzleti Tudományok Intézete); orvos- és egészségtudomány területről Rakonczay Zoltán professzor (Fogpótlástani és Orális Biológiai Tanszék), Dux László professzor; pedagógia, pszichológia, andragógia területről Barátné dr. Hajdu Ágnes főiskolai tanár (JGYPK Felnőttképzési Intézet); László Ferenc professzor (JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet Rekreációs és Medicinális Szakcsoport). Az OTDT elnökségének a javaslata alapján: Csirik János professzor (TTIK Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék), Feleky Gábor tanszékvezető egyetemi docens (BTK Szociológia Tanszék), Kékes Szabó Mihály főiskolai tanár (BTK Tanító- és Óvóképző Intézet Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszék), Kiss Tamás tanszékvezető egyetemi tanár (TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék), Vajda Zoltán egyetemi docens (BTK Angol-Amerikai Intézet).

Ebből az alkalomból mutatta be Anderle Ádám, az SZTE történészprofesszora, az OTDT elnökségi tagja A magyar tudományos diákkörök története című kötetét.

További információ: http://www.otdt.hu

 

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)