hallgatok_kopad_2

Kiváló minősítést kapott a SZTE Tehetségpontja

Komoly elismerésben részesült a Szegedi Tudományegyetem tehetséggondozó tevékenysége. A Tehetségpontok II. Országos konferenciáján, február 5-én Budapesten vették át az Akkreditált Kiváló Tehetségpont kitüntető címet az egyetem képviselői.

tehetseg_fotoA budai Szent Imre Gimnázium épületében tanácskoztak a tehetséggondozó szakemberek a Tehetségpontok hazai és külföldi hálózatának működésről és perspektíváiról február 5-én. Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a tehetségek segítésével foglalkozó, és örvendetesen szaporodó tehetségpontok együttműködésében óriási lehetőségek rejlenek.

Az országos konferencián ünnepélyes keretek között került sor az Akkreditált Tehetségpont és az Akkreditált Kiváló Tehetségpont kitüntető címeket igazoló oklevelek átadására is mindazoknak az intézményeknek, amelyek a Magyar Géniusz Program keretében elvégzett szakértői vizsgálat során megfeleltek a velük szemben támasztott magas szakmai követelményeknek. A tehetségpontoknak bizonyítaniuk kellett, hogy az elmúlt években mit tettek a tehetséges fiatalok támogatása érdekében.

A Szegedi Tudományegyetem nevében Badó Attila professzor, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke és Szarvas Kata Tehetségpont koordinátor vehette át az Akkreditált Kiváló Tehetségpont kitüntető címet. E címet három éven át viselheti az intézmény, ami a szegedi tehetségek támogatását szolgáló jövőbeni pályázatok elnyeréséhez is segítséget nyújthat.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

image0

Rajzok és festmények, valamint egy kiadvány lett a végeredménye az SZTE Rajz-művészettörténet Tanszék hallgatói, valamint a design- és művészetmenedzsment mesterszakosok közös kurzusának. A féléves projekt célja az volt, hogy a hallgatók művészeti eszközökkel hívják fel a figyelmet a pszichés problémák társadalmi megítélésére és az azokkal kapcsolatos előítéletekre. A Batyu című kiadványt és az alkotásokat december 12-én 18 órától ismerheti meg a közönség a Jazz Kocsmában. A hallgatók az eladásokból származó teljes bevételt az ópusztaszeri Napsugár Pszichiátriai Otthon javára ajánlják fel.