Sikeresen szerepeltek az SZTE bölcsész hallgatói az OTDK Társadalomtudományi Szekciójában

A XXXIII. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának 2015. március 30. és április 1. között a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara adott otthont Budapesten. Az SZTE bölcsészei 4 díjat hoztak haza.

A megmérettetés, a XXXIII. OTDK Társadalomtudományi Szekció díjátadójáról négy díjjal tértek haza a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar hallgatói.


Kiemelkedő első helyezést ért el munkájával Fodor István a nemzetközi tanulmányok tagozatban. Témavezetője dr. Szilárdi Réka egyetemi adjunktus. Szintén első helyezett Berényi Csaba a filmtudomány tagozatban. Témavezetője dr. Török Ervin egyetemi adjunktus.


Filozófia tagozatban második helyezést ért el Szabó Ferenc, témavezetője dr. Czeglédi András egyetemi adjunktus. Különdíjas Vázsonyi Csilla művelődéstörténet és –elmélet, valamint tudomány- és technikatörténet tagozatban. Témavezetője dr. Sándor Klára egyetemi docens.


*


A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 3 millió 479 ezer forint támogatást nyert az NTP-OTDKR-14 kódszámú tehetséggondozó pályázat keretében. A támogatást a XXXII. OTDK-n részt vevő hallgatók nevezési és részvételi díjainak fedezésére fordították.


A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diákkörei 1.1 millió forint támogatást nyertek az NTP-TDK-13 kódszámú tehetséggondozó pályázat keretében. A pályázatban tervezett tevékenységek (kiadványok, hallgatói kutatás, tudományos ülések, tanácskozások) megvalósításával a kari tudományos diákköri munkában résztvevő tehetséges hallgatók munkáját igyekeznek segíteni.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.