A Parallax írásai nem tartalmaznak vallomásokat, mégsem hagynak kétséget afelől, hogy szerzőjük otthonosan érzi magát a kereszténység Szent Hagyományában. Benne él és belőle. Szavai arról tanúskodnak, hogy ez a hagyomány élhető és éltető. Ennek az élet-elevenségnek két jele világlik ki különösen is az írásokból: a dialógusra és a megújulásra való készség – olvasható az ismertető. A könyvről a szerzőt kérdeztük.
– A „parallax” (magyar átírásban parallaxis) két egymástól független pontból egy közös pontba húzott két egyenes, amely annál a pontnál szöget alkot. Ezt parallaktikus szögnek nevezi a geometria. A könyv írásaiban ezt a viszonyrendszert vettem alapul, s a címet Slavoj Zizek könyvéből kölcsönöztem. Úgy vélem, hogy a modern vagy posztmodern világra jellemző ez a viszony, az egymástól látszólag független megközelítések, álláspontok, s közben mégis valami közös pontban való egység – mondta az SZTE Médiacentrumnak Máté-Tóth András. Hozzátette: írása a töprengő embereknek szól, hitre és felekezetre való tekintet nélkül. A könyv három-négyoldalas szövegei a leghétköznapibb dolgokról szólnak, s ezek mentén indulnak a szemérmes valóság diszkrét feltárására.
A modern Európa sokszor illette már kemény kritikával a kereszténységet, miközben inkább az egyház hatalmi túlkapásai és az elavult istenképek ellen küzdött az ember kibontakozása és a nagyobb társadalmi igazságosság érdekében. Olyan értékeket hangsúlyozott, melyek az emberiség legszentebb hagyományainak értékei, a kereszténységéi is, csak a hatalommal kokettáló vallási intézmények eltakarták ezeket. Olyan ez, mint az angol iskolai rendszerben nevelkedett indiai értelmiség bírálata a brit gyarmatosítókkal szemben. Európa ma nagyrészt a keresztény értékek alapján áll, humanizmusával, szolidaritásával és ateizmusával egyetemben. Ebben a kultúrkörben nehéz más spirituális forrásokra építve értelmes és felelős életet élni – függetlenül attól, hogy valaki hisz-e ezek isteni eredetében vagy inkább a profán logika alapján fogadja el őket – fogalmazott a valláskutató.

„A szó első születése megelőzi a teremtést. A gnosztikus atyák egykor Isten lényegét a csöndben találták meg. A csönd csöndjének csöndje” – írja az egyiptomi kopt evangélium. A teremtés előtti, mindent átlátó mélységes csönd, amelyből az idők kezdetén kipattant a szó, az Ige. Ez a csönd nem az elnémulás hallgatása, nem az elveszített szavak csöndje, hanem a titoké, amelyhez szó fel nem érhet, s amelynek megfejtése örök igézet marad” – írja könyvében. – Nagy a zaj, annyira, hogy a csöndben is ez a zaj hallatszik. A csöndtől sokan félnek, mert üresnek hiszik. Régen a csöndben Istenre találtak az emberek, otthonra az isteni világban. Ma a csönd sokaknak rémisztő magány, teljes kiszolgáltatottság. A vallási hagyományok arra bíztatnak, hogy merjen az ember a maga félelmeivel együtt beleereszkedni a csönd világába. Meglepetések fogják érni – vallja az író.
Máté-Tóth András kérdésünkre elmondta: – Szemben a szekularizáció prófétáinak jövendöléseivel a vallás sokféle módon továbbra is jelen van a mai világban, s nem csak a régi időkre való emlékezés formájában. Sőt, mai kultúránk megértéséhez előnyös ismernünk a vallási logikákat. A hatalomhoz való viszony, a tragédiák kezelése, a tudományos érdeklődés és felelősség összefüggései, a természettel szembeni kötelezettségek mind olyan kérdések, amelyek ma újra válaszokat igényelnek. S attól, hogy ezek a válaszok szokatlan vagy korábban diszkreditált forrásokra hivatkoznak, még nem biztos, hogy értelmetlenek. Mindazonáltal a könyv nem akar meggyőzni, azt szeretné, ha a szövegekben megcsendülő szelíd hang visszhangra találna az olvasóban, könnyebb lenne az éjszakája, talán a nappala is.

SZTEinfo