Finn professzor vendégeskedett az SZTE bölcsészkarán

A Diagnosztikus mérések fejlesztése című TÁMOP 3.1.9-11 projekt keretében tartott háromnapos workshopot a Szegedi Tudományegyetemen elsősorban a Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatóinak „Haladó adatelemzés a nevelés- és oktatáskutatásban” címmel Markku Niemivirta, a Helsinki Egyetem Empirikus Oktatási-Nevelési Tanszékének professzora.

Az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport meghívására érkezett, hogy megossza tudását és tapasztalatait a hallgatókkal a nevelés és oktatáskutatásban végzett adatelemzési módszerekről. A professzor elmondta: szeretnének a két egyetem között a jövőben szorosabb együttműködést kialakítani. A PISA-felmérés napokban publikált eredményét – amelyből kiderült, hogy a finn és magyar diákok egyaránt rontottak a korábbi évek eredményeihez képest – úgy kommentálta: pozitív számára, hogy Finnországban nem keresik a felelősöket, a szakemberek inkább arra fókuszálnak, hogy következő években a gyerekek eredményeinek javításán dolgozzanak. A finn oktatási rendszer esetleges megreformálásával kapcsolatban azt tette hozzá: mindezzel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen „a PISA-felmérés eredménye csupán az egyik mutató a nagyon sok közül. Fontos, de nem az egyetlen”.

 

SZTEinfo

Markku_Niemivirta
Finn professzor vendégeskedett az SZTE bölcsészkarán - GALÉRIA

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_19

A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként nyerte el az ACEEU nemzetközi szervezet „Engaged University” minősítését. Az intézmény társadalmi szerepvállalását elismerő tanúsító oklevelet 2024. szeptember 19-én adták át az ACEEU Europe-Africa Forum rendezvényén. Ezzel az egyetem újabb jeles eredményt ért el a szűkebb és tágabb környezete iránti elkötelezettsége, felelősségvállalása terén.