borito

Magyar Könyvkiadók Napja a szegedi bölcsészkaron - teljes program

A már többéves hagyományra visszatekintő rendezvényen két nap alatt nyolc könyvkiadó mutatkozik be egy-egy kötettel: az eseménnyel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egy bölcsészkar nem létezhet könyvkiadók nélkül, hiszen oktatóink, hallgatóink egyszerre könyvek szerzői, olvasói, értelmezői. Lesz szó szépirodalomról és szaktudományról, változó könyvkiadási trendekről, fantáziáról és a valóság megértéséről, a múltról és a jövőről. Bemutatkoznak a Helikon, L’Harmattan, Kalligram, Napvilág, Gabo, Typotex, Magvető, Jelenkor Kiadó kötetei. Mindezt kiegészíti két színes esti program: egy felolvasóest, ahol egészen friss, a távolság hívószóra született, még könyv előtti szövegeket hallhatunk íróktól és filozófusoktól, és pécsi egyetemi kollégánk, egyben a 30Y zenekar énekes-dalszerzőjének, Beck Zoltánnak a szerzői estje.


A programok minden érdeklődő számára díjmentesen látogathatók!


BTK-s hallgatóinknak, oktatóinknak és dolgozóinknak két kategóriában pályázatokat hirdettünk az eseményhez kapcsolódóan. Ezek leírása itt olvasható.

Időpont:

2023. október 18-19.

mindkét napon: 16.00-22.00


Helyszín:

Café Radnóti

6722 Szeged, Egyetem utca 2. - bejárat a Göncz Árpád sétány felől



PROGRAM

program letölthető formában


2023. október 18., szerda

 

16.00-16.50: Romsics Ignáccal beszélget Tomka Béla a Hetven év – Egotörténelem 1951-2021 1-2. (2022, 2023, Helikon Kiadó) című köteteiről

Romsics Ignác történész-akadémikus nagy érdeklődést kiváltó memoárjának első kötete tavaly, a második idén jelent meg. Miként írja: az „’Egotörténelmem’ első kötete arról szól, hogyan lettem történész. A második, melyet az olvasó a kezében tart, arról, hogy milyen történész lettem.” Ezúttal az SZTE BTK Jelenkortörténeti Tanszékének vezetője, Tomka Béla professzor kérdéseire válaszol majd.

 

16.50-17.00: szünet

 

17.00-17.50: Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a L’Harmattan Kiadóval

Gyenge Zoltán angol nyelvű esszékötetének megjelenése kapcsán rendhagyó könyvbemutatóra invitáljuk az érdeklődőket. A könyv az SZTE BTK új, gold open access gyűjteményében jelent meg, melyet a L’Harmattan Kiadó openaccess.hu platformja biztosít. A beszélgetésen a megjelent kötetről, az open science mozgalomról, valamint a hallgatók és oktatók számára ingyenesen elérhető online tudástárakról lesz szó. Résztvevők: Gyenge Zoltán, Kokas Károly, Gyenes Ádám, Maróthy Szilvia

 

17.50-18.00: szünet

 

18.00-18.50: A szerethető múlt. Jolsvai Andrást Márton Irma tévedése és Két őszi nap Ujpesten című köteteiről kérdezi Szilágyi Zsófia (Kalligram, 2021, 2023)

Az utóbbi időszak regényeiben a múlt legtöbbször fájdalmas és traumákkal teli – Jolsvai András két legutóbbi regényében, vigyenek el akár az 1930-as évek Budapestjére, akár a huszadik század elejére, egy Újpest nevű kisvárosba, inkább élhető és szerethető. Hogyan támaszkodik egy újságíró-regényíró a korabeli sajtóra, ha regénnyé akarja gyúrni az anyagát? Milyennek látja a huszadik század első évtizedeiben a női szereplehetőségeket? És, nem utolsósorban, milyen is volt az első magyarországi bankrablás?

 

18.50-19.00: szünet

 

19.00-19.50: Mit kell tudnunk ma a 150 éves Budapestről és a történeti ismeretterjesztésről? Ignácz Károllyal beszélget Baráth Katalin (Napvilág)

Budapest születésének 150. évfordulóját számtalan jubileumi kiadvány megjelentetésével ünnepli a könyves szakma. A történettudomány feladata ebben az esetben is az évfordulóra vonatkozó kutatások eredményeinek történetbe foglalása, és – nem utolsósorban – ennek a történetnek minél népesebb közönséghez való eljuttatása. Az e munkával járó kihívásokról és aktualitásokról beszélgetünk Ignácz Károllyal, a Kérdések és válaszok Budapestről (Napvilág Kiadó, 2023) szerkesztőjével, a fővárosi választások történetének avatott kutatójával.

 

19.50-20.00: szünet

 

20.00-21.30: Írók – Filozófusok Felolvasóest 8. A Magyar Filozófiai Társaság és az SZTE BTK szervezésében 8. alkalommal kerül megrendezésre az Írók-Filozófusok felolvasóest (Esterházy Péter emlékére) Az est, illetve a felolvasásra kerülő szövegek témája: A távolság. Az est védnökei: Ilia Mihály és Vajda Mihály. Felolvasnak: Bencsik Orsolya, Vajda Mihály, Gyenge Zoltán, Laczkó Sándor, Ferencz Hedvig, Szilágyi Zsófia

 

 

2023. október 19., csütörtök

 

16.00-16.50: Kleinheincz Csillával az Ólomerdő-trilógiájáról és Alvilági szövedék című fantasy-jéről beszélget Borbíró Aletta, (Gabo, 2023)

A 2019-ben lezárult népmesei elemekből merítő Ólomerdő-trilógia után idén új regénnyel jelentkezett Kleinheincz Csilla. Az Alvilági szövedéke című fantasy az ember és természet kapcsolatát járja körül. A kötetbemutató során a trilógia és az új történet kapcsolatáról, valamint az ember, a természet és a kultúra viszonyáról esik szó. 


16.50-17.00: szünet

 

17.00-17.50: Szvetelszky Zsuzsannát kérdezi Veszprémi Szilveszter A pletyka természete és (az Érdi Péterrel közösen írt) Repair című köteteiről (Typotex Kiadó)

Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus évek óta kutatja a pletyka működését. Legutóbbi könyvében, melyet Érdi Péterrel közösen írt, pedig jelenünk égető kérdéseit vizsgálja. Miként a kötet ajánlójában olvashatjuk: „A gazdasági és technológiai fejlődés eredményeképpen kialakult az eldobható termékek köré épülő társadalom, mindez pedig összefügg az egyenlőtlenséggel, a klímaválsággal és a természeti katasztrófákkal is – csupa globális probléma, javításra váró jelenség az élet minden területén. A tönkrement eszközök, emberi kapcsolatok vagy akár egész rendszerek elhajítása helyett érdemes lenne megfontolni a rendbe hozás lehetőségét – tanácsolja a szerzőpáros.”

 

17.50-18.00: szünet

 

18.00-18.50: Jánossy Lajost Örök hely és mindenhol idő című regényéről kérdezi Szabó Gábor (Jelenkor Kiadó, 2023)

Az Örök hely és mindenhol idő 2023. szeptemberében jelent meg, az ajánlója szerint a „taxisblokád szimbolikus eseményéig követjük hősünket a főváros kultikus helyszínein, alternatív pincékbe és filmklubokba, középiskolai menzákra és lóversenyre, a kül- és a belváros kocsmáiba. Jánossy Lajos új regényében megelevenednek a rendszerváltás időszakának jellegzetes alakjai, felvillannak az ellenzéki mozgalmak születésének pillanatai, és megismerhetjük a kezdetben szórványos tüntetések koreográfiáját is.”

 

18.50-19.00: szünet

 

19.00-19.50: Milbacher Róberttel Keserű víz című regényéről beszélget Klajkó Dániel (Magvető, 2023)

A szegedi bölcsészkaron végzett Milbacher Róber legújabb regénye, ahogy kiadója írja, „a szerző eddigi legszemélyesebb és legkatartikusabb könyve”. Ahogy az ajánlóban olvashatjuk: „Milbacher Róbert új regénye egy mára nyomtalanul eltűnt szlavóniai telepes falu krónikája, amely egyben az elbeszélő itt született nagyanyjának küzdelmes élettörténetét is megörökíti. Miközben nyomon követjük a falu 19. századi alapítását és elnéptelenedését, az asszonyt a halálos ágyától gyerekkorának mágikus világáig kísérhetjük vissza az időben.”

 

19.50-20.00: szünet

 

20.00-21.30: Gyereknek bátor, Beck Zoltán, a 30Y énekesének, dalszerzőjének szerzői estje

„valahogy borzasztóan hangzik minden elnevezése egy ilyen estének. te mit írnál ki? szerzői est, önálló est, akusztikus koncert, pódium, vagy ilyenek. nem akarom felsorolni az összes lehetséges hülyeséget. írtam egy csomó dalt, azokból játszom. meg néha mások dalait is. úgy, mintha az enyémek volnának. van nálam gitár, ukulele, egy minizongora, kazu, szájharmonika, olyan hangszerek, amiket meg tudok szólaltatni, és beférnek az autómba. (mondjuk, ha ez szervezné az estét, akkor a papa zongoráját is vihetném.) és néha szomorú, néha meg vicces az, ami történik. de valami történik. például hasznos a gitározni tanulóknak, mert le tudják szedni a dalok első változatának akkordjait. kézről.”



További információk:

Az eseményeken kép- és hangfelvételek készülnek!

Megkérjük kedves vendégeinket, hogy a beszélgetések zavartalan lefolyása érdekében a kávézó kínálatából a szünetekben vásároljanak! Megértésüket köszönjük!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_19

A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként nyerte el az ACEEU nemzetközi szervezet „Engaged University” minősítését. Az intézmény társadalmi szerepvállalását elismerő tanúsító oklevelet 2024. szeptember 19-én adták át az ACEEU Europe-Africa Forum rendezvényén. Ezzel az egyetem újabb jeles eredményt ért el a szűkebb és tágabb környezete iránti elkötelezettsége, felelősségvállalása terén.