Balázs Mihály

Keserű Bálint

(1927-2023)

A 2023. október 11-én eltávozott Keserű Bálint halálával egyetemünk és karunk maradandó életművet maga mögött hagyó, kiemelkedő személyiségét vesztette el, aki az elmúlt évtizedekben sokak számára külföldön is szinte védjegye lett a magas szintű szegedi bölcsészetnek.

A partiumi Szilágynagyfaluból átkerülő családban felnőtt ifjú középiskolái tanulmányait a fasori gimnázium végezte el, majd édesapja foglalkozását követve az orvosegyetemen kezdte meg tanulmányait Az első nagy szigorlat sikeres letétele után azonban átkérte magát a pesti bölcsészkarra, ahol főszakja, a magyar mellett filozófiai és germanisztikai stúdiumokat is folytatott. Ezek során érintkezésbe került a Lukács-iskola később nagy hírnévre szert tett fiataljaival is, de nagyobb hatást gyakorolt rá a Klaniczay Tiborral való megismerkedés, s a vele való szoros együttműködésben bontakozott ki tudományos pályája. Neki köszönhető az a döntés, hogy tudományos ösztöndíjasként Szegeden a sokoldalú és kitűnő tanár hírében álló Koltay-Kastner Jenő aspiránsa legyen (ő ekkor a modern filológiák bezárását követően átkerült a Magyar Irodalom Tanszékre), majd nála készítse el a magyar későreneszánsz irodalmával foglalkozó kandidátusi értekezését. Ezt jóval később, 1975-ban védte meg, s ennek oka nem csupán megalkuvást nem ismerő igényessége volt, hanem az is, hogy fontosabbnak látta a mai szakmai közvélekedés szerint is alapvető fontosságú, de a kereteket szétfeszítő tanulmányai közlését. (Ezek a tanszéki Actában megjelent dolgozatok ma is keresettek, s ezért egynek legalább valamelyest felfrissített utánnyomása is megtörtént.) A legfontosabb ok azonban az volt, hogy 1956-os erdélyi útja során személyesen is megismerkedett a magyar művelődéstörténet kutatásának erdélyi műhelyeivel és nagy személyiségeivel (Jakó Zsigmond, Juhász István, Kelemen Lajos, Kiss András, Szabó T. Attila), s ez egy életre meghatározta tudományos tevékenységét. Itt vált világossá számára: összehangolt és szervezett munkával esély kínálkozik arra, hogy a Kárpát-medence korai újkori művelődési és irodalmi folyamatairól tárgyszerűségre késztető forráskiadványok és feldolgozások szülessenek meg. Így jött létre az ottani nagy adatgyűjtő, Herepei János munkáival indító Adattár a 16-18. századi szellemi mozgalmaink történetéhez című, ma már a 42. köteténél tartó sorozat, amelyben az utóbbi években a legnagyobb súllyal az olvasmánytörténeti források szerepelnek. Ezek azt tárják fel, hogy mi jutott el hozzánk az európai könyvkiadás egyre nagyobb terméséből. Kezdettől fogva nagyon kedvelt tárgyköre volt a külföldi egyetemjárás (peregrinato academica). A „külhoni bújdosás” során született albumokat és más forrásokat tartalmazó füzetek (Peregrinatio Hungarorum) mindegyikének megjelentetésében szerepet vállalt, jóllehet a szerkesztési munkálatokat átadta a szervezésben egyik legjobb tanítványának. A sorozat 10 kötete folytatásra vár, s talán lesz is erő erre. Nem kisebb jelentőségű az a sorozat (Fontes rerum scholasticarum), amely a hazai művelődés egy-egy nagy főúri támogatójának az egyetemjárást is felölelő tevékenységét dokumentálja, illetőleg a magyar oktatás történetének kulcsfontosságú típusára, a külföldi egyetemi tanulmányokra jól előkészítő kollégiumi rendszerre koncentrál, s ennek korai időszakából közöl dokumentumokat.

A soknyelvű külföldi szakirodalom tanulmányozása során elmélyült mindig is nagyon eleven érdeklődése az eszmetörténeti kérdések iránt. Egyre intenzívebben foglalkoztatta az, hogy a felekezetekre szétszakadt Európában születtek-e javaslatok, s ha igen, milyenek a megosztottság áthidalására. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nem csupán szakértője lett a kirajzolódó két nagy megoldási kísérletnek, hanem az európai tudományosságban is rangos helyen közzétett megnyilatkozások sora fűződik a nevéhez. Az egyik úton ugyanis azok jártak, akik a vallás észszerűbbé tételében látták a megoldást. Ezen az úton haladtak az unitáriusok, s Keserű Bálintnak alapvető tanulmányai jelentek meg ennek a közösségnek magyar nyelvű filozofikus teológiát megfogalmazó képviselőiről, de jelentékeny szövegeket fedezett fel azokról is, akik csak ideiglenesen találtak menedéket az egy ideig legalábbis toleránsnak számító Erdélyben. Ő találta meg Wrocławban az egyik ilyen nehéz sorsú gondolkodó, Christian Francken roppant merész szövegét, amelyet a felvilágosodást előkészítő, titkosan és kéziratban terjesztett európai irodalom legkorábbi emlékének tartanak. Később (s ez talán összefüggésben van azzal is, hogy aktív bölcsészkari élete utolsó szakaszában a Pedagógiai Tanszék vezetőjeként dolgozott) azokkal a törekvésekkel foglalkozott, amelyek a megújulást a lélek újjászületésétől, a személyes kegyesség elmélyülésétől várták. Ez a misztikából is táplálkozó, spiritualistának nevezett irányzat a németországi pietizmusban talált követőkre, s filozofikusabb változatait a klasszikus német idealizmus egyik előzményeként tartja számon a szakirodalom. A Johann Arndt által megírt, vagy a környezetében terjesztett szövegek a magyarországi evangélikusságban is olvasókra találtak, s mindez arra késztette Keserű Bálintot, hogy a kéziratos források feltárásig elmenően kapcsolódjék be az irányzat ottani kutatásába, hogy aztán az értelmező német tudósok egyenrangú partnereként lásson hozzá a magyarországi recepció feltárásához. 2018-ban megjelent, először nagyrészt német nyelven publikált tanulmányait tartalmazó kötetét (Ráció és rajongás. Eszmeforgalom Nyugat-Európától Erdélyig 1580-1730) a legmagasabb színvonalú recepciókutatás tankönyvbe illő példájának tekintik a régi magyaros társadalomban. A tágabb tudománytörténeti témákon túl nagy kedvvel dolgozott orvostörténeti dolgozatokon, e területen is szervezett német-magyar együttműködést, Paracelsus szövegeinek legértőbb olvasója volt itthon.

De az Apáczai-díjjal kitüntetett Keserű Bálint (ez lett a legmagasabb központi kitüntetése) nem csupán tudós, hanem nagyszerű tanár is volt. Nem volt zajos hangjától egyetlen tanterem sem, s nem is hatásos retorikájával tűnt ki, ám nagy élményt jelentett azoknak, akik szívesen társultak a vitakérdéseken eltöprengő, s az egyes megoldások előnyeit és hátrányait körbejáró előadóhoz. Igazi terepét persze a reneszánsz kori dialógus műfajt felelevenítő kis csoportos találkozások jelentették, s ezekből alakultak ki aztán azok a munkacsoportok, amelyek tagjai elszegődtek hozzá munkára. Ezek száma nem kicsiny, s ez mindig is követendő példa lesz a környezetében megfordulók számára. A tanszéki sorozatok számos kötete így valósult meg, s egyáltalán nem véletlen, hogy az utolsó ilyen is az ő agyából pattant ki. Így jött létre a Fiatal Filológusok Füzetei sorozat, amelynek korszakonként eltérő színtű alterációi talán hosszú távon is életképesnek bizonyulnak.

Keserű Bálint 1975-1978 között vezette a még önálló Régi Magyar Irodalom, majd 1988-1992 között a Pedagógia Tanszéket. Magasabb állami vezetői feladatokat nem vállalt, viszont különböző szintű funkciókat töltött be az akkori hatalom pártjában. Talán majd eljön az az idő, amikor erről is tárgyszerűen lehet beszélni. Annyi azonban talán elfogultság nélkül elmondható már most is, hogy karunk bizonyosan szegényebb lenne anélkül a szakemberek megszerzésében mutatott leleményes igyekezet nélkül, amellyel ezen a területen dolgozott. A modern módszereket és megközelítések kedvelő, az újszerűségre nyitott ember volt, s ezzel élni tudtak azok a műhelyek, amelyekben munkált ez a törekvés. Szegedre kerülésekor megrázó élmény volt számára a modern filológiák nélküli bölcsészkar, s ezért különösen nagy figyelemmel volt ezekre a műhelyekre. Ennek a kinyílásnak alighanem a fénykora volt az, amikor Csetri Lajos és IIia Mihály tanácsait kikérve igyekezett szakembereket kihalászni és lehetőségeket kigyalogolni, amiben, sajnos, csak rövid ideig tudott segítője lenni az ide érkező nehéz emberek kezelésében utánozhatatlan eleganciával és persze dékáni tekintéllyel fellépő Hajdú Péter. Talán nem baj, ha ezt is felidézzük, amikor elköszönünk Keserű Bálinttól.

Keserű Bálint búcsúztatása 2023. október 30-án lesz 12 órakor a szegedi Belvárosi temető hamvszóró parcellájában.