- Mivel indokolták a kitüntetés odaítélését?

A hivatalos indoklás szerint a kitüntetést azért a több évtizedes munkámért kaptam, amelyet a hispán kultúra magyarországi megismertetésének, népszerűsítésének vonatkozásában, illetve a magyar–hispán kapcsolatok elmélyítésének területén végeztem. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy ezt a kitüntetést sokkal inkább kollektív elismerésnek tartom, hiszen munkatársaim támogatása nélkül a munkám sokkal kevésbé lenne sikeres. A Hispanisztika Tanszék egy kicsi, de nagyon erős tanszék, amelynek ereje 1993-as megalakulása óta mindig is a közösen, a csapatban végzett munkában rejlett és rejlik ma is. Tehát ez a kitüntetés ugyanúgy illeti Jancsó Katalint, Katona Esztert, Praefort Veronikát, Berta Tibort, Lénárt Andrást és a mindenkori spanyol, katalán és baszk lektorokat is, mint engem. Azt is szeretném megemlíteni, és ezt jelzésértékűnek is tartom, hogy az elismerést pontosan tíz évvel azt követően kaptam meg, hogy 2008-ban Prof. Dr. Anderle Ádám átvehette ennek az érdemrendnek az eggyel magasabb fokozatát. Ez egyrészt a folytonosságot jelzi, másrészt azt, hogy a szegedi Hispanisztika Tanszék munkáját az egész hispán világban elismerik.

- Történész végzettséggel rendelkezik, ugyanakkor a kortárs hispán irodalom egyik meghatározó kutatójává is vált. Hogyan jelent meg az életében a hispán világ és mi a magyarázata ennek a változatos pályaképnek?

Vidékről, a Jászságból származom, az ország egyik legnívósabb és nagy hagyományokkal rendelkező gimnáziumában, a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban érettségiztem, majd az SZTE-n (akkoriban: József Attila Tudományegyetem) kezdtem meg tanulmányaimat történelem–orosz szakon 1981-ben. Húszéves koromig egy szót sem beszéltem spanyolul, és a hispán kultúráról sem tudtam sokat. Azután harmadéves egyetemista koromban, azért, hogy ne a történészhallgatók többsége által látogatott Kelet-Európa XIX–XX. századi története című szemináriumra kelljen járnom (ami témájában ugyan roppant érdekesnek ígérkezett az 1980-as évek közepén, de a 40-50 fővel tartott szemináriumoknak nem láttam sok értelmét), néhány csoporttársammal együtt inkább felvettük a Latin-Amerika a XIX. században kurzust, amit Anderle Ádám hirdetett meg. Emlékszem, első kiselőadásomat Latin-Amerika népességéről kellett tartanom. Ezt követően ott ragadtam a kétéves Latin-Amerika története speciális képzésen is, amit Anderle Ádám Fischer Ferenccel és Kukovecz Györggyel együtt tartott. Négyünkre jutott három kiváló tanáregyéniség, sajnos ma már csak egy él közülük. Az általuk vezetett kurzusok, Anderle professzor képessége, ahogy nagy rendszerekben és koncepciókban, komparatív módon volt képes látni, átlátni és láttatni a történelmet általában és ezen belül Latin-Amerikát, Fischer Ferenc németes precizitása, alapossága és Kukovecz György érdekfeszítő előadásai, a délután egykor kezdődő, de a szokásos másfél óra helyett öt órán át tartó órák engem akkor és ott örökre megfertőztek. Közben elkezdtem spanyolul is tanulni.

Az egyetem befejezését követően három évig egy budapesti középiskolában tanítottam. 1989-ben visszakerültem Szegedre, tudományos segédmunkatársként a Latin-Amerika története Kutatócsoportba. Hat hónapot Kubában és Mexikóban töltöttem ösztöndíjasként, majd amikor hazatértem, megkezdtem tanulmányaimat az ELTE spanyol nyelv és irodalom szakán, ahol 1993-ban szereztem diplomát. Ugyanebben az évben alakult meg a Hispanisztika Tanszék. Közben a történelmi kutatásokból – némi főnöki kényszer, vagyis Anderle Ádám hatására, mivel az újonnan alakult tanszéken túl sok volt a történész és túl kevés az irodalmat oktató tanár – irodalomra váltottam. A mai napig nem lehetek elég hálás doktori értekezésem témavezetőjének, Prof. Dr. Kulin Katalinnak a tőle kapott rengeteg szakmai és emberi segítségen túl azért a bölcsességért és empátiáért, amivel Carlos Fuentes prózájának tanulmányozása felé terelgetett. A mexikói író műveinek vizsgálatakor jól tudtam ötvözni a két tudományágat, hiszen a történészi vénám azért nem veszett el. Így szereztem irodalomtudományból PhD fokozatot 2002-ben az ELTE-n.

- Ha ki kellene emelnie néhány mérföldkövet a szakmai életében, melyek lennének a meghatározó események és kutatások?

Az egyetem elvégzését követően a TS-4 Magyarságkutatás programba kapcsolódtam be, és az argentínai magyar emigráció 1945 utáni történelmét kutattam, főképpen az OSZK-ban található sajtóanyagot néztem át, de kutattam az Országos Levéltárban is. Egyik sem volt egyszerű dolog, hiszen még a rendszerváltás előtt jártunk, és az anyagok jó része zárolt volt, tehát hosszas procedúra után lehetett csak hozzájuk jutni. Amikor eldőlt, hogy a tanszéken inkább az irodalmi kurzusok területén számítanak rám, kortárs spanyol nyelvű szépprózával kezdtem foglalkozni, az uruguayi Juan Carlos Onetti, illetve a már említett mexikói író, Carlos Fuentes munkáit vizsgáltam, de lassan a polgárháború utáni spanyol prózairodalom is a látószögembe került Juan José Millás és Antonio Muñoz Molina révén. Az utóbbi időben egyre inkább a magyar–hispán kapcsolatok története irányában végzek kutatásokat, illetve tagja vagyok egy, a közép-európai hispanista központokat tömörítő kutatócsoportnak, amely a latina-amerikai újpróza és az úgynevezett boom nemzedéke íróinak recepcióját vizsgálja térségünkben.

- A kitüntetési ünnepségen a családtagjai és a szegedi kollégái mellett jelen volt a magyarországi hispanisztika szinte minden jelentős képviselője, beleértve más egyetemek spanyol tanszékeinek vezetőit és oktatóit. Ez azt jelzi, hogy a családi és a szakmai élet összehangolása mellett fontosnak tartja az intézményeken átívelő együttműködést is?

Igen, nagyon fontosnak. A három magyarországi hispanista centrumban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékén, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Spanyol Tanszékén és a Pécsi Tudományegyetem Spanyol és Ibero-amerikai Tanulmányok Tanszékén dolgozó kollégákkal, illetve a más egyetemen és intézményben dolgozó azon munkatársakkal, akiknek tudományos és szakmai tevékenysége a hispán világhoz kapcsolódik, általában többéves, évtizedes szakmai kapcsolat és barátság köt össze. Nagy örömömre szolgál, hogy az utóbbi években ezek a magyarországi hispanista műhelyek közös munkájának eredményeként például több, zömében interdiszciplináris jellegű, magyar nyelvű tanulmánykötet is napvilágot látott, például a Románc és vértanúság. Nők a hispán világ történetében, a Tanulmányok a Karib térségről, a Latin-Amerika 1750–1840 vagy a Mítosz, vallás és egyház Latin-Amerikában. Egyre több közösen szervezett rendezvényünk is van.

- Idén lett 25 éves a Hispanisztika Tanszék. Hogyan jellemezné a tanszékük szerepét a magyar és a nemzetközi tudományos életben a múltban és a jelenben?

Szeged a magyarországi hispanista kutatások egyik bölcsője, hiszen 1968-ban itt alakult meg a Középkori Egyetemes Történeti és Latin-Amerika Története Tanszék Wittman Tibor nemzetközi hírű történész professzor vezetésével, akiben többek között nem csupán a magyar latinamerikanisztika kutatások megalapítóját, hanem az 1971-ben megjelent első magyar Latin-Amerika történetével foglalkozó történeti munka szerzőjét is tisztelhetjük. A wittmani hagyományokat követve 1982-ben jött létre a Latin-Amerika Története Kutatócsoport Anderle Ádám professzor irányításával, amely jellegét tekintve az első ilyen munkacsoport volt Magyarországon. Ebből alakult meg 1993-ban a Hispanisztika Tanszék, amely a mai napig egy egyedi profilú tanszék, hiszen társadalomtudományi alapokat is nyújtó modern filológus- és tanárképző egység. A Hispanisztika Tanszék tevékenységének három alappillére van. A magas színvonalú és sokfajta képzést kínáló oktatás mellett évről évre nívós kiadványokat jelentetünk meg magyar és spanyol nyelven, valamint rangos nemzetközi hispanista konferenciákat szervezünk kétévente. Tudományos évkönyvünk, az 1996-ban alapított, indexált Acta Hispanica állandó megjelenést biztosít a magyar és nemzetközi hispanisztika területén folytatott kutatási eredmények számára. A Tanszék tudományos aktivitását és eredményességét jelzi továbbá az a mintegy harminc önálló, monografikus kötet, melyet oktatóink publikáltak történelem, irodalom, nyelvészet és filmtörténet témában az elmúlt negyedszázad folyamán. Ami pedig a konferenciákat illeti, csak az utóbbi évekről és egy kicsit a jövőről beszélnék: 2015-ben az Átmenetek: diktatúrából a demokráciába konferenciánkon 16 országból 63 előadó vett részt, 2017-ben pedig a Határokon átnyúló Amerikák című tudományos tanácskozásunkra 20 országból 120 előadó érkezett. 2019 júniusában tanszékünk ad majd otthont a világhírű mexikói filozófus és író, Leopoldo Zea által 1982-ben alapított Latin-Amerika és Karibi Tanulmányok Nemzetközi Szervezete (FIEALC) XIX. kongresszusának, amelynek témája Latin-Amerika és a Világ: együttműködési és találkozási pontok lesz. A rendezvényre 300 hispanistát várunk a világ minden tájáról. Tehát úgy gondolom, hogy mind a tudományos, mind az oktatási tevékenységében az interdiszciplinaritásra építő Hispanisztika Tanszék nemzetközileg is számon tartott, elismert oktatási és kutatóközpontként működik már hosszú évek óta.