Barna Gábor (1950, Kunszentmárton) etnográfus a Társadalomtudományi Intézet Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszékének (2008 és 2015 között tanszékvezető) egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a finn Tudományos Akadémia (Societas Scientiarum Fennica) külső tagja. 1973-ban történelem és latin szakos középiskolai tanár, valamint etnográfus diplomát szerzett, 1974-ben doktorált, majd 1989-ben a történettudomány (néprajz) kandidátusa lett. 2008 óta az SZTE Történelemtudományi Doktori Iskola néprajzi képzési programjának elindítója és vezetője. Öt eredményes OTKA pályázat vezetője és szervezője, több OKTK, Pro Renovanda Cultura hungarie Alapítvány, Programfinanszírozási pályázat nyertese és lebonyolítója. 1991-től több ciklusban máig az MTA Néprajzi Bizottság tagja, 1991 és 1994 között a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, 1991 és 2015 között az Acta Ethnographica Hungarica szerkesztője, 1998 és 2000 között a MAB Teológiai és Vallástudományi Szakbizottságának tagja, 1995 és 2000 között az MTA Doktori Tanácsa Néprajzi Szakbizottságának titkára. 1999 és 2006 között a SIEF Commission for Folk Religion, 2000 és 2015 között a SIEF Internationale Ethnokartographische Arbeitsgruppe/Working Group Space-Iore and Place-Iore vezetője, 2007 és 2010 között az OTKA Művelődési és Kulturális Kutatások zsűrijének elnöke, 2009 és 2012 között a Bálint Sándor Valláskutató Intézet igazgatója. 2010 és 2012 között az OTKA Társadalomtudományi Kollégiumának tagja, 2013-tól az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport vezetője, 2016-tól pedig a Szent István Tudományos Akadémia főtitkára és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társasági alelnöke. Több horvát, szlovén, cseh és szlovák néprajzi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Több mint 400 publikációja jelent meg, 12 önálló kötete mellett 60 könyvet szerkesztett, és 1992-ben elindította a Szegedi Vallási Néprajzi Konferenciák sorozatát, de további könyvsorozatok is az ő nevéhez fűződnek. Például alapító szerkesztője volt a Magyar Néprajzi Társaság Ciganisztikai Tanulmányok sorozatának. Sorozatszerkesztőként 2004-ben elindította az Akadémiai Kiadónál a Kultúrakutatás című magyar nyelvű és a Studies in Ethnology című idegen nyelvű kiadványsorozatokat. A Magyar Katolikus Lexikon (Szent István Társulat) és a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon (Balassi Kiadó) munkatársa volt. Demeter István hagyatékának gondozója, művei kiadója, a szegedi Bálint Sándor kuratórium tagja, és többek között a Szent László társulat, a Szent István Társulat, a kunszentmártoni Városvédő Egyesület, a szegedi Dugonics Társaság, a Jászok Egyesületének és a Magyar Egyházzenei társaság tagja. A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület tagja, 2014 és 2016 között vezetője is. A szegedi egyetemen 1993-tól újjászervezte a Ferenczi Imre halála után megszakadt folklorisztikai oktatást, 1998-tól bevezette a vallási néprajzi speciális képzést. 1994-ben elindította a szegedi nemzetközi néprajzi diákszemináriumot (SemEthnoSz – Seminarium Ethnologicum Szegediense) szegedi, közép-európai, nyugat-európai és skandináv egyetemi hallgatók és oktatóik részvételével. Több európai egyetem vendégtanára, vendégelőadója volt (Kolozsvár, Zürich, Jyväskylä, Prága, Pozsony, Brno, Zágráb, Krakkó, Lublin). Számos európai egyetemi tanszékkel létesített cserekapcsolatot.

Jelentősebb terepkutatásokat végzett a Hortobágy vidékén, a Tiszazugban, a Nagy- és a Kiskunságban, Gömörben, Abaújban, Ungban, Szatmárban, Beregben és Zemplénben, valamint az egykori Temesközben, a mai Bánságban, a romániai Szatmárban és a mai Szlovákia egész területén, valamint Észak-Burgenlandban. A búcsújárás témakörének kutatása során lényegében felkereste a történelmi Magyarország minden jelentősebb kegyhelyét, és bejárta számos vidékét. Végzett kutatásokat a hazai szlovákok (Répáshuta), németek (Nógrád, Szatmár, Temesköz = Bánság) körében is. Rövidebb kutatóutakat vezetett a Jászság, Gyimes, Bácska, Somogy, Duna-Tisza köze, Szigetköz, Csallóköz, Hont, Nógrád, Heves, Bihar, Göcsej vidékére. Bekapcsolódott a Szolnok megyei, s a baranyai néprajzi atlasz munkálataiba. Részt vett a palóckutatásban, irányította a csépai kutatásokat, szerkesztette annak kötetét. Több településmonográfiába írt tanulmányt (Jászdózsa, Csépa, Berettyóújfalu, Báránd, Répáshuta). A Hajdú-Bihar népművészete kötetben pedig a pásztorművészetét foglalta össze. 1972-1980 között (Szabó Lászlóval és Bellon Tiborral) szervezte a tiszazugi néprajzi kutatásokat és a kunszentmártoni honismeretei tanácskozásokat, 1981-1985 között pedig az Ung-vidéki terepkutatást. 1996-2000 között a máriaradnai, bánsági kutatások vezetője volt. 2006-ban feltárta és közzétette az 1956-os forradalom kunszentmártoni eseményeit és az azt követő megtorlást bemutató dokumentumokat. 2007-2008-ban az Ung megyei Kaposkelecsény (Szlovákia) néprajzi kutatásának szervezője, a bácskai Óbecse komplex történeti-néprajzi kutatásának résztvevője.

Eddigi kitüntetései: Jankó János-díj, Nagykunságért díj, Pro Urbe Kunszentmárton, Jász-Nagykun-Szolnok megyéért díj, Solymossy Sándor-díj, Mestertanár aranyérem, Stephanus-díj, Kunszentmárton díszpolgára, OTKA Ipolyi Arnold-díj, Jászságért-díj és Scheiber Sándor-díj.

Felföldi László (1947, Szeged) táncfolklorista, az SZTE BTK címzetes egyetemi tanára (Népzene Tanszék), a Magyar Táncművészeti Főiskola címzetes főiskolai tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszakának oktatója. 1972-ben a szegedi JATE-n szerzett angol-orosz nyelv és irodalom, valamint néprajz diplomát, 1984-ben pedig egyetemi doktori fokozatot. 1973 és 1983 között a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságánál dolgozott. 1984 és 1985 között az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa, majd 1985 és 1988 között tudományos titkára volt, 1989-től pedig osztályvezetője. Terepmunkái során monografikusan kutatta a Dél-kelet Alföld tánchagyományát (főként a magyarokét, a cigányokét és a szerbekét), 1984 és 1988 között a magyarországi nemzetiségi kisebbségek, 1990 és 1991 között a környező országok magyarságának tánchagyományát vizsgálta. 1986 és 1991 között a Malozsa völgy tánchagyományának monografikus kutatásával foglalkozott, majd 1996-ig összehasonlító néptánckutatást végzett a Volga vidéki finnugor és törökös népek körében. 1996 és 200 között vizsgálódásai centrumában az előadó központú tánckutatás állt, melynek térsége a romániai (erdélyi) Magyarózd volt. Számos szakmai konferenciát szervezett, például Budapesten a Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsa Tánc Munkacsoportjának 16. szimpóziumát, a Martin György Emlékülést, a Szegeden a finnugor és törökös népek tánc- és zenei hagyományáról szólót, Jászberényben a Multikulturális Európa: Illúzió vagy valóság címűt, Szekszárdon a Hitelesség: Kié a hagyomány? címűt, valamint Székesfehérváron ’a finnugor népek folklórhagyománya az ezredfordulón’ téma köré szerveződőt. Az ő nevéhez fűződik a magyarországi folklórarchívumok számítógépes adatbázisának a megteremtése. Számos hazai és nemzetközi szakmai programon vett részt. 1992 és 2002 között a Számítógéppel segített összehasonlító néptánc morfológia elnevezésű OTKA-ban is kutat. Az Európa Bizottság keretében 1999 és 2002 között Az európai táncfilm archívumok mint az európai kulturális öröksége része, 1999 és 2001 között pedig az Európa népzenei panorámája című projektekben vett részt. Több (nemzetközi) kiadványszerkesztés, vendégszerkesztés, zenetudományi dolgozatok, önálló kötetek és számos magyar és idegennyelvű publikáció fűződik a nevéhez. A Magyar Néprajzi Társaság, a Magyar Tánctudományi Társaság, a Magyar Szemiotikai Társaság tagja, akárcsak a Népzenei és Néptánc szakosztályé, melynek társelnöke, elnöke is. 1990 és 1995 között az MTA Uralisztikai Komplex Bizottság, 1994 és 1995 között az MTA Néprajzi Bizottság, 1994 és 1996 között pedig a Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Szakbizottságának tagja. A Martin György Alapítvány Kuratóriumának tudományos titkára, a Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsa (ICTM) Tánc Munkacsoportjának tagja. 1997-től az Európai Folklór Központ igazgatója, valamint 1998-tól az Európai Folklór Központért Egyesület elnöke. Korábban a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével (ezüst fokozat) tüntették ki.