Egy óriási művelődéstörténeti jelentőségű, de a magyar tudományosságban eddig csak marginális szerepet kapó római költő életművéről jelentetett meg monográfiát a Bölcsészkar tudományos munkatársa, Gellérfi Gergő.

A Kr.u. 2. század első harmadában alkotó szatíraszerzőt, Decimus Iunius Iuvenalist nem egyszer az utolsó klasszikus római költőnek nevezték. A szerző több mint egy évezreden át meghatározó szerepet töltött be az európai művelődéstörténetben, a keresztény középkor poeta ethicus mivolta miatt tartotta nagyra, évszázadokon át iskolai szerző volt, Petrarca, Shakespeare és Luther is merített ihletet műveiből, kései követője, Samuel Johnson doktor pedig őt követve írt szatírákat a korabeli Angliáról.

E folyton változó próteusi műfaj, a római verses szatíra utolsó képviselőjét mindenekelőtt az különbözteti meg elődeitől, köztük Horatiustól, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb teret ad az intertextuális játéknak, a szatíráit behálózó szövegközi kapcsolatok miatt gyakran az elsődleges jelentéstartalom mögött további rétegek rejlenek. Ezek feltárására és értelmezésére vállalkozott első monográfiájában Dr. Gellérfi Gergő, az SZTE BTK Identitás- és Kultúrakutató Központ tudományos munkatársa, az MTA–SZTE Antikvitás és Reneszánsz Kutatócsoport tagja, a Klasszika-filológiai és Neolatin Tanszék óraadója.

„Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenki ismer Iuvenalistól származó kifejezéseket, csak éppen nem tud róla, hiszen az ép testben ép lélek fordulat éppúgy nála bukkan fel először, mint a kenyeret és cirkuszt szókapcsolat. Persze ezeket kontextusukból kiragadva használjuk, hiszen az általa ábrázolt Rómában a kenyér éppúgy kevés, mint az ép lelkű ember, ezek hiányáról viszont rengeteget olvashatunk. Csak cirkusz van, az viszont annál több, a szó minden értelmében” – mondta el a kötet szerzője, majd hozzátette: „A szatíragyűjtemény legnagyobb értéke az időtállóság, melynek köszönhetően a középkori olvasók éppúgy alkalmazni tudták saját világukra tartalmukat, mint a Iuvenalist követő angol szatíraszerzők.”

Gellérfi Gergő a monográfia előszavában is fontosnak tartotta hangsúlyozni a szatírák mindenkoron érvényes aktualitását: „Bár az ábrázolt világ majd kétezer éve letűnt, Iuvenalis öt könyve mit sem veszített időszerűségéből, mert szatírái egyetemes érvényű problémákat dolgoznak fel. Legyen szó akár egyéni jellemhibákról, mint a falánkság, a pazarlás, a csalás, a szexuális kilengések vagy az esküszegés, akár egész társadalmat érintő gondokról, mint a szegények lehetetlen helyzete, a házastársi hűség megszűnése, a vallási élet kiüresedése vagy a nevelés válsága, Iuvenalis mindent és mindenkit kendőzetlenül ábrázol költeményeiben. Mintha csak utat mutatna a későbbi nemzedékeknek, hogy milyen hibáktól és bűnöktől óvakodjanak, ha el akarják kerülni a végromlást.”

Az Allúziós technika és műfaji hatások Iuvenalis szatíráiban című kötet az ELTE Eötvös József Collegiumának Antiquitas, Byzantium, Renascentia című sorozatában jelent meg, megszületését a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, illetve az MTA-SZTE Antikvitás és reneszánsz: források és recepció Kutatócsoport támogatta.