A 2017 szeptemberében aranydiplomát átvett egykori hallgatók között volt az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének egykori tanszékvezetője, Tar Ibolya, aki egész pályafutását a szegedi Bölcsészkaron töltötte, s nyugdíjba vonulása után sem távolodott el a tanszéktől.

Tar Ibolya 1967-ben szerzett diplomát Szegeden, s ezt követően kezdett el a József Attila Tudományegyetem Klasszika-Filológiai Tanszékén dolgozni, először gyakornokként, majd tanársegédként, adjunktusként, 1991-től 2008-as nyugalomba vonulásáig tanszékvezető docensként. Azóta is a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszéken oktat, s nagy részt vállal az Irodalomtudományi Doktori Iskola antik irodalmi programjának képzésében.

Többször volt kutatói ösztöndíjjal külföldön, többek között Németországban és Olaszországban, számos hazai és nemzetközi konferencián vett részt, sok külföldi egyetemen megfordult, ahol előadásokat, előadássorozatokat tartott. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja.

Publikációi közt a magyar és idegen nyelvű tudományos tanulmányok és monográfiák mellett találunk műfordításokat görögből és latinból, tudománynépszerűsítő cikkeket, tankönyveket, magyar és idegen nyelvű lexikoncikkeket. Németről magyarra fordította az utóbbi évtizedek valószínűleg legjelentősebb római irodalomtörténetét, az antikvitás utóéletét is feldolgozó 1400 oldalas munkát a heidelbergi professzor, Michael von Albrecht tollából.

A 2017 szeptemberében aranydiplomát átvett klasszika-filológussal egykori tanítványa, Gellérfi Gergő beszélgetett:

Hogyan került a szegedi Bölcsészkarra?

Eredetileg Budapestre jelentkeztem német-pszichológia szakpárra, de a maximális 20 pontból megszerzett 19,5 ponttal nem vettek fel. Így kerültem Szegedre magyar-német szakra, a latin már csak azért sem jutott eszembe, mert hiába tanultam négy évig latinul, az orosz mellett csak egy nyelvből lehetett érettségizni, és én a németet választottam. Aztán az első év első félévében jöttek Horváth István Károly, avagy Pista Karcsi szenzációs antik irodalmi előadásai, engem pedig elkezdett érdekelni egy téma, az Orpheus és Eurydiké-mítosz továbbélése. (E témával Tar Ibolya azóta is foglalkozik, október 10-én 17 órától a BTK 107-es termében épp erről tart előadást – a szerk.)

Mondhatjuk, hogy ez a mítosz indította el a pályán?

Igen. Pista Karcsi nagyon ügyesen cserkészett be, és azt mondta, hogy ezt a témát szakdolgozatként lehetne igazán jól kidolgozni. A második félévben viszont már azt mondta, hogy a legjobban akkor lehetne, ha felvenném a latin szakot. Az ókort mindig szerettem, ezért kis gondolkodás után azt mondtam, hogy miért is ne, felvételizek. Ő erre azt mondta, hogy nem kell, ugyanis bejártam vendégként egy szövegolvasási szemináriumára, majd az egyik dolgozatnál azt mondta, hogy én is írjam meg. Adott egy szótárat, én pedig lefordítottam a szöveget, majd azt mondta, hogy ez volt a felvételi vizsgám, aztán nyáron elvégeztem az elsőéves tárgyakat, és ősztől másodévesként folytattam.

Mikor határozta el, hogy egész életét a klasszika-filológiának szenteli?

Teljesen bizonytalan volt, hogy a szak elvégzése után mi lesz a sorsom, mindenesetre negyedéves koromban felvettem a görögöt is, majd ötödév második félévében derült ki számomra, hogy bent akarnak tartani – bár volt olyan tanárom, aki szerint ezt már harmadévesen tudnom kellett volna. Más tervem nem nagyon volt, latin-német szakos tanári állást akkor az egész országban egyetlen helyen hirdettek meg, de végül szerencsére nem is volt szükség erre. Eleinte havonta kaptam új szerződéseket, majd megkaptam a tanársegédi státuszt, és végül a szegedi Bölcsészkaron töltöttem egész pályámat.

A tanárai közül ki volt a legnagyobb hatással Önre?

Egyértelműen Horváth István Károly, aki a mi ötödik évünk elején hunyt el, és persze Szádeczky professzor tudását is nagyon nagyra tartottuk, tőle sajátíthattuk el igazán a filológiai akríbiát.

Közel húsz évet dolgozott tanszékvezetőként – milyen kihívásokkal szembesült?

A legfontosabb célom a színvonal emelése volt, amiért sokat kellett tenni. Csaknem egy évet töltöttem Heidelbergben, az ottani tanszék fénykorában, ami meghatározó élmény volt a számomra, és mintaként szolgált a számomra. Fontosnak éreztem a hallgatókkal való foglalkozást, a nemzetközi kapcsolatok építését, s Európa legkiválóbb klasszika-filológusai közül is sokan megfordultak a tanszéken. Több nemzetközi konferenciát rendeztünk, köteteket adtunk ki, így a tanszék a korábbinál jobban bekerült a nemzetközi vérkeringésbe.