Szünetek a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem 2013/2014-es tanévének tervezett rendjével kapcsolatos hírek jelentek meg az utóbbi napokban több sajtóorgánumban.

– Érthetetlen számunkra, hogy mi okból vált időszerűvé ez a kérdés, miután az erre vonatkozó döntését az SZTE szenátusa 2013. március 25-én hozta meg – fogalmazott Szabó Gábor rektor. – A szenátus döntésének értelmében 2013. december 22-e és 2014. január 5-e között az intézményben üzemszünet lesz: az egyetemi épületekben – nem veszélyeztetve természetesen a betegellátást, és egyéb folyamatosan ellátandó funkciókat – a műszakilag megengedhető minimumra állítjuk az energiafelhasználást. Hasonló intézkedéssel mintegy 150 millió forintot sikerült megtakarítani a 2012/2013-as tanévben. A szenátusi döntés figyelembe vette, hogy hallgatóink számára az Nftv., illetve az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata által előírt 14 hét szorgalmi időszak, 6 hét vizsgaidőszak, valamint egy utóvizsga hét maradéktalanul rendelkezésre álljon. Ennek következtében központilag elrendelt őszi és tavaszi szünetet nem tervezünk. A döntés előkészítésekor természetesen egyeztettünk az SZTE Hallgatói Önkormányzattal, illetve az érdekképviseletekkel, amit az is igazol, hogy a szenátus az előterjesztést 100 százalékos szavazati aránnyal támogatta – emlékeztetett Szabó Gábor rektor.

Az energiatakarékosság minden évszakban fontos szempont, ezért a szegedi egyetem épületeinek nagy része – köztük a Rektori Hivatalnak is otthont adó épület – idén nyáron augusztus 5-20. között zárva tart. E nyári szabadság az oktatásban dolgozók teljes körét érinti, az intézkedés nem vonatkozik az egyetemi intézmények közül például a klinikai központban vagy a kollégiumokban foglalkoztatottakra. Energiaköltségeit körülbelül 80-120 millió forinttal csökkentheti az SZTE a nyári szünetben.

 

SZTE Médiacentrum

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.