KosztaLaszlo1180430

Elhunyt Prof. Dr. Koszta László tanszékvezető egyetemi tanár

Életének 53. évében, 2015. július 18-án, súlyos betegség következtében örökre eltávozott közülünk Koszta László történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője.

  Felbecsülhetetlen méretű az űr, amit fájdalmasan korai halálával maga után hagy Koszta Laci. Mert bár a bölcsészkar egykori dékánhelyettese, a történész Doktori Iskola vezetője, nagydoktor, a középkori magyar történelem és a magyar egyháztörténet nemzetközi rangú és hírű tudósa, több nemzetközi és hazai tudós társaság, kutatócsoport és szerkesztőbizottság széles körben elismert tagja, illetve vezetője, tehetséges tudóspalánták mestere, az egyetemi és a tudományos közélet mértékadó, lendületes és nagy formátumú alakja is volt, mindenekelőtt ember volt.

Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte és fiatal oktatóból itt vált érett tudóssá. A rendszerváltás után lenyűgöző tetterővel szervezte meg -- szinte a semmiből -- a középkori egyháztörténet kutatását Szegeden. Az országos rangú Aetas történeti folyóirat alapító szerkesztőjeként kezdett bekapcsolódni az országos tudományos diskurzusba, majd az itthon már rangos szegedi középkorász műhely meghatározó személyiségévé vált, egyszersmind a szegedi medievisztikai kutatásokat bekapcsolva az európai vérkeringésbe.

Talán éppen középkori fundamentumokra építve, messze túllépve a megszokott határokon, mindig Kárpát-medencei, közép-kelet-európai és európai dimenziókban gondolkodott. Tudatosan építette a kar, az intézet és a tanszék nemzetközi kapcsolatrendszerét, és ideológiai terhektől, sallangoktól mentesen tudott építő vitákat generálni mind a szomszédos országok történészeivel, mind a szélesebb kontextusban vizsgálódó tudósokkal. Tanítványait is erre készítette fel áldozatos és igényes tanári tevékenysége során. Három-évtizedes oktatói tevékenysége során több mint félszáz alap- és mesterszakos hallgató témavezetője volt, akik közül majd’ másfél tucat lépett tudományos pályára, többen a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként, kutatójaként.

Ő maga, közismert szerénysége okán, bizonyára tiltakozna ez ellen, mégis ide kívánkozik: személyében igazi iskolateremtő tudósát veszítette el tragikusan korán az egyetem. Míg tudományos tevékenysége önmagáért beszél és vitán felül maradandó, addig még csak nem is sejtjük, hogy kegyetlenül korai halála mennyi tudományos eredménytől és emberi gesztustól foszt meg bennünket.


Kedves tanárunk, kollégánk, barátunk, hálásak vagyunk Neked. Nyugodj békében!



SZTE BTK Történeti Intézet

Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék

Hunyadi Zsolt, egyetemi docens


 


gyaszkozlemenyjpg

Koszta László A pannonhalmi apátság alapítása és az Árpádok királyi címe című előadását a Szabadegyetem – Szeged előadássorozatban 2009. április 8-án tartotta. Koszta László tudományos önéletrajza és az előadáson készült videofelvétel itt megtekinthető:


http://www.u-szeged.hu/oktatas/iii-szemeszter/pannonhalmi-apatsag

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)