trogmayer_kiemelt

Aranytűvel ismerték el Trogmayer Ottó munkásságát

A Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott igazgatója, a szegedi egyetem régészeti tanszékének korábbi vezetőjét a körképek, panorámák megóvására létrehozott nemzetközi szervezet tüntette ki.

Trogmayer Ottó régész szeptember 14-én vehette át ünnepélyes keretek között a Nemzetközi Panoráma Tanács „aranytű” kitüntetését. A szegedi egyetem régészeti tanszékének egykori vezetője az International Panorama Council (IPC), azaz a Nemzetközi Panoráma Tanács (a világban fellelhető körképek, panorámák megóvásával és restaurálásával foglalkozó szervezet) egyik alapítójaként tevékeny munkát folytatott ezen kulturális értékek fennmaradásáért és népszerűsítéséért.

Mint az ünnepségen elhangzott: az egész világot behálózó szervezet 1992-ben, tehát húsz esztendővel ezelőtt éppen itt, azaz Szegeden alakult meg. Szakemberek: művészek, régészek, restaurátorok fogtak össze, hogy áldozatos munkával népszerűsítsék és megmentsék a panorámákat. A szervezet célkitűzése ráadásul jóval több, mint „csak” a kevés megmaradt körkép felkutatása és megóvása. Azon is dolgoznak, hogy felkarolják és segítsék a panoráma modern alternatíváit (moving panorama, panorámafotók és a térhatású élményt nyújtó 3D-s filmek).

Trogmayer Ottó a Nemzetközi Panoráma Tanács mellett a Móra Ferenc Múzeumnak is köszönetet mondott a kitüntetésért. A díjazott szakember 1970-től egészen 1997-ig vezette a Móra Ferenc Múzeumot és a Csongrád megyei múzeumi szervezetet, közben hosszú évekig a szegedi egyetem régészeti tanszékének oktatójaként és tanszékvezetőjeként tevékenykedett. Mostanság a szépirodalommal is elkezdett foglalkozni, régészből régész-íróvá vált, jelenleg legújabb kötetén dolgozik.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.