informatorium_-_kiemelt

„Összeköt és gazdagít” - év végén megnyílhat az SZTE Informatoriuma

Már a tervezett nyitás előtt fél évvel „szuperintegrált térként” került a köztudatba a Szegedi Tudományegyetem Informatoriuma. Az informatikai újdonságokat és az információs technika vívmányait bemutató interaktív kiállítási tér a Szent-Györgyi Albert Agórában kap majd helyet. A tervek szerint az érdeklődők év végén nézhetik meg először a Magyarországon egyedülálló intézményt.

 

AzÖsszeköt és gazdagít’ szlogen foglalja össze legtömörebben az egyetlen közös célt. Sokféle szereplőnek lesz találkozási tere az Informatorium és mindaz, ami ebben a térben történik, az gazdagítja valamilyen irányban a szereplőket” – összegzi az ötletgazda, Z. Karvalics László, az SZTE Könyvtár- és Humán Információtudományi Tanszék docense az Informatorium alapvető funkcióját. Az egyelőre kevéssé ismert elnevezés Eugene Garfield-tól, a tudományos információszolgáltatás meghatározó kutatójától származik, aki még a 20. század derekán álmodta meg az „Informatoriumot”, „a jövő könyvtárát, a tudásra szomjazó tömegek intézményét”. 2012 végére, a szegedi Agórában válhat valósággá a tudós álma, az információs kultúra és az információs műveltség háza.


A kiállító tér

Innovatív berendezési tárgyakat, újszerű informatikai megoldásokat mutat majd be az intelligens mintaotthon és az „okos szoba”, az Informatorium látványos pontjai. A „Kütyüfarm” a legkorszerűbb technikai eszközöket hozza karnyújtásnyira, hiszen nem csak, mint műtárgyat nézhetik a látogatók, ki is próbálhatják a legmodernebb kütyüket. Több száz négyzetméteren terül majd el a képernyőfal: a LED- és LCD-képernyőket, plazmafalat és kivetítő-technikákat is ötvözi a legmodernebb vizualizációs megoldásnak szánt „Screen Wall”. Az Informatorium alapgondolata az interaktivitás, így minden bejárható, megnézhető és kipróbálható lesz: „Ne egy halott kiállítás, élő dolog legyen. Megszólítható emberekkel, egy sűrű, dinamikusan alakuló, változó térben” – mondja Z. Karvalics László.


A tudásműhely

3Az elképzelések szerint szoros kapcsolódás, együttműködés jellemzi majd az SZTE-t és az Informatoriumot. Nem csak a – szintén újdonságnak számító – háromdimenziós kutatói környezet, az intézmény minden részlege a tudományt szolgálja, modern eszközei és éppen kihasználatlan részei a kutatás és oktatás terei lesznek. „Hemzsegnek majd a diákok, informatikus könyvtárosok, informatikusok, talán még zenészek is, akik valamilyen tekintetben itt találnak megfelelő helyet. Sok hallgató ide jár majd órára, itt végez részben önkéntes tevékenységet, részben diákmunkát, de részt vehet kutatásokban, akár középiskolásokkal közösen is” – teszi hozzá a szakember. A Szegedi Tudományegyetem új kutatási eredményeinek, találmányainak kiállítási helyeként is funkcionál majd.


Közösség és szolgáltatás

2Iroda-négyzetméterek bérbeadására is alkalmasra tervezték az Informatóriumot, emellett több, speciális szolgáltatással biztosítja majd saját, hosszú távú fenntartását. Ilyen például a családi emlékek digitalizálása, az üzleti információkeresés és a helyiségek kiadása tárgyalásokra, konferenciákra. Az üzleti és tudományos szféra résztvevői mellett bármilyen, hasonló profilú érdeklődésközösség találkozási helye lehet majd Z. Karvalics László szerint.

Az ötletgazda „szegedikumnak” nevezi a kifejezetten a város és a régió kulturális közösségébe ágyazódó kezdeményezéseket, mint például a virtuális Szeged-gyűjtemény elkészítése. Helyi múzeumok és könyvtárak szegedi dokumentumait digitalizálva mutatnák be, kihasználva az Informatorium nem mindennapi képernyő-kapacitását.

A Gogol utca – Jósika utca és Londoni körút háromszögében épülő Szent-Györgyi Albert Agóra a város új kulturális és közművelődési központja. Az Informatorium mellett helyet ad majd a Százszorszép Gyermekháznak és a Szegedi Tudományegyetem Informatikatörténeti Gyűjteményének is, amely egyelőre Öthalomban várja a költözést.

Borbola Terézia

 

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)