A 2011-es esztendőt az egyetem „múltjára ébredésének” terveztük, vagyis a jubileum okán többet foglalkozunk a múltunkkal ebben az évben – mondta az SZTE Szaklevéltára által szervezett konferencián köszöntőjében Pál József, az egyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. Májusban arra emlékezett az intézmény, hogy 430 éve, 1581. május 12-én Báthory István erdélyi fejedelem egyetemalapító oklevelet adott ki, melynek nyomán megszületett az a jezsuita akadémia, amely utódának és szellemi-kulturális örökösének vallja magát a Szegedi Tudományegyetem. Ősszel pedig az egyetem Szegedre kerülésének 90. évfordulója vált aktuálissá (1921. október 9-én tartották az első tanévnyitót). A tudományos tanácskozáson kolozsvári, pécsi és hódmezővásárhelyi előadókat is köszönthettek.

Vekov Károly, a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem professzora ismertette azt a folyamatot, ahogy 1918–19-ben a románok kezére került a kolozsvári egyetem. Később is gyakran megfogalmazott érvként a kolozsvári magyar egyetem ellen az merült fel, hogy végig elmagyarosító szerepe volt. Arról már kevésbé szóltak, hogy az 1918–19-ben és később tevékenykedő erdélyi román nemzeti mozgalom, azaz az erdélyi román értelmiség java része éppen a kolozsvári egyetemen tanult – emelte ki Vekov Károly. Némi huzavona után született meg a döntés, hogy a románok átveszik a kolozsvári universitast, az egyetemi tanács azonban elutasította az eskütételt. Hónapokon keresztül próbáltak ellenállni a nyomásnak, ám sorra utasították ki Kolozsvárról és az országból a magyar professzorokat, beleértve az ekkor 71 éves rektort, Schneller Istvánt.

A kolozsvári intézmény ideiglenes, 1919–21 közötti budapesti működéséről szólt Vincze Gábor, a hódmezővásárhelyi Emlékpont munkatársa. A történész kiemelte: bármit is tartottak az Erdélyben maradottak, s bármit is vélelmezett később az utókor, azok a professzorok, akik 1919 őszén elhagyták Kolozsvárt, kényszernek engedelmeskedtek. Budán szálltak meg ideiglenesen az egyetemi tanárok, miközben erdélyi származásúak egy „lobbicsoportja” kormányzati szinten kötelezte el magát amellett az opció mellett, hogy az elűzött universitas Szegeden folytassa működését. Debrecen is „bejelentkezett” a felsőoktatási intézményért, ám a hajdúságiak „későn ébredtek”.

Az előadásból kiderült: Somogyi Szilveszter szegedi polgármester karolta föl a Tisza partjára történő költözés ügyét, s a város az önzetlenségben odáig ment el, hogy nemcsak épületeket ajánlott fel (kórházakat, iskolákat költöztettek át, vontak össze), hanem több mint 8 millió korona hitelt is felvett. A katolikus egyház és a lakosság is megmozdult, 1920 májusában népi kezdeményezés, aláírásgyűjtés indult az egyetem szegedi indulásáért. Később persze változott a helyzet, hiszen az elköltöztetett intézmények vezetői, az érintett iskolákba járó gyerekek szülei, a kórházakért aggódó polgárok körében megjelent az elégedetlenség is, ezt azonban a polgármesternek az első szegedi rektor, Menyhárt Gáspár segítségével sikerült letörnie. Közben Budán, a kolozsvári egyetem átmeneti szállásán 1920 januárjában megindult a rektori és a dékáni hivatal működése, illetve a vizsgáztatás, március 16-án pedig az oktatás is. Kezdettől fogva világos volt azonban mind a professzorok, mind a kormányzat számára, hogy ez csak kényszermegoldás, s az universitas Szegeden talál majd otthonra. Mindez 1921 őszén történt meg.

A szegedi egyetemszervező, Menyhárt Gáspár heroikus küzdelmét Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes, az SZTE jogi karának professzora idézte fel, bemutatva azt a hosszú és rögös utat, mely odáig vezetett, hogy a tanárok és a diákok számára valódi egyetemi életet teremtett Szegeden.

A konferenciát követően az SZTE képviselői koszorút helyeztek el az első szegedi rektor sírjánál a Belvárosi temetőben.

A. M. - P. M. L.

Fotók: Gémes Sándor