osszegyetemi_gt_kiemelt

Összegyetemi gólyatábor várja az elsőéveseket

Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat egyik legnagyobb rendezvénye, az összegyetemi gólyatábor a nyár utolsó napjaiban, 2014. szeptember 4–6. között nyújt feledhetetlen szórakozási és ismerkedési lehetőséget a Tisza-parti universitas újdonsült elsőseinek. Az egyetemi gólyatáborra tekintettel 2014. szeptember 5. (péntek) az elsőéves nappali tagozatos hallgatók számára rektori szünet.

A 2014. szeptemberi iskolakezdés előtt a Szegedi Tudományegyetem mind a 12 kara gólyatáborral várta az elsőéves diákokat, ahol a hallgatók játékos feladatok kereteiben ismerkedhettek meg felsőéves szaktársaikkal, csoporttársaikkal, valamint oktatóikkal. Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) a tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezi úgynevezett összegyetemi gólyatáborát, ahová a Szegedi Tudományegyetem minden fakultásának minden elsősét várják. Azok, akik a kari táborokban is részt vettek, ingyenesen látogathatnak el a háromnapos szegedi rendezvényre, a gólyáknak minden nap egyszeri meleg ételt biztosítanak térítésmentesen, óriás bogácsokból. Emellett a fesztivál területén ételbár és büfé is üzemel majd. Az SZTE 2014. évi összegyetemi gólyatáborának, melyet 2014. szeptember 4–6. között rendeznek, az újszegedi partfürdő ad otthont. A kapukat 4-én, csütörtökön 14 órakor nyitják, a felsőbb évesek és külsősök 17 órától látogathatják a rendezvényt. A háromnapos táborban csapatvetélkedő, strandparty és megannyi koncert várja a gólyákat. Fellépnek, többek között Punnany Massif, Brains, Majka & Curtis Live, Paso, Andro, Chris Lawyer, Ganxsta Zolee & a Kartel, Julia Carpenter, Kowalsky meg a Vega, Ivan and the Parazol, Hősök, Cloud 9+, Wondawulf, és Stereo Palma.


Osszegyetemi_golyatabor_2014
További fotók a korábbi összegyetemi gólyatáborokról


Az egyetemi gólyatáborra tekintettel 2014. szeptember 5. (péntek) az elsőéves nappali tagozatos hallgatók számára rektori szünet.


Az összegyetemi gólyatáborról további információ itt és a rendezvény Facebook-oldalán.


További információk


Információs blokk:

SZTE Összegyetemi Gólyatábor

2014. szeptember 4-6.

Szeged, Partfürdő

 

Facebook esemény:

 

Promovideo:


osszgt14_poster_WEB


 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 14-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.