nyilt_nap_2014_november_kiemelt

Több ezer középiskolás látogatott el az SZTE nyílt napjára

Az SZTE oktatási rektorhelyettese, Karsai Krisztina köszöntőjével kezdődött meg 2014. november 27-én az unversitas központi nyílt napja a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A középiskolásoknak az SZTE karait és képzéseit bemutató előadások, a fakultások kiállításai és akciói, központi tájékoztatók adtak iránytűt továbbtanuláshoz.

Nagy izgalommal és érdeklődéssel, kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a középiskolások és szüleik a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központba 2014. november 27-én reggel. Az SZTE összegyetemi nyílt napján akadt, aki térképpel, más kísérővel együtt indult „felfedező útra” az SZTE TIK kiállítási terében berendezett standok között. A szervezők 9 órától egészen 15 óráig várták a továbbtanulást tervezőket az SZTE központi nyílt napján.

 


Ahol tudás és szándék találkozik”


Karsai Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében elmondta: az egyetem vezetése tudja és hisz abban, hogy azért látogattak el a középiskolások a nyílt napra, mert információkat, tájékoztatást szeretnének kapni, a választott egyetemi szakról. Mások épp ötletre várnak, hogy mely szakot, mely kart válasszák. A Szegedi Tudományegyetem jelmondatát idézte a rektorhelyettes: „Ahol tudás és a szándék találkozik”.

„A tudás az, melyet mi, egyetemi oktatók képesek vagyunk az Önök számára közvetíteni. A szándék pedig az Önöké, mert eljöttek ide hozzánk, a Szegedi Tudományegyetemre és szeretnének a megalapozott döntéshez minél több érdemi információkat begyűjteni. Az egyetem szándéka pedig, az, hogy aki itt ma megjelenik, az minket válasszon a továbbtanulási döntés meghozatalakor” – fogalmazott az oktatási rektorhelyettes. Karsai Krisztina szavaiban arra bátorította a megjelent középiskolásokat: „kérdezzenek és beszélgessenek a megjelent szervezetek képviselőivel, hiszen azért vannak ma itt, hogy találkozzon a tudás és a szándék.”

 


Az SZTE a legkiválóbb vidéki egyetem


Az SZTE Hírportál olvasói számára azt is elmondta Karsai Krisztina, hogy úgy véli: „a Szegedi Tudományegyetem legfőbb vonzereje kifejeződik abban, hogy a legfrissebb HVG rangsorban a szegedi universitas a legkiválóbb vidéki egyetem”. „Mindez azért van, mert az egyetem képzésinek kiválósága vitathatatlan. Tény az is, hogy a Szegeden tanuló hallgatók szeretik az itt eltöltött éveket és ebben a megfelelő környezetben a hallgatói kiválóság is támogatást nyer” – mondta.

Azt javasolta az oktatási rektorhelyettes, hogy a hallgatók a jelentkezéskor csak azt a szempontot vegyék figyelembe, hogy mit szeretnének tanulni, mi az, ami érdekli őket.

„Ha még hezitálnak, nem tudnak dönteni a továbbtanulási irányról a diákok, akkor látogassanak el az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ standjához, ahol egy képzési orientációs teszt segítségével megtalálhatják az érdeklődésükhöz leginkább illő területet” – tanácsolta a középiskolásoknak.

 

Nyilt_nap_2014._november_27_galeria
Több ezer középiskolás az SZTE nyílt napján - GALÉRIA


Egyetemi karok és egységek bemutatói


Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban a szegedi egyetem képzéseit is bemutató nyílt napon a felvi.hu munkatársa összevont felvételi előadáson tájékoztatta a résztvevőket a felvételi eljárás legfontosabb kérdéseiről, friss információkkal segítette a diákokat a továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában.

Az universitas fakultásai mellett standdal várta az érdeklődőket számos egyetemi egység, szervezet is. Az SZTE TIK-ben 9 órától bemutatkozott az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, a Karrier Iroda, a Kulturális Iroda, a Klebelsberg Könyvtár, a Diákhitel Központ, az Alma Mater Iroda, a Hallgatói Szolgáltató Iroda, a Konfuciusz Intézet, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet, az egyetemi kollégiumok, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és a Sportközpont.

Az SZTE Média elindította az egyetem néhány érdekes látnivalót kínáló pontjára a média túráit.


 

Sport és nyelvtanulás, szálláslehetőség


Miden megtudhattak az érdeklődők az SZTE nyújtotta sportolási lehetőségekről az egyetemi Sportközpont standjánál. Sokan érdeklődtek a választható kurzusokról és a kötelező testnevelésórákról. A központ munkatársaitól megtudtuk, hogy számos mozgásformából választhatnak az egyetemi hallgatók, az egyszerű labdajátékoktól kezdve egészen az olyan extrém sportokig, mint a falmászás. A hallgatóknak két félév kötelező testnevelést kell elvégezniük. A Sportközpont szolgáltatási mellett a Naturtex- SZTE – Szedeák szurkolócsapatához is csatlakozhatnak a kosárlabda szerelmesei, és megtudhatják, mikor játssza következő meccseit a csapat.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat standjánál megannyi érdeklődő sorakozott. Leginkább a hallgatóknak nyújtott ösztöndíjakról és a különböző támogatási formákról kérdeznek a fiatalok, de sok határon túli magyar is érkezett, akiket a Zentán működő iroda munkája is érdekel – tudtuk meg. A középiskolásoknak elmondták, milyen feltételekkel és pályázási eljárással részesülhetnek tanulmányi és szociális ösztöndíjban, hogyan igényelhetnek szegedi tömegközlekedési bérletet és találkozhatnak az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat „SZTE-reo”magazinjának gólyaszámával is.

A nyílt napon fölvonultak az egyetemi kollégiumok is. Így például az Öthalmi Diáklakások, a Móra Ferenc Kollégium és az Eötvös Loránd Kollégium is. Balázs Kata elmondta: az Eötvös Loránd Kollégium nem csupán szálláshelyként, hanem szellemi műhelykén is szolgál lakóinak. A kollégiumba a Szegedi Tehetség- HÍD programmal jelentkezhetnek a 12. osztályos diákok, az ötnapos programon megismerkedhetnek az egyetemi élettel és ügyintézéssel, megtanulják az ETR és a Modulo rendszerek használatát, de számos szabadidős rendezvényen is részt vehetnek. A kollégium jelenlegi 74 hallgatójának lehetősége nyílik érdeklődésének megfelelő versenyeken, szakmai programokon és konferenciákon is részt venni.

Sokan érdeklődnek az egyetemi Idegennyelvi Kommunikációs Intézet standjánál. Az IKI általános nyelvi és szaknyelvi órákat, valamint általános és térítéses kurzusokat kínál az egyetem hallgatóinak. A diákok hét nyelven (angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz és román) tanulhatnak és hét különböző nyelvvizsgán mérhetik fel tudásukat kezdő szinttől egészen felsőfokig- tudtuk meg a központ munkatársaitól.


 

  Szolgáltató egyetem az SZTE


A Hallgatói Szolgáltató Iroda elsősorban a diákigazolvány kezeléssel kapcsolatos információkat ajánlja a középiskolások figyelmébe. Az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda ezenfelül az elektronikus könyvtámogatási rendszer működtetéséért, a diákhitel ügyintézésért, a Modulo elektronikus rendszer üzemeltetéséért, valamint a városi tömegközlekedési bérlet kiosztásáért is felel – tudtuk meg az iroda munkatársától. A fiatalok leginkább a diákigazolvánnyal kapcsolatos kérdésekkel fordulnak a standhoz.

Angol és magyar nyelven tájékoztatják az érdeklődőket az SZTE Konfuciusz Intézet standjánál. Az SZTE Konfuciusz Intézet munkatársai általános iskolákban, középiskolákban és az SZTE- n oktatnak kínai nyelvet. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a kínai kultúra megismertetésére is, ezért olyan különleges programokkal várják az egyetem polgárait, mint a Lampion Fesztivál, kínai csomózás és papírkivágás, kalligráfia kurzusok és madzsong est – tudtuk meg. Az érdeklődők a kínai ösztöndíj lehetőségekről is tájékozódhattak.

Hosszas sor várakozott a Diákhitel Központ standjánál is. Kérésünkre a központ munkatársa elmondta: a diákok, sokszor szüleikkel együtt fordulnak hozzá kérdésekkel, a diákhitel 1 és a diákhitel 2 egész rendszerével kapcsolatban. A diákhitel 1 szabad felhasználású konstrukció, melyet étkezésre, szállásra, ruházkodásra egyaránt felhasználhatnak a diákok. Ezzel szemben a diákhitel 2 kötött felhasználású, kizárólag az önköltség finanszírozására vehető igénybe, közvetlenül a felsőoktatási intézmény számlájára érkezik.


 

  Öregdiákok és leendő karrierek


Alumni horgászat” várta az érdeklődőket az SZTE Alma Mater Iroda standjánál. A fiatalok mindent megtudhattak az iroda működéséről és arról, hogyan lehetnek a tanulmányiak végeztével is SZTE-sek. Ügyességüket horgászatban mérhették fel: volt SZTE-s hallgatókat kell összepárosítani foglalkozásukkal. Emellett Szent-Györgyi Alberttel és Radnóti Miklóssal készíthettek közös képet az alumni iroda poszterénél, valamint régi egyetemi életet ábrázoló képekhez írhattak szövegbuborékokat.

Színes programokat kínál az SZTE Kulturális Iroda. Az SZTE Kulturális Iroda kiemelt rendezvénye az Őszi Kulturális Fesztivál és az Egyetemi Tavasz. Emellett számos kulturális, irodalmi témájú pályázatot hirdet az SZTE hallgatóinak, könnyű- és komolyzenei, színházi és képzőművészeti programokkal várja az egyetem polgárait – tudtuk meg.

A Klebelsberg Könyvtár négy különböző játékkal várta az érdeklődőket. A középiskolások számot adhattak első világháborús, irodalmi és könyvtári tudásukról, de megoszthatták kedvenc öt könyvüket is az SZTE Klebelsberg Könyvtár munkatársaival. A legügyesebbek notesz füzetet kaptak ajándékba. A középiskolások könyvtári túrán nyerhettek betekintést az egyetemi bibliotéka rejtelmeibe, megismerkedhettek a könyvtár különlegességeivel és a kölcsönzés rendjével is – tájékoztatott Gilinger Eszter.

A Karrier Iroda standjánál, az iroda működéséről és szolgáltatásairól tájékoztatják a fiatalokat és szüleiket. A Karrieriroda nemcsak tanácsadásokkal segíti az egyetemi diákokat, hanem gyakornoki és álláslehetőség megszerzésében is. Egy színes kerék segítségével olyan témákról is beszélgettek az érdeklődőkkel, mint például: mi szeretettél volna lenni gyermekkorodban, milyennek képzeled el a jövődet, mit gondolsz az egyetemi évekről. Az Alma Mater irodával és az Életvezetési Tanácsadó Központtal közösen szervezve parafatáblára tűzhetik ki a diákok, hogy milyen képzelik el magukat 2015-ben.

Az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ munkatársai azoknak a hallgatóknak nyújtanak segítséget, akik még nem döntötték el, hogy milyen területen tanuljanak tovább. Három számítógépnél képzési orientációs tesztet tölthettek ki a középiskolások, mely útmutatást ad a továbbtanuláshoz. Az Életvezetési Tanácsadó Központ szolgáltatásaival is megismerkedhettek a látogatók, de kreativitásukat is kiélhették, hiszen színes filcek, ollók és ragasztó segítségével egy fejet ragaszthattak tele, azzal kapcsolatban, hogy mit jutott eszükbe például az egyetemi évekről, vagy a karrierépítéstől.


 

Kari tájékoztató előadások, médiatúra és igazolásosztás


Az összegyetemi nyílt napon 9 órától folyamatosan három helyszínen mutatkoztak be az egyetem fakultásai. A továbbtanulás előtt álló fiatalok a tájékoztató előadásokon mélyebben is megismerkedhettek egy-egy egyetemi karral, mindent megtudhattak a képzésekről, a felvételi követelményekről, alkalmassági vizsgákról.

Akkora volt az érdeklődés az SZTE iránt, hogy sok középiskolás nem jutott be egy-egy előadásra. Nekik a szervezők a kiállítási térben lévő kari standok látogatását javasolták.

Az SZTE Média Centrum idén először hirdetett Média Túrát diákújságíróknak az összegyetemi nyílt nap egy részében. Többek között Kecskemétről és Zentáról is társultak kíváncsi kérdezők a szegedi „kollégákhoz”. Az SZTE újszegedi Embertani Tanszékének csontraktárától kezdve a szuperlézerhez kapcsolódó laboratóriumokon át az orvosi beavatkozások elsajátítását segítő skills központig; illetve az SZTE JGYPK Tudáskapujától kezdve a mérnök kari épületen át a sportközpontbeli falmászókig több egyetemi egységbe is bekukkanthattak a diákújságírók és fotósok. A Média Túra más résztvevőinek pedig cikk- és fotóelemzéssel, az SZTEtelevízió két stúdiójában interaktív foglalkozással tartottak „gyorstalpalót” az SZTE Média Centrum profi újságíró és fotóriporter munkatársai.

13 órától a felvi.hu munkatársa összevont előadáson tájékoztatta a fiatalokat a felvételi eljáráskor felmerülő legfontosabb kérdésekről.

14 órától az SZTE Tanulmányi és Információs Központ Átriumában igazolást kaptak a középiskolai diákok arról, hogy ellátogattak az összegyetemi nyílt napra.

Az SZTE összegyetemi nyílt nap szervezői – többek között az SZTE Rektori Hivatal Marketing és Kommunikációs Igazgatóság munkatársai – elmondták: több mint 2500 középiskolás regisztrált az idei őszi programra, de becslésük szerint háromezernél is több érdeklődő jelent meg az őszi nyílt napon.

 


Kari nyílt napok és szülői értekezlet


Folytatódik a felvételi tájékoztatás: az SZTE kari nyílt napjainak sora már elkezdődött és 2015. január 31-én zárul. 

Az SZTE 12 kara az alábbi időpontokban várja az érdeklődő középiskolásokat, szülőket, pedagógusokat:

  • Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar nyílt napja: 2015. január 8. (csütörtök) 10 óra, Szeged, Tisza L. krt. 54.
  • Az SZTE Általános Orvostudományi Kar nyílt napja: 2014. december 6. (szombat), 11 óra, Szeged, Dóm tér 13.(Szent-Györgyi Albert Oktatási Központ, Ivánovics György-terem)
  • Az SZTE Bölcsészettudományi Kar 1. nyílt napja: 2014. december 8. (hétfő), 10 óra, Szeged, Egyetem u. 2., II. em. (BTK Auditórium Maximum); a Bölcsészettudományi Kar 2. nyílt napja:2015. január 31. (szombat), 10 óra, Szeged, Egyetem u. 2., II. em. (BTK Auditórium Maximum)
  • AZ SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 1. nyílt napja: 2015. január 10. (szombat), 10 óra, Szeged, Temesvári körút 31.; az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 2. nyílt napja:2015. január 30. (péntek), 10 óra, Szeged, Temesvári körút 31.
  • Az SZTE Fogorvostudományi Kar nyílt napja: 2015. január 10. (szombat), 10 óra, Szeged, Tisza Lajos krt. 64-66., II. emeleti tanterem
  • Az SZTE Gazdaságtudományi Kar nyílt napja: 2014. december 8. (hétfő) 9 óra, Szeged, Kálvária sgt. 1.
  • Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar nyílt napja: 2015. január 25. (vasárnap), 10-12 óra, Szeged, Eötvös u. 6.
  • Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar nyílt napja: 2014. november 20. (csütörtök), 11 óra, Szeged, Boldogasszony sgt. 6. (JGYPK díszterem).
  • Az SZTE Mezőgazdasági Kar 1. nyílt napja: 2015. január 9. (péntek), 11 óra, Hódmezővásárhely, Andrássy út. 15.; a Mezőgazdasági Kar 2. nyílt napja: 2015. január 30. (péntek), 11 óra, Hódmezővásárhely, Andrássy út. 15.
  • Az SZTE Mérnöki Kar 1. nyílt napja: 2014. december 11. (csütörtök), 15 óra, Szeged, Mars tér 7., I. előadóterem; a Mérnöki Kar 2. nyílt napja: 2015. január 13. (kedd), 10 óra, Szeged, Mars tér 7., I. előadóterem; a Mérnöki Kar 3. nyílt napja: 2015. január 24. (szombat), 10.00, Szeged, Mars tér 7., I. előadóterem.
  • Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar nyílt napja: 2014. december 5. (péntek), 10-14 óra, központi előadás: 11 óra, Szeged, Ady tér 10. (SZTE TIK Kongresszusi terem).
  • Az SZTE Zeneművészeti Kar nyílt napja: 2014. november 27. (csütörtök), időpont később, Szeged, Tisza L. krt. 79-81.

 

Az SZTE összegyetemi nyílt napra és szülői értekezletre várja 2015. február 7-én (szombat) az érdeklődőket az SZTE központi épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.).

 

SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotók: Herner Donát

 

Korábban írtuk:

Nyílt napokon és középiskolákat látogatva mutatkozik be az SZTE

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

image0

Rajzok és festmények, valamint egy kiadvány lett a végeredménye az SZTE Rajz-művészettörténet Tanszék hallgatói, valamint a design- és művészetmenedzsment mesterszakosok közös kurzusának. A féléves projekt célja az volt, hogy a hallgatók művészeti eszközökkel hívják fel a figyelmet a pszichés problémák társadalmi megítélésére és az azokkal kapcsolatos előítéletekre. A Batyu című kiadványt és az alkotásokat december 12-én 18 órától ismerheti meg a közönség a Jazz Kocsmában. A hallgatók az eladásokból származó teljes bevételt az ópusztaszeri Napsugár Pszichiátriai Otthon javára ajánlják fel.