Az előadás során 19-20. század fordulójának két kiadatlan műve került terítékre, melyek írói a kor egyik jellemző művészeti jelenségéhez, a ködlovagokhoz tartoztak. A ködlovagnak nevezünk olyan kávéházi bohém irodalmárokat és képzőművészeket, akik új kifejezési formákat, új utakat kerestek – magyarázta Kelemen Zoltán. Lovik Károly és Török Gyula művei nem a hagyományos értelemben vett Jókai-féle történelmi regények, de jelentős társadalomtörténeti vonzatuk van.

Megtudhattuk, hogy Lovik Károly az írói közösségtől távol, visszavonultan alkotott, egyfajta aszketikus mesterként jellemezte őt az előadó. Lovik elfordult a történelemtől, és a társadalmat az egyén habitusán és a társadalomban elfoglalt helyén keresztül kutatta. Vadászkutyák nemesítésével és versenylovak kiképzésével foglalkozott, amelyeket nem csupán szakmunkáiban rögzítette, hanem irodalmi alkotásaiba is belecsempészte. Így teszi ezt az előadáson tárgyalt művében, a Görgey csillagában is, hiszen a cselekmény kezdetén a főszereplő, Andornaki egy berlini lóversenyen van, amikor tudomást szerez a magyar forradalom kitöréséről. Lovik Andornakija egy hétszilvafás kisnemes, aki nem kerget álmokat történelmi státuszának visszaszerzéséről, inkább önkritika és motiválatlanság jellemzi. Erre az állapotra a századforduló több írója is az „átmenet” kifejezést használja, amely a kor magyar kisnemesének céltalan létmódját, kihívás és felelősség nélküli életét jelenti. A műben több magyar történelmet alakító személy, például Görgey Artúr vagy Deák Ferenc, a főszereplő ismerőseként, magánszemélyként jelenik meg, ez is a szerző történelemelutasító szemléletét mutatja. Andornaki bécsi tartózkodásán keresztül ismerhetjük meg azt a kedélyes hangulatot, amellyel az osztrákok a forradalmat hírét fogadták.

A mű másik kulcsfogalma az akarat – mondja Kelemen Zoltán –, amelyen keresztül azt a kérdést teszi fel az író, hogy a magyarok hogyan ismerhették fel a történelmi pillanatot, honnan vették azt a mérhetetlen bátorságot, hogy kezükbe vegyék a sorsukat egy forradalom kirobbantásával. Ez az akarat az, amely kibillenti a kisnemeseket az átmenet állapotából és így egy új Magyarország teremthető meg. Lovik megjósolja a 1910-es évek háborúit, a magyarok vereségét és egy újabb kiegyezésre számít. Hirtelen szívroham miatti halála megakadályozta művének befejezésében. Az elkészült három fejezet posztumusz jelent meg a Nyugatban, 1916-ban.

Az előadás végén Török Gyula kisregényét, az Egont elemezte hasonlóképpen a docens. Török Gyula életműve egy határozott ívet rajzol arról a kérdéstől, hogy hol van a dzsentri helye a századfordulón Magyarországon és az Egon az az írás, melyben végül teljesen leszámol a dzsentrivel. Egon egy antiszemita huszártiszt, aki tévesen arról értesül, hogy zsidó származású, ezért vívódások után végül a zsidó hitet választja és beilleszkedik a zsidó közösségbe, azonban végül megtudja, hogy értesülései hamisak voltak. Az író kortársainak reakciója elutasító volt a kisregénnyel kapcsolatban, de Kelemen Zoltán a mű relevanciája mellett érvel, mint mondja: „Török társadalmi és politikai szemléletét türközi a kisregény, hiszen itt is radikálisan veti fel a dzsentri polgári asszimilációjának kérdését”.

Kelemen Zoltántól megtudhattuk, hogy az említett két mű eredményes kiadása újabb filológiai kutatásokra ösztönözte az irodalomtudósokat, melynek célja, hogy retrospektív szövegek beemelésével további regényeket is megismerhessen a nagyközönség.

SZTEinfo – Németh Klára