Angol tanulmányi versenyt hirdetett az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete tanulmányi versenyt hirdetett a régió középiskolásai számára. A döntőt az SZTE BTK épületében 2014. március 29-én tartják.

Az iskolákban online teszt kitöltése jelentette az első, írásbeli fordulót azon az angol tanulmányi versenyen, amelyet a régió középiskolásainak hirdetett meg a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézete. A verseny második, szóbeli fordulóját 2014. március 29-én, szombaton tartják az SZTE Bölcsészettudományi Kar épületében (Szeged, Egyetem utca 2.).

A verseny ideje alatt a látogatóknak tájékoztatókat tartanak az egyetemi életről, az SZTE Angol-Amerikai Intézetéről és programjairól. Ezért a szervezők szívesen látnak minden érdeklődőt a versenyzőkön és a felkészítő tanárokon kívül is!

 

Program

09:45-10:00 érkezés

10:00-10:15 SZTE BTK Kari Konferenciaterem, köszöntő, eligazítás

10:30-11:15 a szóbeli verseny első része, két csoport, két zsűri: X. és III. terem

11:15-12:00 Kari Konferenciaterem, előadás (20 perc), majd találkozó az Intézet

oktatóival és hallgatóival

12:00-12:45 Kari Konferenciaterem, a verseny második része

12:45-13:30 Kari Konferenciaterem, előadás (20 perc), majd találkozó az Intézet

oktatóival és hallgatóival

13:30-14:00 Kari Konferenciaterem, eredményhirdetés, díjátadó

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)