10_eves_a_TIK_kiemelt

Koncertbelépő a TIK-et ünneplőknek

10 éves az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ. A 2014. december 9-i születésnapi ünnepen éjfélig tartó programkavalkád és sok-sok meglepetés várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor kezdődik, aztán a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad koncertet, amelyre még lehet jelentkezni.

A Szegedi Tudományegyetem büszkesége, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ az integrált SZTE első nagyberuházása. Az SZTE TIK 2014. december 9-én ünnepli megnyitásának 10 éves jubileumát. Az elmúlt évtizedben tekintélyes konferenciáknak, díjátadóknak, nagy érdeklődésre számot tartó könyvtári programoknak, egyetemi nyílt napoknak, állásbörzéknek, gólyabáloknak, előadásoknak szolgált otthonául az SZTE TIK.

 

Minden egyetemi polgárt és más érdeklődőt is szeretettel várnak a szervezők, 2014. december 9-én (kedden) 11 órakor, a TIK kongresszusi termébe, ahol akusztikus koncertet ad a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Gyüdi Sándor vezényletével Vivaldi: A négy évszak című műve csendül föl. A koncerten a részvétel díjtalan, viszont előzetes regisztrációhoz kötött az ülőhelyek korlátozott száma miatt. A szervezők kérik, hogy a koncertbelépőt igénylők az info@tik.u-szeged.hu email címen jelezzék részvételi szándékukat legkésőbb 2014. december 8-án (hétfőn) 16 óráig!

 

12 órától „Tiétek a TIK” jelmondattal folytatódik a születésnapi ünneplés. A látogatókat csocsóbajnokság, kvízbajnokság, könyvtári túrák, a könyvkölcsönzésre vonatkozó „kegyelem órája” és természetesen születésnapi torta is várja.

20 órától házibulit tartanak az Útközband zenekarral, majd 22 órakor tombolasorsolás lesz: a fődíj egy IPHONE 5S.

Az egész napos eseményről folyamatosan frissülő információ olvasható és látható az SZTE TIK Facebook-oldalán vagy közvetlenül az esemény Facebook-oldalán.

 

SZTEinfo

 

Korábban írtuk:

Ünnepelj a 10 éves TIK-kel!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

image0

Rajzok és festmények, valamint egy kiadvány lett a végeredménye az SZTE Rajz-művészettörténet Tanszék hallgatói, valamint a design- és művészetmenedzsment mesterszakosok közös kurzusának. A féléves projekt célja az volt, hogy a hallgatók művészeti eszközökkel hívják fel a figyelmet a pszichés problémák társadalmi megítélésére és az azokkal kapcsolatos előítéletekre. A Batyu című kiadványt és az alkotásokat december 12-én 18 órától ismerheti meg a közönség a Jazz Kocsmában. A hallgatók az eladásokból származó teljes bevételt az ópusztaszeri Napsugár Pszichiátriai Otthon javára ajánlják fel.