Az előadás három főbb részre tagolódott, először egy általános betekintést nyerhettünk a középkori lovagi kultúra világába. Itt leginkább a különböző műfajú források szempontrendszerei szerint alkothattunk képet a lovagi eszményről. Az előadó kiemelt három főbb regisztert – így a románcokat, egyházi beszámolókat, valamint a lovagi értekezéseket – és azt vizsgálta, e műfajok milyen aspektusból közelítik meg a lovagi ideált. A románcok alapvetően egy romantikus koncepció alapján egyfajta preskriptív, előíró funkcióval bírnak, erősen sztereotipizálnak. Az egyházi beszámolók a lovagokat a hívő és a harcos tökéletes kombinációjának tartják, míg a lovagi értekezések egy mélyebb, áthatóbb képet fest a lovagi kultúráról. A források betekintést engednek a beavatási szertartásokba, és azok szimbolikájába, valamint foglalkozik a lovagiasság eredetével.

Ezután rátérünk a második pontra, ami már hangsúlyt fektet az erőszak és lovagság viszonyára. Kanizsai Ágnes többször utal arra a különbségre, amit mindenképp deklarálni kell a két fogalom vizsgálata előtt, mégpedig hogy alapvetően kétfajta erőszak létezett a középkori elgondolás szerint. Míg az egyik egy kvázi legitim módon zajlik – hiszen valami ellenében lép fel –, addig a másik célja a puszta destrukció. Ez utóbbira jó példa a magánháború, mely igen meghatározó volt a korban, és amiért a lovagok ambivalens karakterré váltak. Egyszerre töltötték be ugyanis a hit őrei, illetve a veszélyes katona szerepét. A lovagi irodalomban az erőszak egy aktív társadalomformáló erő, mely kérdéseket vet fel, és konstruktív megoldást kínál. Több korabeli forrás is hangot ad a renddel kapcsolatos aggályoknak, ugyanis felismerik a lovagságban rejlő romboló potenciált.

Kanizsai Ágnes mintegy átkötésként ezen gondolathoz két szerző a 15. században élt lovag Sir Thomas Malory és a huszadik században tevékenykedő író, T.S. White szövegeit veszi alapul. Szóba kerül az Artúr-mondakör, és az előadó ezen a példán keresztül szemlélteti az erőszak működését, illetve annak megfékezési lehetőségeit. A szerzők állítása szerint a lovagi kör egyfajta erőszak-elnyomó, azt legitimizáló szervezetként is funkcionál, ugyanis az agressziót valami jó szolgálatába állítja – így például a Szent-Grál küldetés vagy a kereszteshadjáratok – azonban mindezek csak ideiglenes megoldást jelentenek, hosszú távon nem biztosíthatják a negatív energiák átcsoportosítását.

Az előadás azzal a konklúzióval zárul, hogy az erőszak nem szabályozható, ugyanis annak alapjai az emberi természetbe vannak kódolva.

Ottroba Anna