A pekingi Beijing International Studies University (BISU) 13 diákja fejezte be kedden alapszakos tanulmányait karunkon. A hallgatók külföldiekre adaptált Magyar alapszakon tanultak hungarológia specializációval kiegészítve.
A képzés összeállításakor az elsődleges szempont az volt, hogy a nyelvtudásuk fejlesztése mellett átfogó ismereteket szerezzenek a magyar történelem és kultúra számos területéről. Mivel a legtöbben a kínai-magyar kapcsolatok területén fognak elhelyezkedni, alapvető diplomáciai ismereteket, kapcsolattörténetet és tolmácsolást-fordítást is tanultak. Többen közülük mesterszakon a BTK-n folytatják tanulmányaikat, de vannak, akiket már most megkerestek állásajánlatokkal kínai cégek.
A családias zárórendezvényen prof. dr. Gyenge Zoltán köszöntötte a diákokat, majd Árvay Anett programvezetővel a diákok felidézték az elmúlt három év fontos pillanatait, kihívásait és az élményt adó szakmai kirándulásokat. Többen közülük nem is tudtak hazalátogatni a három év folyamán, így Szeged kicsit az otthonukká vált, tanáraikra pedig sokszor mentorként tekintettek. Az eltérő kultúra és oktatási stílus ellenére a hallgatóknak maradandó élmény marad az elmúlt három év.
A három legkiemelkedőbb hallgató, Wang Yulin, Liu Xinwei és Wang Enyue jutalomkönyvben részesült a záróünnepségen.
Hallgatóinknak ezúton is gratulálunk!