- A képregénykutatás itthon, mint Ön is írja egy 2007-es, a Médiakutatóban megjelent cikkében, sokáig nem volt része a tudományos diskurzusnak. Mikor és minek a hatására kezdett el mégis a képregénnyel mint médiummal foglalkozni?

- Az első képregényekkel még gyermekként találkoztam, és a médium azóta is része a személyes médiamixemnek. A képregény egy változatos tartalmú, sok kulturális változattal rendelkező médium, így minden életszakaszban találtam a magam számára kedves alkotásokat: sőt, egyre többet, hiszen a médium sokat érett az elmúlt évtizedekben. Az egyetemen kommunikáció- és médiatudományt, valamint történelmet hallgattam. A tanulmányaim során meglepő volt számomra, hogy mennyire kevesen foglalkoznak tudományos szempontok mentén a képregénnyel. Ismert, mégsem elismert, alig vizsgált médiumként természetes módon kínálkozott kutatási területként, és az egyetem utolsó éveitől kezdve számos képregényekkel kapcsolatos publikációt jegyzek. A médiatudományos érdeklődésem jóval túlmutat a képregényeken, de a munkásságom jelentős része azóta is a médium körül forog.

- Tág értelemben véve rendszerint a populáris kultúrát veszi górcső alá. Mik a tervei a jövőre nézve ezen a területen?

- A kritikai kultúrakutatás területén gyökerező kritikai populizmus, a populáris kultúrát nem el- vagy megítélni, hanem megérteni kívánó, ám a tudományos standardokból ennek ellenére sem engedő tudományos paradigma mindig is vonzó volt számomra, hiszen főként a populáris kultúra jelenségeit vizsgálom. Egyes területekről inkább a kurzusaimon, másokról inkább a publikációimban értekezek. Jelenleg A comics szerzői kora – Az észak-amerikai képregény újraintézményesülése a 21. században című kötetem kéziratán dolgozom.

Dr. Dunai Tamás

- Hogyan kezdődött a tehetséggondozásban végzett munkája? Miért érzi fontosnak ezt?

- Tág értelemben véve: az első szakdolgozómmal. A személyiségemből fakad, hogy mindig is feszélyezett kissé a frontális oktatás, különösen a nagy előadások tartása, viszont a kisebb szemináriumokon, illetve a szakdolgozókkal végzett munka során fel tudtam oldódni: a közös ötletelés, az együtt gondolkodás, az érvek és ellenérvek ütköztetése, a témák kidolgozása vagy a kutatáshoz szükséges optimális módszerek meglelése nyújtotta intenzív szellemi kihívás tölt fel. Tizenhárom éve tartok tudományos írásgyakorlat jellegű kurzust, ahol a hallgatók által felvetett témákon való ötletelést élvezem igazán. Bármennyi szakdolgozóm is volt éppen, ameddig a részükről megvolt az igény az intenzív együttműködésre, mindenkire mindig szántam időt – sokszor az életem más részeit is alárendelve ennek. Többször megesett, hogy még húsvét hétfőn is a készülő szakdolgozatokat olvastam, vagy akár hajnali négykor felkeltem, hogy egy reggeli konzultációra átolvassak egy-egy fejezetet. Ma már igyekszem kijelölni a határokat, de a lelkesedésem nem változott. Amikor elárvult a szegedi kommunikáció- és médiatudományi diákkör, természetes választásnak tűnhettem ennek a vezetésére annak ellenére is, hogy korábban nem vezettem diákköri dolgozatot.

- A Mestertanár Aranyérmet a legalább egy évtizede eredményesen dolgozó mentorok kaphatják meg. Mely eredményeit emelné ki az elmúlt időszakból?

- 2013 óta rendszeresek opponálok dolgozatok az OTDK-n, de csak 2017 szeptemberében vettem át a diákkör vezetését. Az első témavezetettjeim 2019-ben, a XXXIV. OTDK-n indultak el, ahonnan Rudisch Ferenc Martin egy első helyezést és egy különdíjat, Lengyel Nikolett Lilla egy harmadik helyezést és egy különdíjat, Varga Tibor Szabolcs pedig egy különdíjat hozott el, ami eloszlatta a kezdeti bizonytalanságom a diákkör vezetésével kapcsolatban. Ferenc két évvel később is megnyerte a tagozatát, ezzel a teljesítménnyel kiérdemelve a Pro Scientia Aranyérmet, Tibor pedig ismét különdíjjal távozott. Jelenleg mindketten doktori hallgatók, Ferenc emellett tanársegédként is kiveszi a részét a szegedi tanszéki munkából.

Rudisch Ferenc Martin, Dr. Dunai Tamás mentoráltja, a Pro Scientia Aranyérem ünnepélyes átadóján.

- Mit gondol a tudományos tehetséggondozás jövőjéről és a hallgatókkal való közös munkáról? Mi az, ami ezen a területen Ön szerint a legnagyobb nehézséget jelenti manapság és mi lehet annak a megoldása?

- Többféle nehézség is adódik. Az egyik inkább a diákkör sajátja. A szegedi kommunikáció- és médiatudomány szakra jelentkező hallgatók egy része kifejezetten gyakorlatorientált, arányaiban kevesen érdeklődnek a tudományos pálya iránt, így nem olyan egyszerű felkelteni az érdeklődést a diákköri munka iránt. Az egész mögött persze egy rendszerszintű probléma is húzódik: az egyetemi és a kutatói karrier eleve nem különösebben vonzó a hallgatók többsége számára, így a tudományos verseny, amely ennek fontos – jellemzően első – lépése, szintén kevéssé hívogató. A felmerülő gondokra adott válaszom ugyan naivnak tűnhet, mégis hiszek abban, hogy lelkesedéssel és elhivatottsággal ezek a tényezők bizonyos mértékig kompenzálhatók. És persze jelezni kell a hallgatók számára, hogy a belefektetett energia nem kizárólag a tudományos pályán térülhet meg, mert egyrészt a médiatudományi kutatások jelentős része kurrens, kortárs jelenségeket vizsgál, a minket körülölelő médiakörnyezetről és társadalomról szól, másrészt a verseny során olyan széles körben hasznosítható készségek is fejleszthetők, mint a rendszerezett, fókuszált gondolkodás vagy a prezentációs technikák.

Dr. Csábi Eszter ugyancsak Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült - a vele készített interjúnk itt olvasható.

A kitüntetéshez gratulálunk oktatóinknak!

Borítókép: u-szeged.hu