nyito1

Kinevezéseket és elismeréseket adtak át a Szegedi Tudományegyetemen

A 2022/23-as tanévben a Szegedi Tudományegyetemen mintegy 120 egyetemi polgár korábbi időszakban nyújtott teljesítményét ismerték el vezetői megbízással, új munkaköri vagy kitüntető cím adományozásával, díszoklevéllel. A humánpolitikai átadónak a Rektori Hivatal díszterme adott otthont, 2023. június 29-én. Az elismeréseket Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja adta át.

– Az elmúlt évtizedek kirajzolták a Szegedi Tudományegyetem útját: az oktatás, kutatás és gyógyítás mellett, a társadalmi felelősségvállalás lett az intézmény negyedik missziója. Ennek az egyik alapja nem más, mint szakembereket biztosítani a régió számára. Számomra a legfontosabb mindebből az, hogy a legkiválóbb szakembereket biztosítsuk. Lehet, hogy napjainkban a múltra való visszatekintés nem túl népszerű, de úgy gondolom, hogy az, akinek van mire visszatekintenie, annak büszkén kell visszanéznie a múltra. A nagy elődeink gondolatai, útmutatásai mentén megyünk tovább, így nyilvánvaló, hogy a legkiválóbbak kitüntetése ma az értékeineket húzza alá. Az, hogy kiket nevezünk ki azokba a pozíciókba, amely pozíciókban betöltött szerepek nagyban meghatározzák az egyetem jövőjét, az az egyetem vezetésének az egyik legfontosabb feladata. Ezt a rendszert egy erős, hatékony belső hálózat működteti, ez az, ami lehetővé teszi, hogy nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi területeken is kimagasló eredményeket vagyunk képesek elérni. De a címek, a kitüntetések és az előrelépések csak eszközök, és nem szabad, hogy célok legyenek. Ezen eszközök használatához kívánok sok sikert ma önöknek – összegezte gondolatait Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.


img_3670_450x330
Prof. Dr. Rovó László


Prof. Dr. Rovó László köszöntőjében megemlékezett Csapó Benőről, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének professor emeritusáról és Neveléstudományi Doktori Iskolájának meghatározó alakjáról, aki néhány napja tragikus körülmények között életét vesztette.

 

– Nehéz tanév áll mögöttünk, nagyon sok fejlesztést hajtottunk végre és ugyanennyi van folyamatban. Ezek jellemzően eszközökre, infrastruktúrára vonatkoznak. Van közöttük olyan, amely beszerzésére, megvalósulására már hosszú ideje várunk. Ám ettől fontosabb, hogy az egyetem önökről, rólunk szól. Önök és mi vagyunk azok, akik ezt az egyetemet azzá tesszük, ami, és nem pedig az eszközök. Ezt bizonyítja az a néhány napos hír is, ami a QS rangsort ismerteti, ami a rangsorok egyik legobbjektívebb rangsora, ahol idén is a Szegedi Tudományegyetem lett Magyarország legjobb egyeteme. Ez annak köszönhető, hogy az egyetem dolgozói, attól függetlenül, hogy milyen pozícióban vagy feladatkörben ténykednek, a tudásukhoz mérten a lehető legjobbat adják magukból. Hiszem és látom, hogy minden kolléga elkötelezett és az, hogy valaki a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, presztízs értékű nemcsak a városban, az országban, hanem nemzetközi szinteken is. A cél továbbra is az, hogy megfeleljünk annak a kiszélesedett feladatrendszernek, aminek a részesei vagyunk. Remélem, hogy ez az önök segítségével a jövőben is ugyanilyen eredményesen sikerül majd – emelte ki Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja.


img_3682_450x330
Dr. Fendler Judit


Az vezetők átadták a megbízásokat, kinevezéseket és az elismeréseket.

 

2023. július 1-jétől az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karra szóló dékáni (magasabb vezetői) megbízást kap Dr. Tálosiné Dr. Tóth-Molnár Edit, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára.

 

2023. július 1-jétől az Állam- és Jogtudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Dr. Antal Tamás Róbert, egyetemi tanár az Európai Jogtörténeti Tanszékre és Prof. Dr. Hajdú József, egyetemi tanár a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékre.

 

2023. július 1-jétől a Bartók Béla Művészeti Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Dr. Kecskés György, egyetemi docens a Rézfúvós Tanszékre, Dr. Zsigmond Zoltán, egyetemi tanár a Zongora Tanszékre.

 

2023. július 1-jétől a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karra szóló intézetvezetői megbízást kap Zentainé Dr. Kollár Andrea, egyetemi docens a Romanisztika Intézetbe, Dr. Ferwagner Péter Ákos, egyetemi docens a Történeti Intézetbe. Dr. Fenyvesi Anna, egyetemi tanár az Angol-Amerikai Intézetbe, Dr. Bibok Károly, egyetemi tanár a Szláv Intézetbe és Dr. Bombitz Attila, egyetemi docens a Germán Filológiai Intézetbe.

2023. július 1-jétől a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Dombováriné Dr. Korom Erzsébet, egyetemi docens az Oktatáselmélet Tanszékre, Dr. Fogarasi György Róbert, egyetemi docens az Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszékre, Dr. Sebők Ferenc, egyetemi docens a Történeti Segédtudományok Tanszékre, Dr. Simon András, egyetemi docens a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékre, Dr. Tóth Zoltán János, adjunktus a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékre, aki egyúttal a Tanszékre szóló egyetemi docens kinevezését is átvette. Dr. Kiss Attila Miklós, egyetemi tanár az Angol Tanszékre, Dr. Papp Sándor, egyetemi tanár az Altajisztikai Tanszékre, Dragon Zoltán, adjunktus az Amerikanisztika Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízása mellett pedig az egyetemi docens munkakörre szóló kinevezését is átvehette.

 

img_3650_450x330
Az egyetem vezetése.


2023. július 1-jétől az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Dr. Tobak Orsolya, főiskolai docens a Preventív Egészségügyi Gondozás Tanszékére.

 

2023. július 1-jétől a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra szóló intézetvezetői megbízást kap Gál Lehel József, főiskolai docens a Művészeti Intézetbe, Hajdúné Dr. Petrovszki Zita Ilona, főiskolai docens a Testnevelési és Sporttudományi Intézetbe.

 

2023. július 1-jétől a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Asztalos Andrea, főiskolai docens az Ének-zene Tanszékre, Dr. Radács Marianna, főiskolai tanár a Környezet-biológia és Környezeti Nevelés Tanszékre, Dr. Tóth Sándor Attila, főiskolai tanár a Tanítóképző Tanszékre.

 

2023. július 1-jétől a Mérnöki Karra szóló intézetvezetői megbízást kap Dr. Zsótér Brigitta Tünde, egyetemi docens a Mérnöki Menedzsment és Ökonómiai Intézetébe.

 

2023. július 1-jétől a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Dr. Ágoston Gergely, egyetemi docens a Családorvosi Intézet és Rendelőbe, aki egyúttal egyetemi docens munkakörre szóló kinevezését is átvehette. Dr. Baczkó István, egyetemi tanár a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetbe, Dr. Kincses Zsigmond Tamás, egyetemi tanár a Radiológiai Klinikára, Dr. Klivényi Péter, egyetemi tanár a Neurológiai Klinikára, Dr. Martinek Tamás, egyetemi tanár az Orvosi Vegytani Intézetbe.

 

2023. július 1-jétől a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását és egyetemi tanár kinevezését kap Dr. Gyulai Rolland Péter, a Kórélettani Intézet vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását Dr. Rakonczay Zoltán, az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását pedig Dr. Peták Ferenc kapta.

 

2023. július 1-jétől a Szent-Györgyi Albert Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoportjába szóló csoportvezetői megbízást kap Rápoltiné Dr. Keresztes Csilla, egyetemi docens.

 

2023. július 1-jétől a Természettudományi és Informatikai Karra szóló intézetvezetői megbízást kap Fodor Ferenc, egyetemi tanár a Bolyai Intézetbe, Dr. Hopp Béla, egyetemi tanár a Fizikai Intézetbe.

 

2023. július 1-jétől a Természettudományi és Informatikai Karra szóló tanszékvezetői megbízást kap Dr. Bánhelyi Balázs, egyetemi docens a Számítógépes Optimalizálás Tanszékre, Dr. Bátori Zoltán, egyetemi docens az Ökológiai Tanszékre, Dr. Fehér Attila Sándor, egyetemi tanár a Növénybiológiai Tanszékre, Dr. Székely Péter, egyetemi docens a Kísérleti Fizikai Tanszékre, Dr. Varga Csaba, egyetemi docens az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékre. Dr. Jelasity Márk, egyetemi tanár a Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszékre, Iván Szabolcs, egyetemi docens a Számítástudomány Alapjai Tanszékre, Dr. Molnár Lajos Gábor, egyetemi tanár az Analízis Tanszékre valamint Dr. Sümegi Pál, egyetemi tanár a Földtani és Őslénytani Tanszékre.


img_3751_450x330
Az elismeréseket az SZTE rektora és kancellárja adták át.
2023. június 15-től a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karra szóló egyetemi docens kinevezését kap Dr. Gyengéné Dr. Nagy Márta Mária, egyetemi docens a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékre, Dr. Kovács Szilvia, adjunktus a Középkori Egyetemes Történeti Tanszékre, Rábai Krisztina adjunktus a Történeti Segédtudományok Tanszékre, Dr. Szendi István tudományos munkatárs a Személyiség-, Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékre valamint Tóthné Dr. Jancsó Katalin, adjunktus a Hispanisztika Tanszékre.


2023. július 1-jétől az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon főiskolai docens munkakörre szóló kinevezést kap Dr. Lobanov-Budai Éva, főiskolai docens az Egészégmagatartás és – fejlesztés Szakcsoportba, Dr. Körtési Tamás, főiskolai docens az Egészségtudományi és Egészségügyi Menedzsment Tanszékére.

 

2023. július 1-jétől az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon tudományos főmunkatárs munkakörre szóló kinevezését kap Dr. Buzás Norbert az Egészségtudományi és Egészségügyi Menedzsment Tanszékére.

 

2023. szeptember 1-jétől a Gazdaságtudományi Karon egyetemi docens munkakörre szóló kinevezését kap Dr. Nagy Benedek a Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézetbe.

 

2023. július 1-jétől a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon főiskolai docens munkakörre szóló kinevezést kap Dr. Fejős Sándor, adjunktus a Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézetbe, Felházi Ágnes Judit, adjunktus a Rajz-művészettörténet Tanszékre, Dr. Gál Anikó, adjunktus a Szociálpedagógus-képző Tanszékre, Dr. Hevesi Tímea Mária, adjunktus a Művelődéstudományi Tanszékre, Hódi Ágnes, adjunktus az Óvodapedagógus-képző Tanszékre, Dr. Petheő Attila, főiskolai docens a Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézetbe. Kegyesné Dr. Szekeres Erika, adjunktus az Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékre, valamint Tolnai Szabolcs főiskolai docens a Mozgóképkultúra Tanszékre.

 

2023. július 1-jétől a Mérnöki Karon egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kap Dr. Szabó Pál Balázs, egyetemi docens az Élelmiszermérnöki Intézetbe, Dr. Sánta Róbert, főiskolai docens a Gépészeti Intézetbe.

 

2023. július 1-jétől a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karra szóló egyetemi docens kinevezést kap Dr. Andó Bálint, adjunktus a Pszichiátriai Klinikára, Dr. Álmos Péter Zoltán, adjunktus a Pszichiátriai Klinikára, Dr. Csabafi Krisztina Anna, adjunktus a Kórélettani Intézetbe, Dr. Csonka Ákos, adjunktus a Traumatológiai Klinikára, Dr. Farkas Attila Sándor, adjunktus a Belgyógyászati Klinikára, Dr. Hartmann Petra, adjunktus a Traumatológiai Klinikára, Dr. Keller-Pintér Anikó, tudományos főmunkatárs a Biokémiai Intézetbe, Dr. Nagy Nikoletta, adjunktus az Orvosi Genetikai Intézetbe, Dr. Németh István Balázs, adjunktus a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikára, Dr. Marton Imelda, adjunktus a Transzfuziológiai Tanszékre, Dr. Tóth Zsolt, tudományos főmunkatárs az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetbe. Dr. Szabó Hajnalka, adjunktus a Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központba és Dr. Szili-Török Tamás a Belgyógyászati Klinikára.

 

2023. július 1-jétől tudományos főmunkatárs munkakörre szóló kinevezést kap Dr. Séra Teréz Emese, tudományos munkatárs a Radiológiai Klinikára.

 

2023. július 1-jétől a Természettudományi és Informatikai Karon egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kap Dr. Csontné Dr. Kiricsi Mónika, adjunktus a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékre, Dr. Molnár Erika Erzsébet, egyetemi docens az Embertani Tanszékre, Dr. Szabó Péter Gábor, adjunktus a Számítógépes Optimalizálás Tanszékre, Dr. Szekeres András, tudományos főmunkatárs a Mikrobiológiai Tanszékre.


Ezt követően a kitüntető címet igazoló oklevelek valamint az egyetemi vezetők által odaítélt kitüntetések átadására került sor.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Professor Emerita és Professor Emeritus kitüntető címet adományozott az oktatásban és kutatásban odaadó felelősségérzettel tevékenykedő oktatóinak, akik maradandó eredményeikkel, valamint a fiatal oktatók-kutatók támogatásával és a tehetséggondozásban végzett tevékenységükkel nemzedékek számára szolgálnak példaként.

 

Professor Emerita oklevelet kapott Dr. Voszka Éva, a Gazdaságtudományi Kar Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Intézetének egyetemi tanára. Professor Emeritus oklevelet pedig Dr. Iglói Ferenc, a Természettudományi és Informatikai Kar Elméleti Fizikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Iványi Béla, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Pathológiai Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Palkó András, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Radiológiai Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Totik Vilmos akadémikus, a Természettudományi és Informatikai Kar Halmazelméleti és Matematikai Logika Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozott:


- az Állam- és Jogtudományi Karon Dr. Révész Béla, a Politológiai Tanszék nyugalmazott egyetemi docense,


- a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon Dr. Liptovszkyné Dr. Wolf Mária Ágnes, a Régészeti Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, Dr. Fényes Balázs, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektori tanácsadója és Dr. Gálffy László, a Károli Gáspár Református Egyetem Mediavisztika Tanszékének egyetemi docense számára,


- a Mezőgazdasági Karon Dr. Róna Tamás főrabbi, a Rabbitestület és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (ZSIMA) Elnöke,

- a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon Dr. Nyolczas Noémi, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Felnőtt Kardiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa és Dr. Pfliegler György Pál, a Debreceni Egyetem Ritka Betegségek Szakértői Központjának központvezetője számára,

- a Természettudományi és Informatikai Karon Ács Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,

- és a Herz Zentrum Währing Klinika orvosigazgatója Dr. Georg Goliasch számára.


dijatado_066_450x330
Kinevezéseket és elismeréseket adtak át a Szegedi Tudományegyetemen.


A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Címzetes főiskolai tanár kitüntető címet adományozott a Mezőgazdasági Karon Dr. Kristó Istvánnak, a Gabonakutató Nonprofit Kft. Agrotechnikai Kutatási Csoport tudományos főmunkatársa számára.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Címzetes egyetemi docens kitüntető címet adományozott:


- a Fogorvostudományi Karon Dr. Borbély Péter, Hansa-Dont Fogszabályozási Stúdió fogorvosa és Dr. Lászlófy Csaba, szájsebész, a Lászlófy Consult Igazságügyi Szakértői és Oktatási Kft. igazságügyi szakértője számára,

- a Mérnöki Karon Szügyi György, az ArchEnerg Nemzetközi Megújuló Energetikai és Építőipari Innovációs Klaszter alelnöke,

- a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon Dr. Máttyássy Adrienn, a Bács-Kiskun Megyei Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa számára.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Címzetes főiskolai docens kitüntető címet adományozott az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon Dr. Zentay Attila István, a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet regionális igazgatója számára.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Mesteroktató kitüntető címet adományozott a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon Dr. Gyulai Edina Krisztina, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központ kapcsolatügyeleti mediátora számára.


Az Egyetem Rektorának döntése alapján a Szegedi Tudományegyetem köznevelési intézményeiben több évtizedes pályafutásuk alatt, hosszútávon tanúsított kiemelkedő minőségű oktatási tevékenységük elismeréseként Közoktatási Életműdíj kitüntetésben részesültek: Nagyné Pál Edit, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola mestertanára és Dr. Pósfainé Szarvas Éva Magdolna, az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola oktatója.

 

Eredményes szakmai munkájuk, illetve egyetemi közéleti tevékenységük elismeréséül Rektori Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek:


- Patakiné Sziveri Ildikó, a Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézetének ügyvivő-szakértőjeként, az intézeti adminisztrációs feladatokat több mint tíz éven át kreatív és innovatív hozzáállással, szakmaszeretettel valamint fáradhatatlanul végzett munkájának elismeréseként.


- Dr. Pászkáné Újszászi Ilona, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság kommunikációs szakértőjeként az egyetem sajtómegjelenésében, a tudomány népszerűsítésében és a tehetséggondozásban vállalt példaértékű munkája elismeréseként.


- Dénes Attila egyetemi docens, a Természettudományi és Informatikai Kar Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékén végzett igényes és tartósan kiemelkedő színvonalú kutatási és oktatói munkájának, valamint a tudománynépszerűsítésben vállalt elkötelezett tevékenysége elismeréseként.


- Simon Péter, az Idegennyelvi és Kommunikációs Intézetben több mint huszonöt éven át nagy elhivatottsággal és igényességgel végzett, magas színvonalú oktatási és oktatásszervezési tevékenységének elismeréséül.


- Nagy Lajos Zoltán, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság számviteli referenseként a magas színvonalon végzett agilis, és elhivatott szakmai munkájának elismeréseként.


- Dr. Domoki Ferencné Dr. Pál Krisztina, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Dékáni Hivatal Szak- és Továbbképzési Központ osztályvezetőjeként kimagasló vezetői, szervezői tevékenysége valamint a szakképzés adminisztratív feladataiban vállalt fáradhatatlan munkája elismeréséül.


dijatado_086_450x330
Az eseményre ünnepélyes keretek között került sor.


Az egyetem érdekében vállalt feladatuk kiemelkedően eredményes teljesítésének elismeréseként – hozzájárulva ezzel az egyetem sikeres működéséhez – Kancellári Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek:


- Lengyelné Katona Tímea, a Gazdasági Főigazgatóság Költségvetési és Kontrolling Iroda irodavezetőjeként az egyetem gazdálkodási területén példamutató precizitással és elkötelezettséggel, valamint kiemelkedő teherbírással, magas színvonalon végzett munkájának elismeréseként.


- Varga Gyöngyi, a Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság Munkaügyi és Személyi Juttatások Iroda irodavezető-helyetteseként közel huszonöt éven át a társadalombiztosítás területét érintő feladatok magas színvonalon, körültekintő precizitással és nagy alázattal végzett munkájának elismeréseként.


- Zsák Krisztina, a Kancellári Kabinet Kabinetiroda irodavezetőjeként a Kabinet napi rugalmas és produktív működése érdekében folytatott, lelkiismeretes, alapos és mindenre kiterjedő példamutató elkötelezettséggel és proaktivitással végzett, asszertív kommunikációjával elért együttműködő, nélkülözhetetlen munkájának elismeréseként.


- Pap Róbert, a Műszaki Igazgatóság Védelmi Irodájának irodavezetőjeként az őrzés-védelem, munka- és balesetvédelem területén magas szakmai tudással, lelkiismeretesen és nagy lojalitással végzett munkájának elismeréseként.


- Tóth Győző, a Hallgatói Szolgáltatói Iroda munkatársaként a hallgatói szolgáltatásokkal és az ezekhez kapcsolódó ügyfélszolgálat biztosításával valamint a hallgatói pénzügyi folyamatok kezelésével összefüggésben több mint huszonöt éven át végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül.


dijatado_098_450x330

Az esemény pezsgős koccintással zárult.


A rendezvényről készült fotógaléria az u-szeged.hu oldalon megtekinthető.



Forrás: SZTEinfo

Borítókép: Kinevezéseket és elismeréseket adtak át a Szegedi Tudományegyetemen.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám, Molnár Dóra

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.