borito

Ezerhétszáz kilométer nyolc hét alatt - Smith Rita, karunk munkatársa nyerte meg az SZTE kihívását

Idén is megmérettethették magukat azok, akik rendszeresen sportolnak, az SZTE Alma Mater Lépjük meg! kihívásán. A próbatétel célja az volt, hogy a résztvevők különböző mozgásformákkal kilométereket gyűjtsenek. A nyolc héten át zajló versenyben Smith Rita, karunk Dékáni Hivatalának munkatársa az első helyen végzett: 1703,64 letekert kilométerével ugyanis lekörözte a női kerékpározás kategóriájában induló többi versenyzőt. A kihívás kapcsán beszélgettünk vele.

- Honnan hallottál az SZTE Alma Mater kihívásáról?

- A kihívásról az Alma Mater Facebook-oldalán, illetve az egyetemen hallottam először. A tavalyi évben is teljesítettem, akkor futottam, kerékpároztam és sétáltam is, de mivel külön kategóriákban összesítették a perceket, ezért nem lettem helyezett, viszont nagyon lelkes voltam. Idén is vártam, hogy meghirdessék a kihívást, figyeltem az Alma Mater Facebook-oldalát, mikor teszik közzé a dátumot, mikor kezdhetem gyűjteni a kilométereket. Idén a kerékpározásra és a futásra fókuszáltam.


IMG_0082


- Mennyi idő alatt és hogyan sikerült több, mint 1700 kilométert kerékpároznod? A verseny miatt vagy egyébként is ennyit tekersz általában?

- A kihívás 8 héten keresztül zajlott, április 10-től június 4-ig. A 8 hétből majdnem két hetet betegeskedtem, két héten keresztül pedig rossz idő volt, folyamatosan esett az eső. Az utolsó két hétben igyekeztem bepótolni a lemaradást, reggel munka előtt, munka után is az volt a programom. A verseny nagyon motiváló volt számomra, de egyébként is sokat kerékpározok. Szegeden belül mindig mindenhova kerékpárral megyek, illetve haza Szerbiába is. Általában nem szoktam ilyen sok kilométert megtenni, de emiatt a lehetőség miatt rájöttem, hogy milyen sok helyre el tudok így is jutni. A kihívás ideje alatt voltam Mártélyon, Sándorfalván, Algyőn, Ópusztaszeren, Mórahalmon, illetve Szerbián belül Palicson, Szabadkán, Kelebián, Magyarkanizsán és természetesen otthon, Kispiacon is.


IMG_0248 IMG_0295

IMG_0343 IMG_0420


- A verseny eredményhirdetése az SZTE Alma Mater Weekenden volt. Hogyan ért a hír, miszerint első helyezést értél el a női kerékpározók között? Követted-e a többiek teljesítményét?

- Boldogsággal és örömmel tölt el, hogy sikerült az első helyezést elérni. Ilyenkor is tudatosul bennem, hogy a befektetett idő és energia megtérül. A kihívás ideje alatt főként saját magamat próbáltam legyőzni, határaimat feszegetni, átlépni. Minden nap szeretnék jobb lenni az előző napi önmagamnál, még ha ez nem is mindig alakul így. Az idő múlásával már követtem a többiek eredményét, jó volt látni, hogy hétről hétre mindenki sokat mozog, és csoda helyeken jár.


6392F081-7CE7-433D-A43D-018EB5617199 IMG_0589


- Milyen szerepet tölt be az életedben a sport, a mozgás?

- Számomra a sport, pontosabban a futás és a kerékpározás jelenti az énidőt. A sport kikapcsol és semmi másra nem gondolok, csak élvezem, amit csinálok, magamra fókuszálok. Amikor boldog vagyok, futok, amikor rossz kedvem van, futok. Kiskoromtól kezdve él bennem a természet szeretete – hála és köszönet érte a szüleimnek –, ezért is szeretem a futást és a kerékpározást a legjobban, mert közben csodás helyeket fedezhetek fel, csodás pillanatokat láthatok, amik feltöltik a lelkem boldogsággal és nyugalommal. Pár évvel ezelőtt még nem szerettem ennyire sportolni, de megtaláltam azokat a sportágakat, amik miatt most már a mindennapjaim elmaradhatatlan része. Szerintem fontos, hogy mindenki az élete folyamán, előbb vagy utóbb, megtalálja azt a sportot, amit szeret, és általa egészségesebben élhet. Hálás vagyok a szervezőknek az idei kihívásért, illetve a barátaimnak, családtagjaimnak, akik velem tartottak néhány kilométeren.

A kedvenc idézettemmel zárnám a soraimat, ami végig a szemem előtt lebegett a 8 héten keresztül: „ A motiváció elindít. A megszokás mozgásban tart.” /Jim Ryun/



Fotók: Smith Rita

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.