borito

Díjazták az egyetemi művészeti versenyek tehetségeit - BTK-s hallgatóink is a dobogókon álltak

Az Egyetemi Tavasz felvezető eseményeként 2023. április 5-én a Hallgatói Művészeti Versenyek résztvevői mutatkoztak be a zsűri előtt az SZTE rektori épületében. Az Egyetemi Zenei Versenyre, valamint a Vers- és Prózamondó Versenyre mintegy ötven tehetséges hallgató jelentkezett. A versenyen a BTK legkülönbözőbb szakjairól indultak hallgatók, akik a legtöbb kategóriában dobogós helyet szereztek.

Idén is meghirdette kulturális és művészeti pályázatait az SZTE NKI Kulturális Irodája. Az Egyetemi Zenei Versenyre három kategóriában – vokális és hangszeres komolyzene, vokális és hangszeres népzene, jazz-musical-sanzon – lehetett pályázni. Az Egyetemi Vers- és Prózamondó Versenyre kettő, a pályázó által szabadon választott verssel vagy prózával nevezhettek a hallgatók. A felhívásokra az egyetem több karáról is neveztek, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kartól kezdve a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon át a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karig. A pályázók április 5-én a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épületében álltak a szakmai zsűri és a közönség elé.


A versenyen készült képgaléria az SZTE honlapján elérhető!


Díjazottak:

Egyetemi Vers- és Prózamondó Verseny

I. Nagy Anikó (BTK kommunikáció- és médiatudomány)

II. Kőhalmi Eszter (JGYPK gyógypedagógia)

III. Ágó Gergely (TTIK vegyészmérnök)

III. Birkás Norbert (BTK szlavisztika)


Egyetemi Zenei Verseny

Komolyzenei kategória

I. Kővágó Zsófia Anna, zongora (SZAOK általános orvos)

I. Tóth Jonatán, énekes (BTK újlatin nyelvek és kultúrák)

II. Csott Hajnalka, klarinét (MK gépészmérnök)

III. Földi Luca Anna, fuvola (ÁJTK jogász)


Népzenei kategória

I. Tóth Viktória Sára, hegedű (BTK néprajz)

II. Rekecsin népzenei együttes (Mészáros Csaba ének-hegedű-koboz, GTK gazdálkodás és menedzsment; Pap Janka ének-dob, JGYPK szociálpedagógia; Nagy Kincső ének, PTE építőművész; Barta Gergely hegedű, BME építőmérnök)


Jazz, musical, sanzon kategória

I. Nagy Nóra, énekes (SZAOK általános orvos)

II. Sipos Barnabás Iván, zongora (TTIK vegyész)

III. Puha Bernadett énekes (JGYPK nemzetiségi tanító, szlovák)


A díjazottak pénzjutalomban részesülnek, valamint április 12-én, az Egyetemi Tavasz ünnepélyes megnyitóján rektori oklevelet vesznek át Prof. Dr. Rovó Lászlótól, a Szegedi Tudományegyetem rektorától.



Forrás: SZTEinfo

Fotók: Zentai Péter

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.