Az SZTE BTK Professzorok Tanácsának állásfoglalása a fenntartó modellváltásról

Fenntartói modellváltás

Az SZTE BTK Professzorok Tanácsának állásfoglalása

 

1. Egyetemünk fenntartói modellváltásának felvetése olyan horderejű ügy, amellyel kapcsolatban illetékesnek tartjuk magunkat. Felelősségünk tudatában rendkívüli óvatosságra és körültekintésre intjük a döntéshozókat, ugyanis amiről döntenek, azt nemzedékek alkották és nemzedékek tartanak rá igényt. Tisztelettel kérjük az egyetem és a minisztérium döntéshozóit, hogy az alábbi állásfoglalásunkban foglaltakat fontolják meg, és döntéseiket ezek figyelembevételével hozzák meg!

 

2. A Szegedi Tudományegyetem az ország egyik legrangosabb egyeteme, amihez a BTK az ország legkiválóbb bölcsészet- és társadalomtudományi karaként jelentősen hozzájárul. Az egyetem karainak, intézeteinek és képzéseinek egyben maradása feltétele annak, hogy az egyetem megőrizhesse és növelhesse országos és nemzetközi pozícióját.

 

3. A fenntartói modellváltásról felelősen gondolkodni csak akkor lehetséges, ha elégséges információval rendelkezünk a folyamatról. Üdvözöljük az egyetem és a kar vezetésének abbéli igyekezetét, hogy a modellváltással kapcsolatos információk a döntési eljárás előkészítése során az egyetem polgárainak összességéhez eljussanak. Folyamatos tájékoztatás szükséges a tárgyaló delegáció összetételéről, a tárgyalás legfontosabb pontjairól és a tárgyaló felek álláspontjairól. Ezek hiányában az egyetemen belül és a nyilvánosságban is növekszik a bizonytalanság.

 

4. Igényt tartunk rá, hogy a döntés meghozatala előtt minden lényeges információ rendelkezésre álljon, és ennek ismeretében az egyetemi polgárok összessége a kari tanácsok révén kifejezhesse véleményét, amelyet a döntéshozók figyelembe is vesznek.

Kérjük az egyetem szenátusát, hogy csakis minden részletkérdés tisztázása és az egyetemi polgárok véleménynyilvánítása után döntsön arról, hogy az egyetem fejlődése szempontjából előnyös-e az átszervezés, avagy nem az, s a döntést minősített többséggel hozza meg, törekedve a karok közötti konszenzusra.

 

5. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar professzoraiként tisztünk hangsúlyozni a humán- és társadalomtudományok maradandó jelentőségét. A magas szinten művelt tudomány, a kutatás és az oktatás önmagában érték, amelynek művelése, óvása és fejlesztése az egyetem elsődleges küldetése. Bár az eddigi információk szerint a modellváltás kiemelten az orvos- és természettudományi terület finanszírozása miatt tűnik előnyösnek, ragaszkodunk hozzá, hogy az egyetem továbbra is universitas, minden tudománnyal foglalkozó intézmény maradjon. Garanciákat kérünk arra, hogy az egyetem jelenlegi szerkezetéről kizárólag az egyetem szenátusa hozhasson döntéseket.

 

6. Kívánatosnak tartjuk, hogy az új modellben a finanszírozási, gazdálkodási és üzleti szempontok egyensúlyban legyenek a tudományos és oktatási szempontokkal.

  1. Az egyetemet eleve alulfinanszírozottság jellemzi. Szükségesnek tartjuk, hogy a normatív finanszírozás vegye figyelembe a hallgatói létszám mellett a kutatási teljesítményt is.
  2. Nélkülözhetetlen továbbá, hogy az egyetem autonómiája ne csorbuljon, legfőbb döntéshozó testülete, a Szenátus az új modellben is megőrizze joghatóságát.
  3. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy az alapítványi kuratórium és felügyelőbizottság tagjainak legalább kétharmadát a szenátus delegálja, s ez az alapító okiratba is bekerüljön.
  4. Ezzel látjuk biztosítottnak az egyetem autonómiája mellett a tudományos minőség megőrzését is.

 

7. A modellváltást e feltételek és garanciák teljesülése nélkül nem látjuk támogathatónak.

 

Szeged, 2021. január 17.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_28

A Petőfi Irodalmi Múzeum által fenntartott Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) december 11-i közgyűlésén tiszteletbeli tagjává választotta Fried István irodalomtörténészt, az SZTE professor emeritusát.