Hozzászólás az SZTE szenátusának 2021. január 18-i ülésén

Sikeres országokban az állam tarja fenn az oktatási rendszer alapműködését, az általános iskoláktól kezdve az egyetemekig, az infrastruktúra és a működési költségek biztosításától a megfelelő bérezésig. Az egyéb – pályázati és piaci – forrásokat ezeknek az intézményeknek nem napi (működési) költségeik biztosítására kell megszerezniük, hanem a kiválóságukat biztosító tudományos és oktatási innovációik fedezésére. Az alapítványi intézményeket jellemzően nem az állam hozza létre.

A magyar felsőoktatás már a Kádár-rendszerben is alulfinanszírozott volt és ezen nem történt változás a rendszerváltás után, sőt előbb a Bokros csomag, majd a Széll Kálmán terv nyomán forráskivonások történtek. Az állami finanszírozás léte azonban sokáig nem kérdőjeleződött meg. A 2016-os Fokozatváltás a felsőoktatásban címet viselő szakpolitikai stratégia viszont alapvető – és véleményem szerint helytelen – fordulatot hozott: a piaci szemléletet és a gazdaságosság kérdését tette központi elemmé, és az egyetemeket az önfenntartás irányába terelte. Ez a sok tekintetben megkérdőjelezhető elgondolás már csak azért is elhibázott, mert a gazdaságos képzés tömegképzést feltételez, miközben a kis létszámú, minőségi képzések szenvednek.

Az üzleti alapú felsőoktatási modell működésének akadálya az a törvényi környezet, amely jelenleg az állami fenntartású intézmények működését meghatározza. Ezt az anomáliát érzékelte a fokozatváltás-anyag is. A megoldást azonban a kormányzat ma nem az állami intézményekre vonatkozó törvényi környezet megváltoztatásában, hanem a felsőoktatás más jogszabályok szerint működő alapítványokba való kiszervezésben keresi.

Kétségtelen: az alapítványi működés az egyetemek piaci alapú –véleményem szerint, ismétlem nyomatékkal, hibás koncepción alapuló! – működése elől képes lehet elhárítani az akadályokat. Járulékos következményei azonban finoman fogalmazva is óvatosságra intenek. A szombaton kiküldött szenátusi tájékoztató az alapítványi forma legfőbb áldásaként az egyetem autonómiájának növekedését említi. Mondhatnám azt is: sulykolja, hiszen összesen 7 alkalommal használja az átalakítás melletti érvként.

Az alapítványi forma azonban valójában nem az egyetem autonómiáját, hanem a fenntartó szerepét átvevő kuratórium (ill. a felügyelő bizottság) autonómiáját biztosítja. Mégpedig mind a felülről érkező mindenkori kormányzati, mind az alulról, azaz az egyetem karairól és egyéb szervezeti egységeitől érkező kezdeményezésekkel szemben. A kuratórium bebetonozott szervezett, tagsága örökös, csak lemondás vagy elhalálozás esetében újítható meg, a helyek betöltéséről a kuratórium maga dönt. A kuratórium – hacsak nem sikerül az alapítvány alapító okiratában kellő garanciákat beépíteni – önhatalmúlag működtetheti a minden autonómiájától megfosztott egyetemet.

Véleményem szerint az átalakulás legfőbb kockázata itt rejlik, és nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a szenátus tagjai számára készült tájékoztató anyag ezt meg sem említi. Ehelyett könnyen kezelhető kockázatokról beszél, és rózsaszínre igyekszik festeni az alapítványi jövőt. Nem beszél az átalakulás rendkívül feszített menetrendjéről sem, holott a tegnap este a hvg-n szemlézett ITM-anyag nyilván ismert volt Szegeden is. Ennek a menetrendnek az ismeretében a mai szenátusi ülésen nem tájékozódnunk kellene, hanem krízishangulatban azoknak a garanciákról (minimális feltételekről) döntenünk, amelyek valóban az egyetem autonómiáját biztosítják a kuratóriummal szemben.

Ilyen minimális feltételek véleményem szerint:

• a kuratórium kétharmadát a szenátus választja
• a kuratórium elnökét a szenátus és az ITM konszenzusos alapon bízza meg
• a szenátus által választott tag lemondása vagy elhalálozása esetén helyét ismét a szenátus töltheti be
• a kuratórium elnökének lemondása vagy elhalálozása esetén helye ismét csak konszenzusos alapon tölthető be
• a szenátus jogosult a kuratórium tevékenységét évente értékelni
• a szenátus jogosult az általa megbízott kuratóriumi tagokat 5 évente megerősíteni vagy visszahívni, és a visszahívottak helyébe újakat delegálni

A garanciarendszer finomítható és bővíthető, például a szakszervezetnek az egyetem honlapján közzétett állásfoglalásának a figyelembevételével, képviseletéhez azonban a rektori vezetés elköteleződése szükséges. Javaslom, a szenátus a mai ülésen nyilvánítsa ki azt a véleményét, hogy az átalakulást csak megfelelő garanciarendszer birtokában támogatja, és ezzel adjon erős, ugyanakkor kötött mandátumot a rektori vezetés kezébe.

A bevezetőben elmondottak alapján mindez persze csak kármentés. Tény azonban, hogy a felsőoktatás megfelelő állami alapfinanszírozást biztosító modelljének a bevezetésére ma nincsen lehetőség. Itt jegyzem meg, hogy az alapítványi forma mézesmadzagjaként ígért 30%-os béremeléssel az egyetemi tanársegéd nagyjából az ALDI pénztáros bérét érné el. Ahhoz, hogy a felsőoktatásban dolgozók az orvosok bérrendezését követő bértáblának csak a nyomába is érjenek, minimálisan 100%-os azonnali és általános béremelésre lenne szükség.

Visszatérve azonban a garanciákhoz: abban az esetben, ha azok nem érvényesíthetők, úgy élnünk kell azzal az ITM által felkínált lehetőséggel, hogy döntésünk minden rövidtávú kedvezőtlen következményét vállalva visszautasítjuk az alapítványi formára való áttérést. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy miniszterek és kormányok jönnek-mennek – előbbiek gyakrabban, utóbbiak ritkábban – így ami rövid távon az egyetlen jó lépésnek tűnik, az hosszabb távon ballépésnek bizonyulhat.

Meggyőződésem, hogy valódi biztonságot az egyetem számára nem adhat más, mint a valódi autonómiájához való ragaszkodás. Ebből a rendszerváltáskor kialakult és törvénybe foglalt autonómiából – változó kormányok alatt – már sokat veszítettünk, de most a maradékot is könnyen elveszíthetjük.

Szeretném szenátortársaim figyelmét felhívni a felelősségünkre: a döntés, amelyet majd meghozunk, nemzedékek tanulási, oktatási, kutatási lehetőségeit határozza meg, így döntésünk egyértelműen történelmi, és a történelem ítélőszéke előtt tartozunk felelősséggel érte.

Ennek tudatában foglaltam a most elmondottakat írásba. Kérem hozzászólásom szövegének a szenátus jegyzőkönyvéhez való csatolását, továbbá jelezni szeretném, hogy azt a bölcsészkari oktatóinak, akiknek én választott képviselőjük vagyok, tájékoztatásul el fogom küldeni.

Szeged, 2021. január 18.

Szajbély Mihály