IMG_6910

Elsőéves hallgatók kompetenciamérése az SZTE-n

2018. augusztus 27-én egy egykredites kurzus keretein belül indul az első évfolyamos hallgatók kompetenciamérése a TIK-ben. Időpontra regisztrálni a Coospace-n lehet. A mérés lezárta után objektív, személyre szabott szöveges értékelést kapnak a hallgatók az egyetemi tanulmányok sikeres elvégzéséhez szükséges területeken nyújtott teljesítményükről és tanulási stratégiájuk hatékonyságáról.


A korábbi évekhez képest idén a matematikai gondolkodás, az olvasás-szövegértés, a problémamegoldó képesség, illetve egy karspecifikus teszt áll a fókuszban, mely kiegészül egy, a hallgatók tanulási stratégiáit feltérképező kérdőívvel. Az egyetemi tanulmányi alkalmasság felméréséhez a Coospace kurzusszínterén lehet időpontot választani. A mérés lezárta után két héten belül kiküldött személyre szabott értékelés lehetőséget biztosít a frissen felvett hallgatók részére, hogy objektív képet kapjanak erősségeikről, megismerhessék képességszint szerinti helyzetüket az azonos karon és az egyetemre felvett többi első évfolyamos diák között. Az összegyetemi projekt keretein belül megvalósuló mérést az SZTE Neveléstudományi Intézete és az Oktatáselméleti Kutatócsoport az eDia online mérési-értékelési rendszer segítségével valósítja meg.


komp

 

A bemeneti kompetenciamérés az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 számú, A Szegedi Tudományegyetem oktatási és szolgáltatási teljesítményének innovatív fejlesztése a munkaerőpiaci és a nemzetközi verseny kihívásaira való felkészülés jegyében című projekt 1. számú, a „Hallgatói lemorzsolódás kezelése” című alprojektje keretében, az EU támogatásával valósult meg.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Nevtelen_terv_6

A pekingi Beijin International Studies University (BISU) 13 diákja fejezte be kedden alapszakos tanulmányait karunkon. A hallgatók külföldiekre adaptált Magyar alapszakon tanultak hungarológia specializációval kiegészítve.