Július 26-án kerültek nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárok, melyek alapján 969 hallgató iratkozhat be a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára.
A felvételt nyert hallgatók közül 790-en államilag támogatott és 179-en önköltséges képzési formában jutottak be az egyetemre. Alapszakon 566, mesterképzésen 223 helyet töltöttek be, míg osztatlan tanárképzésen 180-at. Alapszakra szinte ugyanannyi jelentkezőt vettek fel, mint tavaly, ezzel szemben a mesterképzés nappali és levelező tagozatán 50-50 fős eltérés mutatkozik. Idén a legnépszerűbb szak a BTK-n az anglisztika volt: erre 100 alapszakos és 110 osztatlan tanárszakos hallgató került be. A legmagasabb pontszám a kommunikáció- és médiatudomány, illetve a pszichológia szakhoz kellett: míg az elsőnél 463 pont volt a küszöb, addig a másodiknál 435 pont kellett ahhoz, hogy államilag támogatott képzésre jussanak be.
Akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre se vettek fel, vagy egyáltalán nem jelentkeztek a felsőoktatásba, az SZTE BTK-n is pótfelvételihezhetnek. Az ehhez szükséges űrlapok kitöltésére 2017. augusztus 7-én éjfélig van lehetőségük. Kizárólag elektronikus úton jelentkezhetnek, és egyetlen önköltséges képzést jelölhetnek meg.
A meghirdetett szakok a következő linken érhetőek el: