Az új tanévet új adással kezdi a BTK televíziós magazinja. A SzemeSZTEr kínálata: ott voltunk a BTK tanévnyitóján, megnéztük, kik azok a külföldi hallgatók, akik a szegedi bölcsészkart választották, megtudtuk, mit csinálnak az Erasmus mentorok, kicsit belefeledkeztünk az Összegyetemi Gólyatáborba, megkérdeztük a TIK előtt sétálókat, érdeklik-e őket az egyetemi rangsorok, valamint bementünk a Nyugiba és egy kiállításba botlottunk.
Minderről fél órában 11 helyi televízió műsorán. A Szeged TV-ben csütörtökön 17.50-től, vasárnap 13.00-tól és kedden 20.00-tól látható a SzemeSZTEr, amit Önöknek ajánl a két műsorvezető, Fáí Bernadett és Rúzsa Róbert, valamint a szerkesztő, Sinka Hédi kommunikáció szakos hallgatók.
A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként nyerte el az ACEEU nemzetközi szervezet „Engaged University” minősítését. Az intézmény társadalmi szerepvállalását elismerő tanúsító oklevelet 2024. szeptember 19-én adták át az ACEEU Europe-Africa Forum rendezvényén. Ezzel az egyetem újabb jeles eredményt ért el a szűkebb és tágabb környezete iránti elkötelezettsége, felelősségvállalása terén.