Praktikus tanácsok álláskeresőknek az SZTE TIK-ben

Hasznos előadásokkal, izgalmas tesztekkel várják a szervezők az egyetemistákat az SZTE Tavaszi Állásbörze Felkészítő Napokra. Az SZTE TIK-ben sorra kerülő programok a március 13-i állásbörzét is előkészítik.

Személyiség, motivációs és képességvizsgáló teszteket is kitölthettek az érdeklődők március 11-én, az SZTE Tavaszi Állásbörze Felkészítő Napok első napján. Az SZTE Karrier Iroda szervezésében ismét hasznos előadásokat hallgathattak a szegedi egyetemisták. A TIK-ben szó esett többek között arról, hogy a pályakezdők mire figyeljenek oda az önéletrajz és a motivációs levél írásakor, hogyan készüljenek fel egy állásinterjúra. Március 12-én, a rendezvény második napján a hallgatók többek között részt vehetnek megfigyelőként egy interjún, és azzal kapcsolatban is praktikus tanácsokat kapnak, hogy jelenjenek meg és kommunikáljanak egy állásinterjún.


A programok a március 13-i, szerdai állásbörzét is előkészítik, ahol az egyetemisták a frissen szerzett ismereteiket, készségeiket a gyakorlatban is próbára tehetik a kiállító cégek standjainál. Az ország egyik legnagyobb állásbörze-forgatagán a hallgatók, friss diplomások, de akár a már szakmai tapasztalattal rendelkező SZTE Alma Mater-tagok is értékes információkkal gazdagodhatnak. Az érdeklődők személyesen találkozhatnak regionális és országos cégek képviselőivel. Szakmai előadásokat hallgathatnak meg, cégbemutató prezentációkat láthatnak. Teszteket tölthetnek ki, grafológiai és karrier-tanácsadáson vehetnek részt. Lesz Greeneration Roadshow, Zöld Iroda workshop, Greeneration Kamion, nyereményjáték.


Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem öregdiák-szervezete az SZTE Tavaszi Állásbörze napján rendezi meg a már több éves hagyományokra visszatekintő Alma Mater Díj-átadó ünnepségét is. Az SZTE Alma Mater díjat nyolcadik alkalommal ítélik oda egy olyan cégnek, amely kimagasló létszámban foglalkoztat a Szegedi Tudományegyetemen végzett hallgatókat, valamint szoros kapcsolatot ápol a Szegedi Tudományegyetemmel. A díjat 9 órakor Szabó Gábor rektor, az SZTE Alma Mater elnöke és Görög Márta, az SZTE Alma Mater vezetője adja át.


A március 13-i állásbörzén a gyakornoki programot hirdető SZTE MédiaCentrum is képviselteti magát.

 

Az állásbörze részletes programja, a rendezvényen részt vevő cégek: http://sztekarrier.hu/hu/allasborze/szte_tavaszi_allasborze

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.