Sajtotaj_felv_kiemelt

SZTE: több mint 6600 gólyát vettek fel, szinte minden szakon lesz pótfelvételi

Több mint 6600 első éves kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. A gólyák 71 százaléka állami ösztöndíjas, 29 százaléka önköltségi díjat fizet. A diákok felkészültségét jellemző átlagpontszám nem csökkent. Újdonság, hogy az SZTE szinte minden szakján pótfelvételit hirdet.

Tartja vezető szerepét a hazai felsőoktatási intézmények között a Szegedi Tudományegyetem: több mint 6600 diák nyert felvételt az első évfolyamra. Igaz, 13 százalékkal csökkent az első évesek száma, de ez arány kisebb, mint az országos trend – jelentette ki Szabó Gábor akadémikus. Az SZTE rektora július 25-én sajtótájékoztatón értékelte az előző este kihirdetett felvételi ponthatárokat, nézett a számok mögé.

 

Állami ösztöndíj és költségtérítéses hely

Az SZTE leendő első évesei közül körülbelül 4700 hallgató (a diákok 71 százaléka) állami ösztöndíjas helyen tanulhat, az eddig felvett fiatalok közel 29 százaléka önköltséges helyekre nyert felvételt. – A nagy számok azt üzenik, hogy az SZTE tartja helyét. Radikálisan csökkent, és az SZTE nem kapott államilag támogatott helyet a jogász, illetve a gazdaságtudományi szakokon. Ennek ellenére a jogászoknál mintegy 30, a gazdasági szakokon körülbelül 10 százalék a csökkenés, vagyis az innen elvont állami ösztöndíjas helyeket az önköltséges képzés iránti érdeklődés növekedése pótolta – összegzett a rektor.

– Örömteli, hogy jelentősen, vagyis 20 százalékkal nőtt az érdeklődés a műszaki terület iránt. Az előző évekhez hasonlóan népszerű az informatika: a tavalyinál csaknem 30 százalékkal magasabb a felvettek száma. Ugyanakkor a természettudományok iránt 10 százalékkal mérséklődött az érdeklődés. Ez – a rektor szerint – jelzi, hogy a központi oktatáspolitika által támogatott szakoknál milyen a hallgatói reakció. Szabó Gábor a rossz hírek között említette, hogy a tanárképzés iránt a korábbi évekhez képest további 20 százalékos csökkenés mutatható ki. Ezzel összefüggésben a mesterképzés iránt is mérsékelt az érdeklődés. Ez országos jelentség és aggasztó Magyarország jövője szempontjából – mondta a szegedi rektor. Ugyanakkor változatlan a trend az úgynevezett slágerszakok körül: idén is a pszichológia, a fogorvos- és az orvosképzés, illetve néhány kuriózumnak számító szak iránt érdeklődtek a legtöbben, e szakokon a legmagasabb a ponthatár.

 

A „beszédes” átlagpontszám

Az átlagpontszámot „beszédesebbnek” tartja a szegedi rektor, mint a pontszámok közötti legekét. A korábbi költségtérítéses pontszámokhoz kell hasonlítani az idei, csak önköltségi díjas képzések ponthatárait. A ponthatárok jelentését és jelentőségét magyarázva elmondta: a felsőoktatásba felvettek felkészültségét az átlagpontszám mutatja. Például az osztatlan, fizetős jogászképzésben 240 a ponthatár, ám a felvettek pontátlaga 365, és a gazdasági területen is 350-380 között mozog. Ezek az átlagpontok nem csökkentek az előző évekhez képest Szegeden, vagyis az ide jelentkezők felkészültsége változatlanul jó. Arra is rávilágított a rektor, hogy a pontszámot sok esetben az SZTE is azért húzza meg „mesterségesen” alacsonyan, mert a pótfelvételin az általános eljáráshoz képest már nem csökkenthető a szint, ugyanakkor a második körben felvételizők számára szélesre kívánja tárni az egyetem kapuit.

Részletfizetési lehetőséget is biztosít az SZTE az önköltséges hallgatók terhének megkönnyítésére: módot ad arra, hogy a féléves tandíjat 50-25-25 százalékban, három részletben egyenlítsék ki. Több karon pedig vállalati partnerek segítségével vagy saját erőből alapítanak ösztöndíjakat, hogy támogassák az önköltséges diákokat. A felsőoktatási törvény az átsorolás lehetőségét biztosítja arra, hogy államilag támogatott képzésbe kerüljenek egy év kimagasló tanulmányi eredményt mutató munkája után az önköltséges hallgatók – emlékeztetett Varga Zsuzsanna. Az SZTE oktatási igazgatója elmondta: kétirányú a lehetőség, vagyis a legrosszabbul tanuló állami ösztöndíjasakat az önköltségesek közé sorolják.

 

Nőtt a második körös jelentkezés jelentősége

Most először az SZTE szinte minden karán – talán a zeneművészeti, illetve a fogorvostudományi kar kivételével – szinte minden szakon hirdetnek pótfelvételit, így az önköltségi díjas hallgatók száma várhatóan tovább nő. A pótfelvételin meghirdetett szakokról július 27-én jelenik meg információ a felvi.hu-n, valamint az SZTE honlapján – közölte az SZTE oktatási igazgatója. E második körben jelentkezni majd augusztus 10-éig kell.

 

SZTEpress

 

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.