Konferencia Mikola Tibor tiszteletére

Mikola Tibor nyelvész emléke előtt tisztelegve 2014. november 14-15-én „Uráli és a szibériai lexikológia és lexikográfiai” címmel rendeznek konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Mikola Tibor nyelvész, a szamojéd nyelv nemzetközileg is ismert kutatóprofesszora uralisztikával, uráli nyelv-, alaktan- és hangtörténettel foglalkozott, az ősuráli vallási hiedelmekre, azoknak nyelvészeti és művelődéstörténeti kapcsolataira vonatkozó kutatásai is értékesek. Jelentős szerepet játszott a magyarországi uralisztikai és finnugrisztikai kutatásokban: irányítása alatt a Szegedi Tudományegyetem Finnugor Tanszék a tudomány egyik legjelentősebb hazai műhelyévé vált, az általa szervezett PhD-program az országban a legelsők között nyerte el az akkreditációt, sőt éveken át egyedül a szegedi volt Magyarország egyetlen, tudományos fokozat odaítélésére feljogosított finnugrisztikai kutatóhelye. A nyelvész professzorra emlékezve negyedik alkalommal szerveznek konferenciát a Szegedi Tudományegyetemen. Ezen számos hazai és nemzetközi oktató, kutató tart előadást, például a Mandzsúriai-Khakas lexikon regionális elemeiről, a mandzsu-tunguz nyelvekről, a mongol, valamint a közép-ázsiai és szibériai nyelvek kapcsolatáról, az uráli etimológiai szótárról és az udmurt nyelvről.

 

A konferencia részletes programja itt elérhető.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.