Nyiss ajtót a jövődre! – nyílt nap és szülői értekezlet február 8-án az SZTE-n

A Szegedi Tudományegyetem 2014. február 8-án 9 órai kezdettel nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe (Szeged, Dugonics tér 13.), ahol az érdeklődők mindent megtudhatnak a felvételi eljárás menetéről és a Szegedi Tudományegyetem képzéseinek követelményeiről.

A nagy sikerre való tekintettel a tavalyi évhez hasonlóan az SZTE idén is megrendezi „szülői értekezlettel” egybekötött nyílt napját. Február 8-án (szombaton) 9 és 14 óra között a szegedi egyetem 12 karán induló képzéseket is bemutató nyílt napon az universitas vezetői ismét tartanak „szülői értekezletet”, ahol friss információkkal segítik a diákokat és a felnőtteket a továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában. A program lehetőséget biztosít a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal kapcsolatos általános tájékozódásra, a felsőoktatást érintő változások megismerésére. A résztvevőknek a képzések megismerése mellett lehetőségük lesz a jelentkezési lap közös kitöltésére is, mindemellett tájékoztatást kapnak a hallgatók költségtérítését segítő ösztöndíjakról, valamint az SZTE hazai és nemzetközi ösztöndíjairól.

 

A program 9 órakor kezdődik a Rektori Hivatal épületének átriumában, ahol a kari standoknál a továbbtanulás előtt állók egészen 14 óráig mindent megtudhatnak a felvételi eljárás menetéről, az egyes képzések követelményeiről, az elhelyezkedési lehetőségekről, illetve minden, a továbbtanulással kapcsolatos kérdésükre választ kapnak az universitas munkatársaitól. Ugyancsak ez idő alatt – 9 és 14 óra között – lehet kitölteni a jelentkezési lapokat a földszinti 5-ös terem számítógépein, a jelentkezők természetesen segítséget kapnak ehhez.

 

A 11 és 13 óra közötti „Szülői értekezlet” keretében a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a tájékozódási csatornákról és lehetőségekről, valamint a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról tart tájékoztatót a második emeleti díszteremben Homoki-Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese. Az érdeklődő diákok, szülők és pedagógusok információt kapnak az SZTE-n induló felsőoktatási szakképzésekről, alap-, mester- és osztatlan képzésekről, a felvételi ponthatárokról, az osztatlan tanárképzésről, illetve arról, hogy az egyetem milyen lehetőségeket nyújt a felvett hallgatók számára. A hasznos információk mellett képzési orientációs teszt, Karrier Jósda és fergeteges egyetemi hangulat várja a tovább tanulás előtt állókat. A programra egyaránt várják a jelentkezési lapjukat most beadó 12-13. osztályosokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató 9-10-11. osztályosokat is.

 

A nyílt napról az SZTE Médiacentrum folyamatos, képekkel színesített tudósítással jelentkezik majd a www.u-szeged.hu/hirportal oldalon. Az SZTE immár hagyományos februári, a felvételi jelentkezés határidejéhez közeli nyílt napjáról további információ és regisztráció itt található, illetve a nyílt nap Facebook-oldalán olvasható.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.