Pro Scientia és Mestertanár Aranyérmek az SZTE polgárainak

A Szegedi Tudományegyetem öt oktatóját és hat hallgatóját ismerték el november 18-án a Magyar Tudományos Akadémián.

A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében november 18-án tartották a hazai felsőoktatási tehetséggondozás idei legnagyobb seregszemléjét, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes záróülését. Az ünnepségen a 2013. március 25. és április 26. között lebonyolított konferenciasorozaton legeredményesebben szereplő hallgatók, mestereik és a tudományos diákköri tevékenységet támogatók vehetnek át elismeréseket Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, Pálinkás Józseftől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől és Szendrő Pétertől, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökétől.

Az immár 60 éves múltra visszatekintő tudományos diákkör máig kiemelkedő jelentőségű hungarikumnak számít az európai felsőoktatásban. Az egyre nagyobb tömegeket megmozgató tehetséggondozási mozgalom a tudományos utánpótlás-nevelés egyedülállóan hatékony formájává vált az elmúlt évtizedekben. Ezt mutatják az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencia adatai is. A 16 szekció 494 tagozatában összesen 4615 pályamunkát mutattak be a diákok, akik közül 1482-en értek el valamilyen helyezést. A legtehetségesebb fiatalok pályamunkáit és előadásait akadémikusok, a magyar tudományos és egyetemi, valamint a gazdasági élet elismert képviselői bírálták, visszajelzést adván az elért eredményeikről, javaslatot téve a további kutatások folytatásához.

A tagozati első helyezettek pályázhattak a záróünnepségen átvehető Pro Scientia Aranyéremre, amelyet végül a teljes hallgatói életpálya figyelembevételével 45 fiatal nyert el, illetve további 2 diák kimagasló művészeti tevékenységért Pro Arte Aranyérem kitüntetésben részesült. A kiemelkedő hallgatói teljesítmények mellett a rendezvényen a legkiválóbb mesterek munkáját is elismerték a számukra alapított Mestertanár Aranyérem kitüntetés odaítélésével. Ezt az elismerést idén 52 olyan oktató, kutató vehette át, akinek elkötelezett munkája hozzájárult a tudományos diákköri tevékenység eredményességéhez, a tehetséges tudósjelöltek kiemelkedő eredményeihez. A Szegedi Tudományegyetem polgárai összesen 11 kitüntetéssel térhettek haza a fővárosból.

 

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül Pro Scientia Aranyérmet vehetett át: Baranyai Tamás (Orvos- és Egészségtudományi Szekció), Béki Orsolya (Társadalomtudományi Szekció), Kálmán Sára (Orvos- és Egészségtudományi Szekció), Pálfi Xénia (Biológia Szekció), Szabó Tibor (Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció), Takács Zoltán (Biológia Szekció).

 

A Szegedi Tudományegyetem oktatói közül Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült (a Pro Scientia és Pro Arte Aranyérmek száma alapján a szekcióknak automatikusan járó Mestertanár Aranyérmek): Katona Tünde egyetemi docens (Humán Tudományi Szekció; SZTE Bölcsészettudományi Kar), Lukovics Miklós egyetemi docens (Közgazdaságtudományi Szekció; SZTE Gazdaságtudományi Kar), Kaszaki József egyetemi docens (Orvos- és Egészségtudományi Szekció; SZTE Általános Orvostudományi Kar). Ugyancsak Mestertanár Aranyéremmel tüntették ki az OTDT Elnökségének döntése alapján Farkas Éva egyetemi docenst (SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) és Sümegi Pál tanszékvezető egyetemi tanárt (SZTE Természettudományi és Informatikai Kar).

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

044A0978_1024

Cafe Radnóti néven nyitotta meg kapuit október végén karunk új közösségi tere a szegediek és környékbeliek előtt, hivatalos átadójára pedig november 11-én került sor. A karunk volt magyar-francia szakos hallgatójáról, Radnóti Miklósról elnevezett kávézó számos irodalmi és művészeti rendezvénnyel várja az érdeklődőket, a BTK főépületében.